Nem tudunk elég atomerőművet építeni, hogy azok mentsenek ki a klímaválságból

Orbán Viktor kedvenc érve a paksi atomerőmű bővítése mellett egy ideje az, hogy az atomenergia tiszta, klímabarát áramforrás, így megkerülhetetlen abban, hogy csökkentsük a klímaváltozást okozó káros anyagok kibocsátását. Ezt nem a magyar miniszterelnök találta ki, nukleáris energiával foglalkozó szakmai szervezetek és iparági lobbicsoportok már egy ideje az éghajlatváltozás problémáján keresztül próbálják újrabrandelni az amúgy nem túl jó hírű atomenergiát. És bár a megújuló energia mellett a nukleáris erőműveknek is lehet szerepük a klímaváltozás elleni küzdelemben, az Energiaklub friss tanulmánya szerint egy fontos tényező meggátolja abban, hogy főszerepet játsszon: az, hogy az atomerőművek nagyon lassan épülnek föl. A világ bejelentett, megvalósulófélben lévő vagy esetenként le is fújt atomerőmű-építéseit összegezve azt láthatjuk, hogy az eredeti tervekhez képest már most jelentős csúszásban lévő Paks II beruházás nem a kivételes példa.

Schröedinger erőműve

Azt gondolná az ember, hogy nem olyan nehéz eldönteni valamilyen beruházásról, hogy az éppen épül vagy sem. Az atomreaktoroknál viszont az Energiaklub összeállítása szerint ez sokkal nehezebb, mint egy egyszerű eldöntendő kérdés. Hogy egy atomerőmű épül vagy sem, az annyira megítélés kérdése, hogy még a Nukleáris Világszövetség honlapján is csak az szerepel, hogy jelenleg “mintegy 50” reaktor épül világszerte. Ezek között nincs ott például a bulgáriai Belene atomerőmű, amelynek építése 2005-ben kezdődött, de 2012 óta “inaktív”, benne van viszont a szlovákiai Mohovice 3-as és 4-es reaktor, valamint az ukrajnai Hmelinckij atomerőmű 3. és 4. blokkja, amelyek 1987 óta épülőfélben vannak.

Ez is jelzi, hogy az atomerőművek építésénél egyáltalán nem ritka az óriási csúszás. A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség ennél pontosabb számot tart nyilván, a szervezet szerint 52 reaktor van épülőben, ebből Európában és a Közel-Keleten 15, Észak- és Dél-Amerikában 4, Ázsiában pedig 33, ezen belül Kínában 14. Az 52 épülő reaktor között egyelőre nem szerepel a Paks II. A NAÜ szerint egy atomerőmű felépítéséhez átlagosan 10 évre van szükség, ez a 10 év pedig három szakaszra oszlik. Ezek közül viszont a harmadik szakaszig, vagyis a projekt nagyjából hetedik évéig a NAÜ egyetlen kapavágással se számol, addig az atomenergiai programok kialakítása és a projektdöntések meghozatala zajlik. Mindez azt feltételezi, hogy hat-hét év előkészítés után nagyjából 3 év alatt föl lehet építeni és üzembe lehet helyezni a reaktor fizikai infrastruktúráját. Viszont alig van olyan erőmű a világon, amelyet sikerült ilyen időkeretben felépíteni. Az Energiaklub szerint a Paks II nem tipikus, de nem kirívóan rossz példa, minthogy már nyolcadik éve “épül”, de még nem lépett az építési szakaszba, további csúszások nélkül pedig 2030-ra állhat üzembe, ebben az esetben pedig 17 év alatt készülhet el.

A csúszással pedig az a baj, hogy a költségek növekedésével is jár. Atomerőművet építeni amúgy is nagyon komplikált és költséges munka, amire csak pár cég képes a világon, amelyeknek kapacitásait és pénzügyi lehetőségeit lefoglalják a már zajló projektek, így nem annyira tudnak újabb építésekbe vágni. Az amerikai Westinghouse például állítja, hogy lengyel és cseh atomerőművek építésére is vállalkozna, de közben az amerikai Georgia államban 2012 óta épülő, már most az Egyesült Államok legdrágább erőművének számító Vogtle 3-as és 4-es reaktorblokk építése gyakorlatilag csődbe vitte a céget. Az Energiaklub szerint a nagy, atomerőműveket építeni képes cégek közül a francia Edf szintén pénzügyi gondokkal küzd, a dél-koreai Korea Hydro & Nuclear Power komoly korrupciós botrányokba keveredett, így gyakorlatilag csak az orosz Roszatom képes arra, hogy a világ különböző pontjain új erőműveket húzzon fel. És bár a Roszatom elég sok projektet visz párhuzamosan, annyit nem tud, amennyi teoretikusan ki tudná húzni a világot a csávából.

Elméletben sem elég

Ha megépülne és üzembe állna mind az 52 épülőfélben lévő erőmű, azzal 54,515 GW-al növekedne a világ áramtermelése. Ez egy nagyon nagy szám, viszont már rögtön nem tűnik olyan nagynak, ha összehasonlítjuk a megújuló erőművek bővülésével: 2020-ban napenergiából 132 GW-al, szélenergiából pedig 73 GW-al több került be a hálózatba.

Az európai atomenergiai lobbi egyik vezető szervezete, a Foratom 2015-ben úgy tartotta, hogy az európai kontinensen 2050-ig száz új reaktornak kellene megépülnie ahhoz, hogy a nukleáris energia érdemben hozzá tudjon járulni a károsanyag-kibocsátás csökkentéséhez. 2030-ra viszont világszerte 207 reaktor életciklusa jár le, ezek 60 százaléka pedig Európában található.

Az Energiaklub tanulmánya szerint ahhoz, hogy fenntartsuk a most működő atomerőművek termelési szintjét, 2030-ra 110-120 reaktornak kellene elkészülnie, ami a fentebb leírtak és a már elindult projektek fényében teljesen irreálisnak tűnik. És akkor még nem váltottunk ki egy fosszilis erőművet sem atomenergiával. A bécsi Természettudományi és Élettudományi Egyetem (BOKU) Biztonsági és Kockázati Tudományok Intézetének kutatói szerint viszont az atomenergiával foglalkozók már a 80-as évek óta túlbecsülték, hogy milyen ütemben lehet növelni az atomenergiai kapacitásokat. 86-os előrejelzésében a NAÜ tízszer akkora beépített kapacitást várt 2000-re világszerte, mint amennyi el is készült, és még a Fukusimai baleset után sem tartotta kizártnak a szervezet, hogy 2040-re 500 új reaktor készülhet el.

Mindezek alapján nem tűnik igazán megalapozottnak, hogy az atomenergiának akkora szerep juthat a klímaváltozás elleni küzdelemben, mint azt a pártolói gondolják. Viszont nagyon komoly gazdasági és állami/bürokratikus erőforrásokat emésztenek fel a reaktorépítések.

Ezért is írta Gregory Jaczko, az amerikai Nukleáris Szabályozási Bizottság korábbi elnöke a Washington Postban pár éve azt, hogy “Az atomerőműnek meg kellett volna mentenie a bolygót. Azok a tervek, amelyek ezt a technológiát alkalmazták, hatalmas mennyiségű villamos energiát tudtak előállítani a szén, olaj vagy földgáz elégetése által okozott szennyezés nélkül, és ez elősegítené az emberek által a Föld éghajlatára gyakorolt katasztrofális változások lelassítását. (...) Utam az atomenergia csodálatától a félelmemig teljes volt: ez a technológia a klímaváltozás kezelésére már nem életképes stratégia, és nem is versenyképes energiaforrás. Veszélyes, drága és megbízhatatlan, melynek elhagyása nem idézne elő végzetes változást az éghajlatban. Az igazi választás most a bolygó megmentése és a haldokló atomipar megmentése között van. Én a bolygóra szavazok.”