• Nincs olyan háború, amelyikben ne követnének el nemi erőszakot a katonák.
  
• Az a gondolkodás, hogy az ellenfél nőit meg kell szerezni, évezredek óta jelen van, mert a nők ugyanolyan erőforrást jelentettek, mint az állatok vagy a búza.
  
• Nem szükséges hozzá nyílt felhatalmazás, hiszen annak alapja maga a militarizmus.
  
• A feminizmus második hullámában mondták ki először azt, hogy a nemi erőszak a hadviselés része.
  
• A háborús helyreállításnak a traumafeldolgozás is része kellene, hogy legyen.
  
• Pető Andrea történész a téma egyik hazai szakértője, Elmondani az elmondhatatlant című 2019-es könyvében foglalkozott a Magyarországon a II. világháború alatt elkövetett tömeges nemi erőszak témájával. Vele beszélgettünk.
  

Oroszország február 24-én támadta meg Ukrajnát, és Dmitro Kuleba külügyminiszter március 4-én már arról beszélt, hogy az orosz katonák megerőszakolják az ukrán nőket. Érkeztek sorra a beszámolók, áldozatoktól is, miközben orosz katonák előszeretettel hencegtek a tetteikkel. Ugyan a szexuális erőszakot 2008 óta az ENSZ is a háborús bűncselekménynek közé sorolja, mint bevett fegyvert, ennek egyelőre nincs még elrettentő hatása a világban jelenleg zajló fegyveres konfliktusokban.

Még két hét sem telt azután, hogy Oroszország megtámadta Ukrajnát, amikor megérkeztek az első hírek arról, hogy orosz katonák ukrán nőket erőszakolnak meg. Törvényszerű volt, hogy ez ilyen hamar elkezdődik?

Olyan háború, ahol a nemi erőszakot nem használják a katonák mint háborús fegyvert, nincs. De az adott helyzet, a hadsereg szervezete és működése határozza meg, hogy milyen mértékben és mennyire büntetlenül.

Mindig a támadó fél követi el a nemi erőszakot egy háborúban?

A nemi erőszak háborús fegyver, és minden egyenruhás erőszakolhat, mert korlátlannak vélt hozzáférése van a testekhez.

Kapnak erre parancsot vagy felhatalmazást a katonák? Ha nem, akkor mi indítja el?

Maga a militarizmus, ami a hadsereg alapja, az adja a felhatalmazást. Minden katona erőszakolhat, de nem minden katona erőszakol. Hogy ez mikor és hogyan következik be, azt vizsgálja a tudomány. Mondok egy példát: Ilja Ehrenburg a Pravdában megjelent cikkét szokták idézni, mint amelyik hivatalosan buzdította volna a Vörös Hadsereg katonáit a nemi erőszakra. Hogy az adott katona viselkedését mennyire határozta meg a Pravdában megjelent cikk, az erősen kérdéses, noha a politikai tisztek felolvasták az adott cikkeket a katonáknak. Hogy Ehrenburg írta volna a cikket, az is kérdéses, az meg főleg, hogy maga a cikk kinek az ötlete volt. Ami biztos, hogy minden második világháborús nemi erőszakról szóló munkában történik utalás a szövegre. Susan Brownmiller is idézi az 1975-ös alapmunkájában (Nemi erőszak mint háborús fegyver).

Alapvető motivációjában különbözik-e a háborús nemi erőszak a „hétköznapi” nemi erőszaktól?

Mind a kettőt a hatalom motiválja, semmi köze nincs a szexhez, csak a szex az eszköze.

A háborús nemi erőszak esetében az elkövetők biztosabbak lehetnek abban, hogy büntetlenül megússzák az elkövetők szolidaritása, a „hallgatás összeesküvése” miatt - azaz elkövetők, áldozatok egyaránt érdekeltek abban, hogy ne derüljön fény az igazságra. Békeidőben pedig a nem különösebben reszponzív igazságszolgáltatással és az áldozathibáztatással kell megküzdenie annak, aki nyilvános elégtételt szeretne.

A történetírásban már egészen korán megjelenik az, hogy a háborúkban nőket hurcolnak el. De mikortól tudhatjuk konkrétan, hogy ez nemi erőszakot, szexuális rabszolgaságot is jelent?

Az, hogy az ellenfél nőit meg kell szerezni, meg kell termékenyíteni, a kezdetektől jelen van, mert a nők ugyanolyan erőforrást jelentettek, mint mondjuk a birkanyáj vagy a búza. Ezt normalizálja a „háború az háború“ keretezés, hogy nincs itt semmi látnivaló: mindig így volt és így lesz. Ez lehetetlenné tesz bármilyen változtatást, valamint láthatatlanná teszi, hogy nemcsak azért viszik el a nőket, mert erőforrások, hanem azért is, mert a másik, az éppen akkor legyőzendő népcsoportot is képviselik.

Történt-e elmozdulás, nézőpontváltás abban, hogy a háborús nemi erőszakról hogyan számolnak be az írók, történészek?

A feminizmus második hulláma annyiban hozott változást, hogy a nő szempontjából próbálja elmondani a történetet, nem csak az áldozatiságot elfogadtatni. Új szókincset teremtett azzal, hogy kimondta:

a nemi erőszak háborús fegyver. Tehát nem egy, akár magánügynek is tekinthető tranzakció két személy között, hanem a hadviselés része, ezáltal szabályozandó és szabályozható viszony.Annak, hogy egy fegyveres konfliktus mióta húzódik, van-e jelentősége az erőszakos esetek milyenségében? Például egyre kegyetlenebbé válnak, vagy ritkulnak?

A konfliktus jellegéből adódik, hogy mikor és milyen nemi erőszak következik be, valamint hol. A második világháborúban a frontvonal első vonalában harcolók voltak erőszakosabbak, mert ott volt kevésbé erős a kontroll, kevésbé féltek az igazságszolgáltatástól, illetve egyszerűen eltakarították a nyomokat és megölték az áldozatokat.

Ahol hozzáférhető alkohol volt, ott is több volt az erőszak. Ahol egy város többször cserélt gazdát, ott többször és különféle egyenruhás férfiak éltek a szabadságukkal és hatalmukkal. Amikor Magyarországon a Vörös Hadsereg már ellenőrzött laktanyákba került, csak azoknak a környékén kellett nagyon óvatosnak lenni.

Változott-e az, hogy mit mond az erőszakkal vádolt ország a vádakra?

Az elkövetők esetében nincs olyan nagy variáció.

Két válasz van: a teljes mértékű tagadás és az áldozatok megvádolása azzal, hogy tudatosan hamis híreket terjesztenek, illetve az egyes katonák személyes kilengéseinek tulajdonítani a történteket, amiket persze e szerint az elbeszélés szerint a jó hadsereg majd megtorol. Mindkettő esetében azonos, hogy elhallgatja azokat a strukturális okokat, melyek az erőszakot lehetővé teszik. Ebben nincs nagy különbség a náci Németország, az Ukrajnát megszálló magyar csapatok vagy az Ukrajnát megszálló orosz csapatok viselkedése között.

Lehet-e annak jelentősége például a felelősségre vonásban, hogy ez a háború most minden korábbi háborúnál jobban a nyilvánosság előtt zajlik, követhető az interneten, a közösségi médiában?

Két fontos újdonság van ebben a mostani háborújában. A civil újságírás miatt sokkal hamarabb értesülünk arról, mi történt, de persze ez együtt jár azzal, hogy az információk nem könnyen ellenőrizhetők. Illetve, hogy a más nemzetközi konfliktusokra való válaszul létrejött nemzetközi szervezeteknek megvan a nyelve és protokollja arra, hogy mit kell tenni ilyenkor. Több nemzetközi projekt is dokumentálja a háborús bűntetteket.

Ukrajna - azon túl, hogy beszél a bűncselekményekről - jól kezeli a problémát? Nyújtanak-e bármilyen segítséget az áldozatoknak? És mit kellene tenniük a menekülteket befogadó országoknak?

Az ukrán állam mindent megtesz, hogy a bűntettek nyilvánosságra kerüljenek, dokumentálják őket az elkövetkező háborús bűnöket vizsgáló bizottságok számára. Teszik ezt akkor is, ha ez rengeteg fájdalommal jár, hiszen

éppen ez a háborús nemi erőszak célja, hogy a megerőszakolt nők férjei, apjai és testvérei érezzék a tehetetlenség szégyenét. A Babij Jar Holokaust Emlékközpont Tudományos Tanácsának tagjaként elsőként kezdeményeztük a hágai nemzetközi büntetőbíróságnál a háborús bűnök vizsgálatát. Mikor kiderült, hogy befogadták a panaszt délelőtt 11-kor, aznap délután bombázták az oroszok az emlékhelyet.

A helyzet különösen bonyolult, mert a sok megerőszakolt és teherbe esett nő Európa olyan országaiba menekül, mint Lengyelország vagy Szlovákia, ahol az abortusz szinte lehetetlen. Nemzetközi nőjogi szervezetek lépnek közbe ott, ahol az államok megbuknak.

Hogyan egyeztethető össze a háborús nemi erőszak az etnikai tisztogatással? Azt gondolná az ember, hogy ha egyik népcsoport alsóbbrendűnek tart magához képest egy másikat, akkor nem akar azzal szexuális kapcsolatba kerülni.

Ez a mítosz, hogy tudniillik a náci fajvédelmi törvények miatt a német katonák nem követtek el nemi erőszakot, ez volt az alapja az ún. Wehrmacht-mítosznak, hogy a német reguláris hadsereg nem vett részt a holokausztban, és a feszes, rendezett egyenruhában szakszerűen harcoló német katonák nem erőszakoltak. Ez éppen olyan hasznos mítosz volt, mint az, hogy Ausztria lett volna az első áldozat, és célja a valódi felelősséggel való szembenézés elkerülése volt.

A módszertani nehézséget az adja, hogy azokat a zsidó nőket, akiket szexrabszolgaként tartottak vagy megerőszakoltak, általában meg is ölték, és erről nem maradt forrás. Egészen addig, míg a német tisztek angol hadifogságban történt lehallgatási jegyzőkönyvei nem kerültek elő. Egymás között, némi alkohol hatására - mert az angolok adtak elég alkoholt, hogy megoldódjanak a nyelvek - rettenetes természetességgel beszéltek arról, hogy mit tettek női testekkel.

Annak, hogy a szexuális erőszakot 2008 óta az ENSZ is a háborús bűncselekménynek közé sorolja, van érzékelhető hatása?

A nemzetközi jogi normaváltás csak az első lépés, az nagyon hosszú ideig fog tartani, míg ez eléri a harcoló feleket.

Az „erőszak folytonossága“ miatt a hadszíntérről hazatérők a családjukat és a környezetüket terrorizálják tovább, ezzel a háborús trauma tovább öröklődik, kialakít olyan érzelmi gazdaságot, ami tovább élteti az erőszak kultúráját.

Az, hogy a második világháború után a hazatérő szovjet veteránok milliói nem kaptak semmilyen segítséget a háborús trauma feldolgozására, ráadásul nem is beszélhettek az élményeikről, érzelmeikről, mert csak a hősies Vörös Hadsereg sikertörténeteiről lehetett beszélni, hozzájárult nemcsak a növekvő alkoholizmushoz, a családon belüli erőszakhoz, a válások számának növekedéséhez, de ahhoz is, amit most látunk Ukrajnában.

Egy háború sújtotta ország felépülését, társadalmi és gazdasági helyreállását, traumafeldolgozását hogyan, miben akadályozza az, ha sok női lakosát megerőszakolták?

Attól függ, hogy mi történik utána. Hallgatás, vagy esetleg közös és közösségi átgondolása annak, ami történt? A háborús helyreállítás nem csupán annyiból áll, hogy újra fel kell építeni a lerombolt hidakat meg épületeket.

Az emberi lelkeket is fel kell újra építeni, és az sokkal bonyolultabb és hosszabb folyamat. De ha ezt kihagyjuk a helyreállításból, akkor a béke csak egy rövid időszak marad két háború között.

Pető Andrea történész, az MTA Doktora, a Közép-Európai Egyetem egyetemi tanára, a CEU Demokrácia Intézet kutatója. Kutatási területe a 20. századi társadalom és a társadalmi nemek története. Hét monográfiája, 32 szerkesztett kötete és 232 könyvfejezete valamint tanulmányai huszonhárom nyelven jelentek meg. 2005-ben a Magyar Köztársaság elnöke a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjével tüntette ki. 2006-ban az MTA Bolyai Plakettet kapta. 2018-ben az Európai Akadémiák (ALLEA) Madame de Staël Díját kapta munkássága elismeréséül. 2020-ban a svéd Södertörn Egyetem díszdoktori címet adományozott neki.