A kormány máris elkezdte aláásni a saját igazságügyi reformját

podcast

A múlt héten jelent meg az Európai Bizottság jelentése, amely szerint Magyarországon az elmúlt egy évben nagyon kevés előrelépés történt a jogállamiság megerősítéséért. Annak ellenére látta így a bizottság, hogy az Orbán-kormány nemrég elképesztően karakteridegen dolgot tett, csak hogy eleget tegyen a bizottság kívánalmainak: keresztülvitt egy olyan igazságügyi reformcsomagot, amivel lényegében a saját, bírói függetlenséget évekig szűkíteni akaró kezére csapott. Viszont a reformot a kormány és a Kúria vezetése is látványosan utálja.

A Newsroom legújabb adásában arról lesz szó, hogy fenyegette és fenyegeti a bíróságok függetlenségét a kormány, miről is szólnak a törvények, amiket a fideszes többség orrbefogva elfogadott a jogállamiság védelmében, és mennyire védik tényleg a kormánytól a jogállamiságot ezek a lépések? Ezekről a kérdésekről Farkas Erikával, a Magyar Helsinki Bizottság szakértőjével és Miklósi Gáborral, a 444.hu újságírójával beszélgetünk.

Az igazságügyi reformról mindenképp érdemes elolvasni Miklósi Gábor cikkét a Kúria elnökének hozzáállásáról, az új igazságügyi miniszter, Tuzson Bence véleményéről, illetve és az OBH és a Kúria vezetőjének csörtéjéről. Ajánlom még ezenkívül Gábor interjúját Matusik Tamással, az Országos Bírói Tanács elnökével. A Magyar Helsinki Bizottság pedig a Kúriai kinevezések körüli problémákról írt blogbejegyzést a 444 felületén.

Miklósi Gábor és Farkas Erika a 444 stúdiójában
Fotó: botost/444.hu

A Pozitív adásait és a 444 többi podcastját megtalálhatod a Spotifyon, a Google Podcast, az Apple Podcast és az Amazon Audible szolgáltatás oldalán is.

Kapcsolódó cikkek

Tuzson Bence már a miniszterjelölti meghallgatásán nyomás alá helyezte a bíróságokat

A leendő igazságügyi miniszter bejelentette, hogy a kormány kész belenyúlni a törvényekbe, ha „a jogkereső magyar embereknek” nem tetsző ítéletek születnek. A várható új balhé az Igazságügyi Bizottság ellenzéki tagjait is hidegen hagyta.

Miklósi Gábor
belföld

Szabálytalan bírói kirendelések a Kúrián

A bírák kirendeléséről szóló szabályokban kódolva van a visszaélés lehetősége. Ezt kihasználva a Kúrián a törvényes kereteken túlmutató kirendelési gyakorlat alakult ki. A Magyar Helsinki Bizottság kutatása bemutatja, hogy az önkényes kirendelési gyakorlat mennyiben veszélyezteti a bíráskodás függetlenségét.

presshelsinki
Jogállamiság

„Azt azért sejthették, hogy nem fogunk elgyávulni”

2010 óta egyetlen közjogi intézmény sem fejtett ki akkora ellenállást és ért el akkora sikereket a kormányzat nyomulásával szemben, mint a bírók 2018-ban megválasztott önigazgatási testülete, az OBT. Az ellenállás egyik kulcsfigurája Matusik Tamás volt, akit június elején a tagok – az OBT történetében először – elnökké választottak. Interjú.

Miklósi Gábor
belföld

Egymásnak feszült a bírósági rendszer két NER-es csúcsvezetője

Az OBH elnöke felhánytorgatta a kamuelszámolásokat és a hat új Skoda Superb beszerzését, a Kúria elnöke szerint viszont a forráselvonás bosszú a Kúrián és a Kúriához lojális bíróságokon, az igazságügyi reform rendelkezései pedig szinte végrehajthatatlanok.

Miklósi Gábor
belföld

A Kúria elnöke arra utalgat, hogy az igazságügyi reform sérti a nemzeti szuverenitást

Varga Zs. András szerint az idegen érdek által kikényszerített igazságügyi rendszer nem stabil és nem fog tudni működni, mert valakik szándékosan ilyenre formálták. A vitákat zárt ajtók mögött tartaná, mert az emberek emelkedettséget várnak a bíróktól, nem veszekedést, és a Kúriának inkább nem lesz új elnökhelyettese, mint hogy az OBT-nek tetsző jelöltet találjon.

Miklósi Gábor
belföld
Legfrissebb podcastjaink

Tyúkól #67: Már a testünkre is alig vannak szavaink, a vágyainkról beszélni sem merünk

Nyitott kapcsolatok, életközepi bizonytalanságok, párkapcsolati dinamikák. Mi a poliamória, kinek való vagy nem való? Honnan tudod egyáltalán, hogy neked mi való? Ezekről beszélgetünk Jámbor Eszter tabu-kommunikációs szakemberrel, művészetterapeutával, a Testsuli közösség alapítójával.

Diószegi-Horváth Nóra, Kun Zsuzsi
podcast

Borízű LIVE #267: Lusztrálgatás a rehabilin [rövid verzió]

Az első élő Orbán után. Rengeteg kérdés, izgatott hangulat. A kínai néni véleménye Magyar Péterről. Puzsér napszemüvegbotránya – Winkler megpróbálja megbuktatni az új rendszert. Az autósok terhei elviselhetetlenek. Hány embert kell lecsukni?

Uj Péter, Bede Márton, Winkler Róbert
podcast

Borízű hang #267 ÉLŐ! és hosszú: Lusztrálgatás a rehabilin

Az első élő Orbán után. Rengeteg kérdés, izgatott hangulat. A kínai néni véleménye Magyar Péterről. Puzsér napszemüvegbotránya – Winkler megpróbálja megbuktatni az új rendszert. Az autósok terhei elviselhetetlenek. Hány embert kell lecsukni?

Uj Péter, Bede Márton, Winkler Róbert
podcast

Borízű hang #266 [hosszú]: Rendszerváltás bukófordulóval, DJ Kühllel és megafonos pedagógiai asszisztensekkel

A választás győztese: Hann Endre. Ki adja vissza a milliárdokat? Külföldi ingyenélők kifelé! Magyar Péter kínaiul. Rendszerváltás a gittegyleteknél. Hrutka Rudi for prezident! Várjuk a Szerencsejáték Zrt. nagy kampányait! Az emberarcú szardarabok visszavágnak.

Uj Péter, Bede Márton, Winkler Róbert
podcast

Tyúkól #66: Nem tudjuk, hogy hol a fejünk

Az utóbbi időben ellepték a plakátok az utcákat, a játszótereket meg a politika. Úgyhogy eléggé belefáradtunk, ami meg is látszik rajtunk és a mentális állapotunkon. Levezetés választás után.

Diószegi-Horváth Nóra, Kun Zsuzsi
podcast