„Arra is készen állunk, hogy a fél várost elhurcoljuk” - idézte még március 22-én a Times azt a levelet, amit az orosz állambiztonság, a KGB-utód Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) egy szivárogtató tisztje küldött a lapnak. A levél szerint az Ukrajnát megszálló oroszok a háború negyedik hetére elvesztették a türelmüket, „többé nem akarnak szépelegni”, ezért még arra is készen álltak, hogy a megszállás ellen minden nap tiltakozó herszoniak hangadóit, a tüntetések fő szervezőit likvidálják. Egy nappal a levél megjelenése előtt már az Ukrajna mellett tüntetők közé lőttek a városban.

A levél hitelességét lehetetlen volt ellenőrizni, az állításai pedig igen meredeken hangoztak. De közben már érkeztek a hírek arról, hogy a megszállók az elfoglalt ukrán településeken nagyon is utánanyúltak a helyi elitnek. Polgármestereket hurcoltak el fényes nappal, az újságírókat otthonukban keresték fel és ejtették túszul, többjüket csak akkor engedték el, ha előtte kamerába mondták, hogy a megszállókról írt tudósításaik hazugságok. A helyi közigazgatás vezetőit is megzsarolták, „együttműködési megállapodásokat” próbáltak aláíratni velük. Aki ezt nem írta alá, azt lemondatták, aki lemondani se volt hajlandó, azt elhurcolták.

A március 4-én ostromgyűrűbe zárt, porig rombolt Mariupolból legalább ennyire aggasztó hírek érkeztek. A városból olykor-olykor, ideig-óráig hagyták menekülni a polgárokat, ám nekik orosz ellenőrzőpontokon kellett átesniük, ahol a katonakorú férfiakat levetkőztetve vizsgálták át tetoválások után kutatva. A hírek szerint tízezreket hurcoltak el a menekülők közül akaratuk ellenére Oroszországba, hogy aztán ott az ország távoli vidékein "kínáljanak" nekik "munkát". Az ellenőrzőpontnál kiszűrtek telefonját átvizsgálták, többjüket pedig arra kényszerítettek, hogy kamerába mondják az orosz propaganda hazugságait. Így járt Marianna Podgurszkaja, a város tán leghíresebb lakója is. Ő az egyike azoknak a terhes nőknek, akikről az AP akkor még a városban tartózkodó, onnan később éppen az oroszok megtorlásától tartva elmenekült riporterei fényképet készítettek a város szülészeti klinikájának lebombázása után. Podgurszkaja a háború előtt modellkedésből élt, és egy beautyblogja is volt az Instagramon. Egyből meg is kapta az orosz államgépezettől, hogy csak egy beautyblogger színész, aki eljátszotta, hogy terhes, és még egy másik áldozatot is ő alakított. A másik áldozat azóta amúgy belehalt a sérüléseibe, miután gyermekét is holtan hozta világra.

Arra azonban, hogy az orosz megszállók milyen léptékű terrort szabadítottak az ukránokra, csak most hétvégén derült fény. Oroszország a hadműveletei elakadása miatt mostanra döntött úgy, hogy eredeti céljait feladva lemond Kijev elfoglalásáról, így visszavonta csapatait az ukrán főváros környékéről, amit azért addigra már nyugatról, északról és keletről is körbezárt, és ahol a nyugati arcvonalon az ukránok nagyon heves harcokat vívtak a főváros határában, egy stratégiailag kulcsfontosságú reptér közelében. Kivonulásuk után döbbenetes, túlzás nélkül csak a jugoszláv polgárháború legvéresebb bűncselekményeihez vagy a második világháború embertelenségéhez mérhető terror képe bontakozott ki.

Bucsa városában, amit az oroszok állításuk szerint március 11-én foglaltak el, az utcákat polgári áldozatok maradványai szegélyezték. Voltak köztük, akikkel szemmel láthatóan becsapódó tüzérségi gránát végzett. De akadtak, nem is kevesen, akik halálát nyilvánvalóan fejlövés okozta. És olyanok is nagy számban, akiket nem pusztán agyonlőttek, hanem az alapján, hogy a kezük hátra volt kötözve, a nyílt utcán kivégeztek. Az ukránok háromszáz halálos áldozatról beszéltek. Állításukat a nemzetközi sajtó fényképes beszámolói erősítették meg minden kétséget kizáróan.

Aztán előkerültek a tömegsírok a megszállt települések határában. Bucsában, Motizsinben, Borodjankában is találtak már gödrökben elföldelt polgári áldozatokat. Megrázó felvételek sorát adták közre a világ nagy hírügynökségei, Zelenszkij elnök a környéken tett túrája végén már arról beszélt, hogy több ezer áldozata lehet az orosz vérengzéseknek. Bár hivatalosan még csak 410 áldozatról beszéltek, az azóta feltárt borodjankai vérengzés alapján nem tűnik feltétlenül túlzónak Zelenszkij becslése, különös tekintettel arra, hogy az oroszok még nagy területeket tartanak ellenőrzésük alatt az ország déli részén, ahol Herszonból, Bergyanszkból és Melitopolból is érkeztek már aggasztó beszámolók korábban. És megszálltak jó néhány várost az ország keleti határvidékén is, ahol még csak most készülnek nagy offenzívára.

A mészárlásokról érkező beszámolókra az oroszok a legsötétebb szovjet korszakot idéző cinizmussal válaszoltak. Védelmi minisztériumuk és külügyminiszterük, Szergej Lavrov azonnal vádaskodásba kezdett, mondván, a mészárlások nyomairól készült felvételek "hoaxok", megrendezettek. Még az ENSZ Biztonsági Tanácsának ülését is összehívták "az ukrán hadsereg és a szélsőségesek provokációjának" kivizsgálására.

Mindezt úgy, hogy a 21. században az ilyen hazudozást pillanatok alatt meg lehet cáfolni. Ezt a háborút nem csupán profi fotóriporterek, hanem civilek ezrei dokumentálják mobiltelefonjaikkal, nagy felbontású képeket készítő műholdjai se csupán a legnagyobb hatalmak titkosszolgálatainak vannak. A New York Times például egy magán műholdcég, a Maxar Technologies Ukrajnát napi szinten dokumentáló műholdjainak felvételei alapján tudta igazolni, hogy azok a bucsai holttestek, akiket az oroszok cinikus hazugsága szerint a megszálló orosz erők távozása után rendeztek el a bevonuló ukrán csapatok, gyakran már hetek óta ott hevertek, ahol találták őket. Az áldozatok közül, akikről a helyi tanács egyik tagja április 1-én közölt videót, a műholdfelvételek szerint legalább 11 már március 11-e óta az utcán hevert. Vagyis azóta, hogy az oroszok saját bevallásuk szerint teljesen megszállták a várost. Más, most megtalált áldozatok is legalább március 21-e óta ott voltak, ahol megtalálták őket.

Mindezek alapján már nem is tűnik annyira meredeknek, amit a cikk elején idézett levél FSZB-s szerzője írt. Az, hogy felszabadított települések sorában bukkannak kivégzettek holttesteire, önmagában is erős utalás arra, hogy nem egyedi túlkapásokról, hanem szervezett akciókról volt szó. És bár az orosz vezetés kifelé ennek ellenkezőjét kommunikálja, a hazai közvélemény elől nemhogy nem titkolják, hivatalos programként is hirdetik a népirtást.

A világ még fel sem eszmélt a horrorisztikus bucsai képek sokkjából, amikor megjelent Timofej Szergejcev*, az orosz rezsim egyik vezető propagandistájának publicisztikája az állami RIA Novosztyi hírügynökség oldalán. Szergejcev nem szimpla propagandista, vezérideológusa a rezsimnek.

Írásában, amit - és efelől ne legyen cseppnyi kétségük se - az utolsó vesszőig a Kreml hagyott jóvá, határozott programként hirdette meg a népirtást. Ukrajna "nácitlanítása", amit Vlagyimir Putyin a háború megindításakor határozott meg Oroszország céljaként, szerinte azt jelenti, hogy "a banderista elitet likvidálni kell", "a náci tömeget", amit "technikailag képtelenség háborús bűnösöknek járó közvetlen büntetésnek kitenni", az "igazságos háború okozta nehézségekkel" kell büntetni. Hogy ezek a nehézségek mit jelentenek, azt a városok szőnyegbombázása, a körbezárt városokban élők elvágása az ivóvíztől, élelmiszertől, fűtéstől már megmutatta.

Szergejcev szerint "a nácitlanítás egyben deukranizációt is jelent", vagyis a magukat ukránként azonosítók önazonosságának megtagadását. A "felszabadított" területeket szerinte többé nem szabadna Ukrajnának nevezni, és a "nácitlanítás" egyben Ukrajna "de-európaizálását" is jelenti. Ezt a folyamatot Szergejcev szerint legalább egy generáción, 25 éven át kellene folytatni.

Ez alapján az, amit Bucsában, Motozsinban, Borodjankában láthatunk, nem a háború járuléka, hanem az orosz hadműveletek kifejezett célja: emberek, fegyvertelen civilek tudatos megsemmisítése egy zavaros nagyorosz ideológia szolgálatában. Ezt pedig tényleg csak a náci népirtással és a balkáni háborúk etnikai tisztogatásaival lehet párhuzamba állítani.

*Pontosítás: A cikk eredeti változatában következetesen Szegejevnek írtam Timofej Szegejcev nevét, elnézést.