„Mi vagyunk az egyetlen, Európában megmaradt keleti nép” – Orbán épp a türk víziót építi: az új, közép-ázsiai EU-t

POLITIKA

Orbán Viktor négy éve azzal keltett feltűnést, hogy Kazahsztánban, a Türk Nyelvű Államok Együttműködési Tanácsában a keleti nyitást új szintre emelve azt mondta: „Mi Magyarországon élünk, magyarok vagyunk, magyarul beszélünk, ez egy egyedülálló és különös nyelv, amely a türk nyelvekkel áll rokonságban.” (Ez a tudományos konszenzussal teljesen szembemegy, a finnugor nyelvek nincsenek közelebbi rokonságban a türk nyelvekkel.) Orbán egy évvel később szintén a Türk Tanácsban tette a híres kipcsakos megjegyzését.

Budapesten terjeszkedő türkök

A most már Türk Államok Szervezete (TÁSZ) nevű szervezetet 2009-ben án alapították, és türk nyelvű, alapvetően muszlim vallású/kultúrájú közel-keleti és közép-ázsiai országok kormányközi szövetségét jelenti. A szervezet tagja Azerbajdzsán, Kazahsztán, Kirgizisztán, Törökország, Üzbegisztán, 2018-ban Magyarország, 2019-ben Türkmenisztán csatlakozott megfigyelőként.

Világosabb színnel jelölve a két megfigyelő állam: Türkmenisztán és (bal szélen, az EU-ban) Magyarország

2019 óta Budapesten képviselete is működik a TÁSZ-nak, ami ingyen használhatja a magyar állam által 1,4 milliárd forintból megvett Ybl-villát, egy budai, Medve utcai irodát, és minden fenntartási költséget és dolgozói bért az állam fizet. Most Szijjártó Péter bejelentette, hogy aláírjuk a TÁSZ Aszálymegelőzési Intézetének budapesti létrehozásáról szóló megállapodást. „Ma a világ jelentős részén komoly problémát jelentenek a vizek okozta kihívások, így az aszály is, de a magyar vízipari technológiák sok helyen megoldást jelenthetnek” – mondta Szijjártó. (Arról, hogy Magyarország éppen kiszáradófélben van, itt írtunk.)

Cseberből vederbe: ezek EU-t akarnak!

Csatlakozz a Körhöz, és olvass tovább!

Ezt a cikket teljes terjedelmében csak előfizetőink olvashatják el. Légy része a közösségünknek, segítsd a 444 működését!

Már előfizetőnk vagy?
Jelentkezz be!
Kapcsolódó cikkek

Orbán Viktor kijelölte az új irányt: A magyar a türk nyelvekkel áll rokonságban

Ezt Kirgizisztánban mondta a miniszterelnök. Öt éve még úgy vélekedett, a magyar és a finn nyelv rokonsága történelmi tény, nem pedig véleménykérdés.

Boros Juli
POLITIKA

Orbán Viktor a magyarországi kipcsak önkormányzatok nevében gratulált a volt kazah diktátornak

Bács-Kipcsak megyében is többen felkapták a fejüket.

Czinkóczi Sándor
érdekes adat

Szeptember óta 900 millióba került az adófizetőknek a Türk Tanács budapesti képviselete

Ingyen adtuk az irodákat, de minden más költséget is mi állunk.

Fődi Kitti
gazdaság

Kiszáradunk

Idén nyáron Magyarországon is minden eddiginél látványosabbak lettek a klímaválság hatásai: erdők égtek le, tavak, patakok tűntek el. Közben már azt is látjuk, hogyan gerjeszt konfliktusokat a vízhiány.

Németh Dániel, Czinkóczi Sándor
klímaváltozás

Orbán békefórumként tekint a Türk Államok Szervezetére

Orbán arról beszélt a Türk Tanács találkozóján, hogy bezzeg Európában a békét akarók hangja sokkal halkabb azokénál, akik súlyosbítani akarják a feszültséget.

Horváth Bence
POLITIKA

Oroszországban több mint 60(!) százalékkal esett az új járművek eladása

Tavaly 4,3 százalékkal nőtt, és meghaladta az 1,66 milliót az eladott új járművek száma, idén az első 10 hónapban összesen 502 474 új járművet értékesítettek.

Herczeg Márk
háború

Míg Ukrajnában pusztítanak, az oroszok befolyása mindenhol csökken

Szeptemberben a Szovjetunió perifériájának két legforróbb pontján is harcok törtek ki, miközben Putyinnal már a szövetségesei sem akarnak közösen hadgyakorlatozni. Kína, Törökország és a nyugati hatalmak is benyomulnának az oroszok helyére, de most alapvetően mindenki abban érdekelt, hogy a Kaukázustól Közép-Ázsiáig rend legyen és béke.

Bede Márton
külföld

Az EU megduplázza a gázszállítást Azerbajdzsánból

Az azeri földgáz importjának növelése segíti majd az EU-t, hogy csökkentse az orosz energiától való függőségét.

Mészáros Juli
külföld

Kazahsztán segítséget ajánlott az EU-nak az energiaellátásban

A kazah elnök szorgalmazta, hogy az EU alternatív szállítási folyosókat építsen ki, többek között a Kaszpi-tengeren.

Herczeg Márk
eu

Orbán közös V4-Türk Tanács csúcstalálkozót kezdeményez

Talán az is kiderül majd a csúcstalálkozón, hogy a csehek és lengyelek között van-e annyi kipcsak, mint a magyarok között.

Csurgó Dénes
POLITIKA