A közlekedési államtitkár szerint álhír, hogy járatritkítás lesz a HÉV-vonalakon

közlekedés
október 12., 09:55

Bár a MÁV-HÉV azóta távozott vezetője egy hónapja még arról tájékoztatta az Építési és Közlekedési Minisztériumot, hogy nem lesz változás a HÉV menetrendjében, három hétre rá a tárcát megkerülve már járatritkításról értesítette a Főváros közlekedési cégét – írja Facebookon Nagy Bálint közlekedési államtitkár, aki szerint a minisztérium nem hagyott jóvá ilyen döntést. Nagy szerint „politikai hátsó szándékból elkövetett zavarkeltés és álhírterjesztés” történt, mégpedig Vitézy Dávidnak köszönhetően.

photo_camera Nagy Bálint közlekedési államtitkár Fotó: Vajda János/MTI/MTVA

„Jól szervezett akció volt az elejétől mostanáig - az álhír, az egyeztetés elhagyása, a nyilvánosság hergelése, a bizottságosdi - minden. Csakhogy a kiindulópont hamis volt, és erről papírunk is van: a HÉV menetrendjéhez nem kell és nem is fogunk hozzányúlni januártól. Vitézy azzal akarta kezdeni a fővárosi karrierjét, hogy megvédi a budapestieket egy senki által nem tervezett járatritkítástól. Nem sikerült a trükk, kiderült a hazugság. Igya meg a hársfateát, amit főzött” – írta Nagy.

Az államtitkár posztja alá hamarosan meg is érkezett Vitézy Dávid, aki kommentben belinkelte a pár hete kinevezett MÁV-vezérigazgató InfoRádiónak adott interjúját, melyben Hegyi Zsolt a következőket mondta: „Kétségtelenül a HÉV-járművek fogynak, mert elérik a kritikus életkort, ami után már nem tudjuk őket üzemeltetni. Kevesebb járművel fogunk dolgozni minden bizonnyal 2025-ben, mint 2024-ben, ennek a menetrendre lehetnek hatásai.” Hegyi azt mondta, hogy egyelőre csak a lehetséges megoldásokat gyűjtötték össze, és azokat küldték el a BKK-nak, de végleges döntés még nem született.

photo_camera Hegyi Zsolt MÁV-vezérigazgató. Fotó: Vasvári Tamás/MTI/MTVA

Karácsony Gergely csütörtökön erősítette meg a sajtóértesüléseket, miszerint a MÁV-HÉV értesítette a BKK-t, hogy komoly járatritkításokat terveznek a HÉV három vonalán is. A ráckevei vonalon csúcsidőben 18, a gödöllőin 13-23, a csepeli vonalon pedig 12 százalékos járatritkításokról szóltak a tervek, amely a főpolgármester szerint súlyos következményekkel járna: tumultust és késéseket okozna, több százezer budapesti és környékbeli ember életét nehezítené meg.

Vitézy Dávid rendkívüli ülést hívott össze a Fővárosi Közgyűlés Klímavédelmi, Közlekedési és Városfejlesztési szakbizottságának elnökeként, ahova Lázár Jánost is meghívta. Erre reagálva Lázár tagadta, hogy lennének a járatritkításra vonatkozó tervek, majd azt írta, „úgy látom, hogy néhány aberrált, belvárosi, libsi gyereknek megártott a túl sok szívás a hétvégén, és ezért aztán hallucinációik vannak a HÉV-vel, meg úgy általában a világgal kapcsolatban”.

Közben meglett az ügy első szakmai-politikai áldozata is a Lázár minisztériuma alá tartozó MÁV-HÉV vezérigazgatójának személyében. Nagy Gábort csütörtökön váratlanul azonnali hatállyal menesztették a cég éléről.