Jó reggelt! Ez a napindító hírlevél egy újabb embert próbáló nap után.
4 kiemelt cikk:
Ma is folytatjuk majd az élő közvetítést, amit szerda este ott hagytunk abba, hogy a Hamász szerint legalább 500 ember halt meg, amikor egy izraeli légicsapás miatt felrobbant a baptista kórház a Gázai övezetben. Az izraeli hadsereg szerint a Hamász rakétája miatt robbant fel a kórház. A Hamász közben a bombázások leállítását kéri a civil túszokért cserébe.
Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő, korábbi hírszerző ezredes a 444-nek adott értékelése szerint az amerikai politika egyértelműen az eszkalációt igyekszik megakadályozni, de a realitás az elhúzódó fegyveres konfliktus. Amit szerinte Hamász-izraeli háborúnak, még pontosabban a Hamász által vezetett Gázai övezetből indított háborúnak lenne ildomos nevezni.
Bede Márton arról a Humza Yousafról írt, aki Skócia vezetőjeként Nyugat-Európa talán legmagasabb pozícióban lévő muszlim politikusa, és akinek a családja egy része most Gázában rekedt. Személyes érintettsége ellenére is világosan nevezi a terrorizmust terrorizmusnak, ugyanakkor tisztában van azzal, hogy mi ma a tét a Közel-Keleten.
Emlékszünk még, hogy az orosz offenzíva kezdetén mennyi keserű kacaj övezte, ahogy az oroszok és csatlósaik nem merték háborúnak nevezni a háborút, hanem katonai műveletnek hazudták? Nos, mostanra eljutottunk odáig, hogy a miniszterelnökünk is így beszél, méghozzá pont Putyinnal.
A találkozó nem maradt visszhangtalan: David Pressman amerikai nagykövet szerint Orbán annak könyörög üzletekért, aki civileket bombáz Ukrajnában. Amire a miniszterelnök politikai igazgatója, Orbán Balázs azt felelte: „Elegünk van az amerikai képmutatásból!”.
A volt jegybankelnök Bod Péter Ákos fél attól, hogy a kormány mostani kínai útja „nagyon sokba kerül az országnak”. Oszkó Péter szerint muszáj lenne sokkal többet költeni az oktatásra, Surányi György szerint a kormány és az MNB fele-fele arányban felelős az Európa-bajnok magyar inflációért.
„Ott ült a Lajos, és mondta, hogy »loan-to-value a faszom«, majd felállt és elment.” Az idézet a Direkt36 cikkéből, amiben annyira súlyos dolgok vannak Orbán üzleteiből, hogy azok még két évvel ezelőtt is politikai válságot idéztek volna elő. Most alig kavarodott fel a víz. (A Lajos nyilván az a Lajos. Akit már-már visszasír az ember! A képen Jászai Gellért a miniszterelnök évértékelőjén.)
Éjjel jönnek elő, hogy emberi vérrel táplálkozzanak, de pánikra semmi ok. Főleg mert most is a média a hibás. Meg a politikusok. És persze a franciák. A legkevésbé pedig az ágyi poloskák! Au!
Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő szerint Biden látogatása arról is szól, hogy Izraelt megfontoltabb válaszreakciókra ösztönözzék.
Humza Yousaf Skócia vezetőjeként Nyugat-Európa talán legmagasabb pozícióban lévő muszlim politikusa. Családja egy része most Gázában rekedt. Személyes érintettsége ellenére is világosan nevezi a terrorizmust terrorizmusnak, ugyanakkor tisztában van azzal, hogy mi ma a tét a Közel-Keleten.
A katonai művelet és a nyugati szankciók sajnos sokat ártanak a kiváló magyar–orosz kapcsolatoknak.
A volt jegybankelnök Bod fél attól, hogy a kormány mostani kínai útja „nagyon sokba kerül az országnak”. Oszkó Péter szerint muszáj lenne sokkal többet költeni az oktatásra, Surányi György szerint a kormány és az MNB fele-fele arányban felelős az Európa-bajnok magyar inflációért.
Az IDF és a Hezbollah közt tűzharc alakult ki a libanoni határnál. Közben Joe Biden Izraelbe utazik, a Hamász pedig közzétett egy videót egy túszról. Ez a percről percre tudósításunk a válság 11. napján.
Ugyanakkor az izraeli katonákért cserébe továbbra is palesztin rabokat kérnek.
Ebből legalább tizenhét zsidó iskolák diákjai és tanárai ellen irányult.
David Pressman megjegyezte, hogy a szövetségesek közül csak a magyar miniszterelnök csinál ilyet.
A miniszterelnök politikai igazgatója szerint csendesebbnek kellene lenniük.
Ami ott büntetendő.
A kamarai elnök Kínában rácsodálkozott a digitális fizetésre is!
Hernádi Zsolt emellett fájlalta, hogy az orosz szankciókról szóló európai döntésekben a morális szempontok megelőzték az üzleti racionalitás kérdését.
Orbán Viktor személyesen tárgyalt a 4iG privát ügyletéről Londonban. A Direkt 36 szerint a Jászai Gellért-féle vállalat fejlődése szorosan igazodik a miniszterelnök régiós hatalmi ambícióihoz is.
Főleg mert most is a média a hibás. Meg a politikusok. És persze a franciák. A legkevésbé pedig az ágyi poloskák.