• Az amerikai figyelmeztetések ellenére Netanjahu szárazföldi hadműveletet indított Libanonban a Hezbollah ellen, mire Irán ballisztikus rakétákkal támadta Izraelt
• Most látszik, hogy a csipogók felrobbantása és a Hezbollah vezetőjének megölése, Bejrút bombázása csak az előkészítés volt
• Izrael eddigi óvatosságával szakítva alapvetően próbálja megváltoztatni a közel-keleti status quót
• Az iráni megtorlás most tovább viheti az eszkalációs spirált, de legalább ekkora bizonytalanság, hogy milyen hosszú távú hatásai lesznek a második front megnyitásának
• A Hezbollah története azt mutatja, hogy a vezető megölése és Libanon káoszba taszítása kontraproduktív lehet, és csak megerősítheti a szélsőségeket

24 óra alatt megszaladtak az események a Közel-keleten. Kedd hajnalban az izraeli hadsereg korlátozott szárazföldi hadműveletet kezdett Libanonban az elmúlt napokban többszörösen megalázott, nagyon súlyos csapásokat szenvedett Hezbollah ellen, estére pedig Irán beváltotta megtorló fenyegetését, és 180 ballisztikus rakétát indított Izrael ellen - lényegében egyelőre eredménytelenül. Izrael egyelőre mérlegeli, hogy mikor és milyen formában válaszoljon. A találgatások többek között az iráni nukleáris létesítmények elleni bombázásokról szólnak, amire Irán újabb támadásokat helyezett kilátásba. A két ország gyors ugrásokkal került közelebb a hosszú ideje vívott proxy háború után egy közvetlen összecsapáshoz, ami az egész régióra könnyen kiterjedhetne.

Ilyenkor különösen nem érdemes jóslásokba bocsátkozni, de az előzmények mintái és a felek érdekei alapján ez még mindig kevésbé tűnik valószínűnek. Irán valójában nincs abban az állapotban, hogy nyílt háborúba bocsátkozzon Izraellel.

Ennél közvetlenebb veszély, hogy Izraelnek az iráni rakétatámadást kiváltó, Hezbollah elleni háborújának lesznek még beláthatatlan következményei.

Ballisztikus disztingválás

Az előző, áprilisi támadással Irán azt torolta meg, hogy Izrael a damaszkuszi nagykövetségük elleni támadásban megölte az iráni Forradalmi Gárda parancsnokát. Válaszképpen drónokkal, cirkálórakétákkal és föld-föld rakétákkal lőtték Izraelt, de a vaskupola amerikai és jordán segítséggel szinte mindegyiket elhárította.

Ehhez képest kétszer olyan erősnek tűnik a mostani iráni támadás. Ezúttal a jóval gyorsabb és veszélyesebb ballisztikus rakétákra koncentráltak - elsőre azonban nagyjából ugyanannyira eredménytelenül. A támadás szimbolikus utalásnál többnek tűnik, de háborúnak ugyanúgy nem kell következnie belőle, ahogy az áprilisiból sem lett az.

Ez, pontosabban az Egyesült Államok belerángatása egy Irán elleni katonai akcióba, Netanjahunak inkább állna érdekében. Az elmúlt hetek-hónapok dinamikája nagyrészt arról szólt, hogy Washington eredménytelenül igyekezett mérsékelni az izraeli miniszterelnököt, miközben a szóbeli rosszalláson túl nem tett semmit a megállítására, és ezzel lényegében szabad kezet adott neki a pusztító gázai háborúhoz - ő pedig kihasználta, hogy az amerikai elnökválasztás előtt ennél hatékonyabb ellenállásra nem kell számítania a Fehér Házból.

Nagyjából ugyanez történt Gáza után és mellett a Hezbollahhal kapcsolatban is. Mások mellett az Egyesült Államok is attól tartott már a tavaly október 7-i Hamász-terrortámadás után is, hogy a Hamász elleni gázai háború mellett megnyílik az északi front is, vagyis a libanoni bázisú Hezbollah és Izrael között tör ki egy nagyobb volumenű háború, ami potenciálisan akár az egész térséget lángba boríthatja.

A Hezbollah már a Hamász terrortámadásának másnapján, mintegy szolidaritási jelleggel, rakétatámadásokat indított Izrael ellen, emiatt több mint 60 ezer izraelit kellett kitelepíteni a határ közeléből. Ezzel lényegében elérték, hogy a biztonsági zóna az általuk ellenőrzött Dél-Libanonból néhány hónapra Izrael északi határsávjába került át, a Hezbollah támadásai ugyanakkor viszonylag korlátozottak voltak, és főleg a katonai infrastruktúra, nem pedig a polgári lakosság ellen irányultak.

Izrael északon sokáig nagyjából önmérsékletet tanúsított, úgy tűnt, Gázával szemben ebben hallgatnak az amerikaiakra, és erőforrásaikat a Gázai övezetre összpontosítják. Sajátos és ebben a viszonyrendszerben szokásosnak mondható libikókázásként írható le ez a nem is béke, de nem is rendes háborús állapot, ami állandósult: a felek jellemzően úgy provokáltak, hogy közben sokáig megpróbáltak elkerülni egy komolyabb háborút, és a fenyegető retorika ellenére csak lokális támadásokat hajtottak végre. A síita Hezbollahnak általános kalkuláció szerint nem érte volna meg komolyabban belépni a háborúba, és feláldozni sem akarták magukat a palesztin szunnita Hamász kedvéért.

A politikai túlélését egyre inkább a permanens háborúval összekapcsoló Netanjahu vezette Izrael ugyanakkor, mint most már egyértelműnek tűnik, elérkezettnek látta az időt a status quo megtörésére.

Ez előbb a Hezbollah vezetői elleni célzott műveletekben nyilvánult meg - ezek közül is kiemelkedett, amikor július végén, miután a Golán-fennsíkon 12 gyerek halt meg egy támadásban (a Hezbollah tagadta, hogy ezt ők hajtották végre), egy bejrúti légicsapásban megölték Fuad Sukurt, a Hezbollah katonai vezetőjét.

Jerusalem calling

A háborús eszkalációnak már ekkor is komoly esélye volt, de a fenyegetőzéseit Irán ekkor még nem váltotta be, ahogy azt sem torolta meg, hogy Izrael Teheránban gyilkolta meg a Hamász tűzszüneti tárgyalásokat is vezető prominensét - noha a Hezbollah vezetői erre kapacitálták Iránt.

Szeptemberben aztán Izrael egyre több légi csapást mért a Hezbollah katonai infrastruktúrájára Libanonban, majd pedig jött a Moszad amúgy sem eseménytelen történetének is egyik kiemelkedő művelete: csipogókba és walkie-talkie-kba épített bombák egyidejű felrobbantásával több száz Hezbollah-tagot sebesítettek és több tucatot öltek meg egyetlen pillanat alatt.

És ez még csak a kezdet volt: néhány nappal később 83 tonnányi bombával a földdel tettek egyenlővé egy egész lakótömböt, hogy a föld alatti bunkerben megöljék a Hezbollah szinte már örökösnek tűnő vezetőjét, a szervezetet 1992 óta irányító Hasszan Naszrallahot, és vele együtt a Hezbollah legfelsőbb vezérkarának hat másik tagját. A föld felett vagy ezer civil áldozat volt - gázai léptékkel is hatalmas “járulékos veszteség”, amit Izraelnek ebben a Netanjahu alatt vívott háborúiban nem igazán szoktak számolni.

Mindehhez biztosítottak voltak a titkosszolgálati feltételek: a sikeres támadások egyértelművé tették, hogy a Moszad mennyire mélyen be van épülve a Hezbollah hálózataiba.

Ennek bizonyítása és kihasználása különösen fontos volt az izraeli katonai-nemzetbiztonsági komplexum számára, akiknek a tavaly októberi Hamász-terrortámadás súlyos kudarcot jelentett. Libanonban azonban történelmi léptékkel is kivételes akciót hajtottak végre nagy sikerrel, amivel nemcsak a Hezbollahra mértek csapást, a pszichés hadviselés a libanoni társadalom egészére kihatott, a dél-libanoni és bejrúti bombázások után pedig tömegesen menekülnek az emberek - ki kolostorba, ki az ország más részeibe, ki csak az utcára, összesen már több mint százezren hagyták el lakóhelyüket.

Utólag látszik, hogy mindez csak előkészítés volt.