• Megszűnhet a Bliss Alapítvány iskolája, ahol alternatív kommunikációt tanulnak a halmozottan sérült fogyatékossággal élő gyerekek, az országban egyedülállón.
• A kommunikáció alapjog, mégis nagyon kevés az olyan gyógypedagógiai intézmény, ahol a mozgásfejlesztés elé helyezik a kommunikáció fontosságát.
• A tankerületek tavaly elismerték, hogy nem tudják ellátni állami fenntartású gyógypedagógia intézményekben a Bliss Alapítvány iskolájába járó, fogyatékossággal élő gyerekeket, idén mégsem adnának támogatást a működésükre.

Öt halmozottan sérült kisgyerek ül a Bliss Alapítvány által fenntartott a Bóné András Augmentatív és Alternatív Kommunikációs Fejlesztő Nevelés-Oktatást Végző Iskola zeneterápia óráján három gyógypedagógussal.

A gyógypedagógusok az eső hangját kezdik el utánozni, előbb csak csettintenek, majd tapsolnak egyre hangosabban, végül pedig már a lábukkal is dobognak, hogy a zivatar hangját visszaadják. A gyógypedagógusok ezután megkérdezik a gyerekeket, hogy mit hallottak az előbb, és ehhez két opciót is mutatnak nekik képes kártyák segítségével: az eső vagy a tízórai hangjait?

Végül Ábel jelentkezik, hogy megválaszolja a kérdést. A gyógypedagógus elé tartja a két kártyát, Ábel pedig lassan, de magabiztosan felemeli az egyik kezét és mosolyogva a tízórai kártyájára mutat. A pedagógus újra megkérdezi, de Ábel mosolyogva kitart a döntése mellett. Ahogy a tanárnő mondja, „vicceskedik”. Ezután a gyógypedagógus a csoporthoz fordul, felveti Ábel javaslatát, és megkérdezi, ki ért vele egyet. Milla jelentkezik válaszolni. Elé is oda tartják a két kártyát, Milla pedig szemével az eső kártyára néz és bólint is egyet.

A szomszéd szobában a nagyobb csoport, a 16 év felettiek snoezelen terápián, vagyis egyfajta fényterápián vesznek részt, ahol bár látszólag nagy a csönd, a pedagógusokkal időnként arról beszélgetnek, hogy milyen hatást gyakorolnak rájuk a fényingerek.

Érkezésünkkor mindkét teremben a gyógypedagógusok kommunikációs kártyák és kézjelek segítségével tájékoztatják a gyerekeket arról, hogy vendégeik vannak, akik fognak róluk képeket készíteni. Ez bár elsőre talán jelentéktelennek tűnik, mégis egy nagyon fontos alapköve ennek az iskolának. Ezeknek a gyerekeknek a többsége bár nem elhangzó beszéddel kommunikál, hanem alternatív módokon, ugyanúgy joguk van tudni, hogy mi történik velük és a környezetükben, és joguk van reagálni rá.

A kommunikáció ugyanis alapjog.Ennek a felismerésében még elég gyerekcipőben jár nemcsak a magyar össztársadalom, de az iskolai ellátórendszer is. Az utóbbi pedig még távolabb áll attól, hogy az alternatív kommunikációt és annak elsajátítását iskolai intézményi szinten biztosítsa is a fogyatékossággal élő gyerekeknek. Pedig nem nehéz belátni, hogy a kommunikáció mindennek az alapja, és ugyanolyan fontos a fogyatékossággal élő embereknél, mint az épeknél.

Erre hivatott a Bliss Alapítvány, akik egyedüli iskolaként foglalkoznak ilyen szinten az alternatív kommunikációval, a létjogosultságukat most mégis megkérdőjelezte az állam.

A kommunikáció az első lépés

A Bliss Alapítvány 35 éve jött létre, miután dr. Kálmán Zsófia Kanadából Magyarországra hozta az alternatív kommunikációs módszert, de egy intézmény se fogadta be azt, mert mindenhol az elhangzó beszédet vették alapnak. Iskolai szinten 2017-ben kezdték meg a tanítást, miután törvény mondta ki, hogy a fogyatékossággal élő gyerekek is tankötelezettek, és jár nekik heti 20 óra oktatás.

„Az ide járó gyerekeknek több területen is van valamilyen fogyatékosságuk, a leggyakoribb a mozgásbeli és a kommunikációs akadályozottság. Hogy egy fogyatékossággal élő tudjon a mindennapokban boldogulni, ahhoz kell valamilyen alternatív mód a kommunikációra, és mi ezt biztosítjuk. Akkor is biztosítjuk, ha nincs egy mozdítható végtagja sem, olyan súlyos a mozgásbeli akadályozottsága. Vannak olyan technikai eszközök, amelyekkel ezt át lehet hidalni” - magyarázza Veszelovszki Zsanett, az iskola igazgatóhelyettese.

Az alternatív kommunikáció sok mindent takarhat: lehet eszközalapú és eszköz nélküli. Eszköz nélküli alternatív kommunikáció például a gesztuskommunikáció, eszközzel való tipikus kommunikáció pedig a képekkel való kommunikáció. Ilyenkor egész mapparendszerek állnak a gyerekek rendelkezésére, hogy kifejezzék magukat például azzal, hogy két lehetőség közül rámutatnak az egyikre, vagy csak a tekintetükkel választanak, esetleg megnyomnak a térdükkel vagy más mozgó testrészükkel valamilyen gombot. Ennek segítségével van, aki akár mondatok összerakásáig is eljut. A mapparendszerek mostanra már áthelyeződtek tabletekre, ahonnan még egyszerűbben és több lehetőség között választhatnak.

„Nem biztos, hogy mindenki eljut odáig, hogy írás-olvasás, de nem is ez a cél, hanem az, hogy az iskolából kikerülve mindenkinek legyen egy olyan eszköz a kezében, amivel őt majd meg fogják érteni egy olyan környezetben is, ami nem a szűkebb családi kör vagy szakemberek köre” - magyarázza Zsanett.

A gyerekek szókincsének, mapparendszerének bővítése pedig az iskola feladata, akik igyekeznek olyan témákat hozni és kommunikációs szituációkra felkészíteni a tanulókat, amikkel a mindennapi élet során találkozhatnak. Például az ünnepek közeledtével az ünnephez kapcsolódó kifejezéseket tanulják meg.

Sajnos, mivel az alternatív kommunikációs módszerek még nem annyira elterjedtek, a legtöbb fogyatékossággal élő gyerek csak idősebb korban kezd el kommunikálni tanulni, miközben akár már 3-4 éves korban is megkezdődhetne a kommunikáció. Az alapítvány egyik legfontosabb tételmondata azonban az, hogy sosem késő elkezdeni.

Az alternatív kommunikáció még nem egy bevett szokás

Veszelovszki Zsanett azt mondja, hogy mivel az alternatív kommunikáció még nincs annyira elterjedve a társadalomban, sokszor az emberek nem is tudják, hogyan reagáljanak, ha egy fogyatékossággal élő például egy tablet segítségével szólítja meg őket.

„Nem egy bevett szokás az össztársadalomban, hogy a fogyatékossággal élők így is tudnak kommunikálni. Az emberek reakciója inkább az, hogy „hú, szegények”. Pedig volt olyan növendékünk, aki köszönt a játszótéren egy néninek, de ő rögtön hozzánk fordult, és velünk kezdett beszélgetni. Nem is tudják, hogy nekik is válaszolhatnak, mert értik és tudnak reagálni” - mondja Veszelovszki Zsanett.

Arról nem is beszélve, hogy állami szervek és intézmények dolgozói csak az elhangzó beszédet tekintik kommunikációnak, és még mindig meglepődnek, amikor egy fogyatékossággal élő, mozgásában korlátozott ember nem tud például aláírni egy hivatalos dokumentumot.

Nemcsak az össztársadalomban, de a gyógypedagógiában sem elterjedt az alternatív kommunikáció, sok gyógypedagógus hallgató a Bliss Alapítványhoz jön megtanulni ezt a módszert. Veszelovszki Zsanett úgy fogalmaz, hogy „ez csak egy kis sziget” a gyógypedagógián belül. A szakma ugyanis még mindig inkább a mozgásfejlesztésre koncentrál e populáció tekintetében, miközben a Bliss Alapítvány szerint a kettővel lehet és szükséges egyszerre foglalkozni.

„Nem szabad arra várni, hogy a mozgás meginduljon, mert a kommunikáció alapjog. Azt pedig onnantól kezdve kell biztosítani, hogy bebizonyosodik, hogy nem tud hatékonyan kommunikálni az adott gyermek” - összegzi Zsanett.

Mivel a fogyatékossággal élő gyerekek 23 éves korig tankötelezettek, a Bóné András Augmentatív és Alternatív Kommunikációs Fejlesztő Nevelés-Oktatást Végző Iskolában is eddig tanulhatnak a növendékek 6 éves kortól.

Az iskola minden nap azzal indul, hogy elmondják a gyerekeknek, hogy mi fog történni velük aznap, ugyanis az emberi méltóság része, hogy ezt tudják és reagálhassanak rá. Ezután vannak egyéni és csoportos foglalkozások, amelyek során folyamatos az alternatív kommunikáció. Logopédus is dolgozik az intézményben, de ő sem a klasszikus értelemeben vett logopédus, hanem az alternatív kommunikációs módszerekre erősít rá, amelyek egyénenként nagyon eltérőek lehetnek. A nap végén pedig azt is megbeszélik a tanulókkal, hogy hogyan tudják elmesélni otthon, mi volt aznap az iskolában, hogy ne a gyógypedagógusok beszéljenek a nevükben a szülőkkel.

Egész nap zajlik az alternatív kommunikáció onnantól kezdve, hogy a gyerekek belépnek az intézménybe.Leginkább ebben más ez az iskola, szemben azokkal a gyógypedagógiai intézményekkel, ahol ha foglalkoznak is alternatív kommunikációval, csak napi néhány órát.

Az állam és a tankerületek nem tudják ellátni a feladatukat

Mégis most ez az egyedülálló iskola is veszélybe került, ugyanis sem a kormányzat, sem a tankerületek nem biztosítanak elegendő forrást a fenntartásához, ami mostanra minden eddiginél égetőbb problémává vált.

Az alapítvány állami normatíva címén fedezi az iskola működtetési költségeinek - amibe beletartozik a gyógypedagógusok bére - 50 százalékát. A maradék 50 százalékot viszont a Bliss Alapítványnak kell megteremtenie. Ez az eddigi években pályázatok és adományok útján sikerült, de egy pár éve kénytelenek voltak tandíjat is bevezetni, mert látták, hogy az iskola nem fenntartható. A tandíj előbb 20 ezer volt, aztán pedig 35 ezer, de ennél feljebb nem tudják és nem is akarják emelni, mert Trexler Erik, az alapítvány ügyvezető igazgatója szerint ezek

„a szülők nem azért választják ezt az intézményt, mert anyagi jólét miatt megtehetik, hanem, mert nincs más.”

Márpedig a fogyatékossággal élő gyerekeket nevelő szülők legtöbbször a csekély gyermekek otthongondozási díjából (GYOD) élnek, ami idén januárban érte el a 200 ezer forintot.

Trexler Erik azt mondja, hogy a járvány miatt megcsappant az adakozási kedv, és hiába pályáznak, pályázataikat rendszeresen visszautasítják. Legutóbb például egy állami pályázaton szerettek volna 5 millió forintot kérni eszközfejlesztésre, de a pályázatukat forráshiányra hivatkozva visszadobták. Tavaly látszott először, hogy nagy a baj, és a tankerületi központok nem rohannak segíteni, holott ellátási kötelezettségük lenne.

Ugyanis a törvény kimondja, hogy ha a tankerület nem tud megfelelő iskolát biztosítani egy halmozottan sérült gyereknek, akkor szolgáltatási/ellátási szerződést köthet olyan intézménnyel, amely erre képes.A Bliss Alapítvány ennek fejében kérte a működtetéséhez szükséges költségvetés másik felét, összesen 28 millió forintot a következő 2022/23-as tanévre. Ezt a tankerületek központja azonban nem hajlandó megadni, arra hivatkozva, hogy majd ők ellátják ezeket a gyerekeket, nincs szükség a Bliss Alapítvány iskolájára.

Csakhogy már tavaly is kiderült, hogy ez nem igaz.

„Tavaly is ugyanígy kezdődött, hogy azt mondták, mindenkinek lesz állami iskola, megfelelő hely. Ez aztán úgy nézett ki, hogy volt olyan tanulónk, aki csak képekkel tud kommunikálni, de a Vakok Iskolájában kapott férőhelyet” - mondja Trexler Erik.

Egy másik édesanya pedig a kijelölt intézményben afelől érdeklődött, hogy lesz-e alternatív kommunikáció, mire azt az egyáltalán nem megnyugtató választ kapta, hogy remélik igen, egyéni foglalkozásban, 1 órában.

„És addig a gyermek a saját testébe lesz zárva?” - tette fel a kérdést Trexler Erik.

Tavaly augusztusban az alapítvány ügyvezető igazgatója még mindig csak annyit tudott mondani a kétségbeesett szülőknek, hogy januárig tudják biztosítani az oktatást abból a 20,5 millió forintból, ami az adományokból összegyűlt. A tankerületi központok végül szeptember 10-én hajlandóak voltak leülni tárgyalni az alapítvánnyal, miközben a tanítás szeptember 1-én kezdődött. Nagy nehezen sikerült kicsikarni a tankerületekből a maradék 7,5 milliós összeget, amire szükség volt az iskola működtetéséhez.

„A szerződésben a tankerületek leírták, hogy megvizsgálták, hogy a tankerület fenntartásában működő intézményekben el tudják-e látni a gyermekeket, és megállapították, hogy nem, ezért kijelölik a Bliss Alapítvány iskoláját mint feladatellátót. Na most tudomásom szerint ez nem változott, a következő tanévre már mégsem akarnak támogatást adni” - fejti ki Trexler Erik.

Tehát a tankerületek már egyszer elismerték, hogy nem tudják ellátni ezeket a gyerekeket, most mégis újra azt állítják, hogy de, el tudják.

Trexler Erik már a köznevelésért felelős államtitkárságnál is próbálta kérvényezni, hogy kössenek az iskolával köznevelési szerződést, ami plusz támogatással járna az állam részéről, de akkor azzal dobták vissza, hogy nem indokolt a szerződés megkötése. Az alapítvány az idei tanévre is megpróbálkozott ezzel, az államtitkárság ezúttal azzal dobta vissza, hogy a 2022-es költségvetés nem teszi lehetővé a szerződés megkötését. Mindezt úgy, hogy közben a tankerületek kimondták, hogy ők sem tudják ellátni ezeknek a gyerekeknek az oktatását.

„Most ha a tankerület nem tudja ellátni, és a köznevelési államtitkárság sem tud szerződést kötni, akkor hogyan szeretnék megoldani, ki fogja ellátni ezeket a gyerekeket?” - kérdezi az alapítvány ügyvezető igazgatója.

Kerestük a Klebelsberg Központot, hogy reagáljanak. Amint válaszolnak, frissítjük a cikket.

„Ha nem kapjuk meg a támogatást, akkor megszűnik az iskola. Már a következő tanévtől. A gyerekeknek nem lesz hova menniük, és kiszorulnak az oktatásból” - mondja Trexler Erik.