Völner utódja szerint a Völner-ügy bizonyítja, hogy Magyarország demokratikus jogállam

POLITIKA
2022 február 15., 09:04
comments 8

„A büntetőjogi felelősség megállapítása folyamatban van, a nyomozó hatóság vizsgálatot folytat, ezt követően az ügyészség és a független bíróság dolga eldönteni, hogy milyen következményekkel jár a kérdésében hivatkozott ügyben tanúsított magatartás” - írta Szabó Tímeának írásbeli válaszában Répássy Róbert, az Igazságügyi Minisztérium államtitkára a Völner-ügyről.

photo_camera Varga Judit igazságügyi miniszter és Répássy Róbert államtitkár Fotó: Facebook/Varga Judit

Répássyt azután nevezték ki, hogy Völner lemondott a posztjáról, mert az ügyészség azzal gyanúsítja, hogy éveken át fogadott el kenőpénzeket Schadl Györgytől, a végrehajtói kar elnökétől, cserébe különböző ügyekben járt el az érdekei szerint. Répássy szerint a büntetőeljárás

„bizonyítja, hogy Magyarország demokratikus jogállam, a törvény előtt mindenki egyenlő, a törvények mindenkire vonatkoznak, és mindenkinek be kell őket tartani”.Azt írta, a lemondott Völnerrel ellentétben „a baloldali politikusok soha semmiért nem vállalják a felelősséget”.

„Meggyőződésem szerint Magyarországon akkor fog csökkenni a korrupció, ha az Ön baloldali szövetségesei is hasonló következetességgel vállalják a felelősségüket a velük szemben megfogalmazódott bűncselekmények gyanúja miatt.”Völner ugyan távozott a minisztériumból, de továbbra is fideszes képviselő a parlamentben. Gulyás Gergely miniszter nem tudott igennel vagy nemmel válaszolni arra a kérdésünkre, hogy szerinte Völnernek le kellene-e mondania, korábban pedig Kocsis Máté frakcióvezető is arra hivatkozott, hogy Völner egyelőre csak gyanúsított.

Szabó Tímea eredetileg Orbán Viktornál érdeklődött arról, hogy milyen személyes felelőssége van a korrupciós helyzet romlásában, amit a Transparency International aktuális mérése is alátámaszt. Kérdezett arról is, miért nem vállalja a felelősséget Varga Judit miniszter, akinek Völner a helyettese volt, de erre Répássy sem válaszolt.

A Völner-Schadl-botrányról szóló cikkeink itt olvashatók.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.