Ungváry Krisztián történész egy vitatott időszakról, a kiegyezésről és értelmezéseiről tartott előadást a CEU-n, a Blinken OSA Archívum szervezésében. Az “Egy történelem - sok magyarázat” című előadás-sorozat nyitóalkalmáról már írtunk, akkor a történetírás legalapvetőbb problémáiról beszélt Ungváry, aki korábban a kezdeményezés fontosságáról is nyilatkozott nekünk. Ezúttal a második előadását foglaljuk össze.

Aránytalan választási körzetek, ingyen gulyásleves és az első mamelukok

Habár Magyarország, és kifejezetten Budapest, elképesztő fejlődésen ment keresztül a kiegyezést követően, a dualizmus megítélése létezése alatt is rossz volt, és a későbbiekben sem javult igazán. A rendszer elutasítottságához elsősorban az vezetett, hogy a kiegyezést a magyar uralkodó elit kötötte Ausztriával. Ahogy Ungváry fogalmazott: “a rendszert a benne élők elutasították”. Ezt jól bizonyította, hogy a kiegyezést minden parlamenti választásnál legitimálnia kellett az uralkodó elitnek.

Ahhoz, hogy a kiegyezéspárti Szabadelvű Párt mindig nyerni tudjon, és az ellenzéki Függetlenségi Párt ne juthasson hatalomra, több trükköt is be kellett vetni Ungváry szerint. Ilyen volt a nyílt szavazás rendszere vagy a választók etetése és itatása. Ugyan a legszegényebb emberek a cenzus miatt nem szavazhattak, az ingyen gulyásleves még a privilegizált csoportok esetében is működött mint befolyásolási módszer.

Ungváry szerint a rendszer stabilitását szolgálta a választási kerületek aránytalan elosztása is. A kormánypárti területek főleg a nemzetiségi vidékeken voltak, míg az ellenzéki bástyák a magyar többségű régiókban. A kormánypárti sikerhez így a nemzetiségi vidékek körzeteit kisebbre kellett rajzolni, mint a magyar körzeteket.

Így fordulhatott elő, hogy az abrudbányai körzetből 181 választó küldött egy képviselőt a parlamentbe, míg Újpestről például 4370 - hozott egy konkrét példát Ungváry. Ráadásul idővel a nemzetiségek (főleg a szerbek és románok) elkezdték bojkottálni a választásokat, így a kormánypárti körzetekben még kevesebb szavazattal lehetett győzni.

Ungváry szerint ez az időszak volt egyben a mameluk-rendszer bölcsője is. Ekkor alakult ki az a szokás, hogy a parlamentbe bekerülő képviselők nem önálló szellemi entitásként, hanem pártvezetőjük kiszolgálójaként viselkedtek. Az első mamelukok Tisza Kálmán miniszterelnök képviselői voltak, azonban ahogy Ungváry hozzátette: “ez a rendszer túlélt már 100 évet”.

Ugyanakkor objektívan nézve Ungváry szerint a kiegyezés egy sikertörténetnek bizonyult. A soknemzetiségű Magyarországon nőtt a magyarság aránya, a rendszer utolsó éveire már az 50 százalékot is meghaladta. Az asszimiláció tehát sikeres volt.

Az egyedül maradt legitimisták

Az első világháború után megszűnt az Osztrák-Magyar Monarchia, így a dualista rendszernek is vége lett. Ungváry szerint a kiegyezés megítélése azonban az utódok szemében is negatív maradt.

Az 1918-ban hatalomra jutó új vezetők, elsősorban Károlyi Mihály és Jászi Oszkár, elvi alapon ítélték el a kiegyezést, hiszen a dualizmus korában is végig a függetlenségi gondolatot követték. A Tanácsköztársaság vezetői pedig egyenesen a népek börtönének tartották a monarchiát - mondta el Ungváry.

Habár Horthy Miklós korábban Ferenc József szárnysegédje is volt, a kormányzóról elnevezett rendszernek mégsem volt felhőtlen a viszonya a kiegyezéshez. Ungváry szerint ez elsősorban amiatt volt, hogy a kiegyezéshez kötődő szabadelvűség és liberalizmus elvesztette a népszerűségét a magyar társadalomban.

A Horthy-rendszer politikai csoportosulásai közül egyedül a Habsburgokhoz hű legitimisták hittek a kiegyezésben, ők azonban csak egy marginális csoportnak számítottak. A kormányzó Nemzeti Egység Pártjának képviselői, szabad királyválasztókként utasították el a kiegyezést, mert úgy gondolták, több járt volna a magyaroknak. A szociáldemokraták meghaladandó konstrukciónak tartották a kiegyezést, míg a fajvédők, mint antiliberálisok, elvből hibáztatták a kiegyezést - vázolta a helyzetet Ungváry.

Ungváry elmondta, hogy a kor szellemi elitjének képviselői is gyanakvással tekintettek a kiegyezés gondolatára, többen közülük teljesen el is utasították azt. Szekfű Gyula ugyan kiegyezéspárti volt, viszont túlságosan liberálisnak tartotta azt, és úgy gondolta, a tehetetlen magyar elit felhígította a kiegyezést. Bibó István szerint kölcsönös hazugságokon alapult a kiegyezés, melynek legnagyobb bűne az volt, hogy nem oldotta meg a nemzetiségi kérdést. Szabó Dezső pedig egyenesen úgy gondolta, hogy a városokban a zsidók, a falvakban a svábok vették el a magyarok életterét - ez pedig a kiegyezésnek volt köszönhető.

Habsburgok=Brüsszel

A második világháború utáni Magyarországon először rossz volt a megítélése a kiegyezésnek. Ungváry elmondta, hogy ez volt az az időszak, amikor minden faluban utcát neveztek el Rákóczi Ferencről és Kossuth Lajosról mint a Habsburgok ellen küzdő nemzeti hősökről.

Ungváry szerint az 1956-os forradalom után azonban új utakat kellett keresnie az állampárti történettudománynak. A kiegyezést elkezdték felértékelni, de ez annyira nem is meglepő, hiszen “Kádár János is kiegyezést kínált egy akasztásos periódus után a magyar társadalomnak”, ahogy Ungváry fogalmazott.

Ám ekkor sem tűnt el teljesen az a gondolat, hogy a kiegyezés rossz volt.

A rendszerváltás után Ungváry szerint meglepő fordulat volt, hogy Habsburg Ottó rendkívül pozitív fogadtatásban részesült. Az uralkodócsalád tagja 10 településen is díszpolgár lett.

Végül a jelenkorra is kitért Ungváry. Ahogy elmondta, a népi írók egykori gondolatai megmaradtak, a liberalizmus ma ismét szitokszó, Magyarországon pedig illiberális rendszer épült ki.

Zárásként pedig egy 888.hu-cikkből idézett Ungváry, melyben a Habsburg Birodalom és Brüsszel között vontak párhuzamot. A cikk szerint a közös nevező az idegenek tömeges kényszer-betelepítése: míg a Habsburgok zsidókat és németeket küldtek, addig Brüsszel migránsokat szeretne Magyarországra telepíteni.

Ungváry Krisztián előadás-sorozata február 21-én 17:30-tól folytatódik a CEU Nádor utcai épületében. A harmadik előadás témája a magyar “turanizmus” hatása lesz a(z emlékezet)politikára. A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött.

Az előadás-sorozathoz esszépályázat is tartozik. Felsőoktatási hallgatók jelentkezéseit várják, a téma szigorúan nincs megszabva, de a munkáknak kapcsolódniuk kell az előadások tematikájához. Leadási határidő: május 31. A legjobb 10 pályamű egyenként 150 ezer forintot kap, az elbíráló Ungváry Krisztián lesz.