Közgyűlésajánló partiarcoknak és bűz a város fölött

reggel 4

Jó reggelt, itt a 444 napindító hírlevele, az elmúlt 24 óra legfontosabb-érdekesebb cikkeivel egy fővárosi szarszaggal terhelt nap után. Például ezzel a néggyel:

Hírleveleinkre itt lehet feliratkozni.

Az élet itthon

Kedden szembesítettük a Csárdi Antal interjúja után kirobbant ügy kulcsfiguráit egymás állításaival: Ungár Péter tagadta, hogy valaha is egyeztetett volna Rogán Antallal az LMP politikai stratégiájáról, míg az LMP-ből távozó politikus szerint ő ennek ellentmondó bizonyítékot látott. Ungár korábban olyan szavakat emlegetett, minthogy frusztráció, halálvisongás, vádaskodás.

Reggel kilenckor indul az új fővárosi közgyűlés második ülése, és mint felvezető cikkünkben írtuk, ez most az a Hely, ahova a jólértesült partiarcok járnak. Persze az otthonmaradóknak is közvetíteni fogjuk majd a fejleményeket délelőtt. Beharangozóként írtunk arról is, hogy hogyan lett egy diákokról szóló javaslatból politikai összefeszülés Karácsonyék és a Magyar-Vitézy duó között, amivel kapcsolatban aztán a tiszások estére egy új javaslattal is előálltak.

Fotó: Haász János

Kedden folytatódott K. T. és további 53 vádlottat, köztük volt pénzügyminisztériumi államtitkár-helyettest és volt miniszterelnökségi főosztályvezetőt is felvonultató korripciós ügy tárgyalása, és ismét biztonságiaknak kellett kivezetnie az elsőszámú vádlottat.

Hír volt még a nap folyamán, hogy

Gazdasági hír volt, hogy ismét rossz napja volt a forintnak, 405 forint fölé is benézett az árfolyam, illetve hogy jövőre jelentős üzemanyagáremelkedés jöhet.

Mozgások a világban

Fotó: JOE KLAMAR/AFP

Szerda reggel írtunk arról, hogy Szlovákiában Mečiar és Slota politikai kísértetei forszírozzák a nyelvtörvény szigorítását, ami 1995 óta vörös posztó a szlovákiai magyarság körében. Többször szigorították már, és többször enyhítették. Ficónak nem érdeke a módosítás, a Magyar Szövetség skizofrén helyzetben van.

Kedden hír volt, hogy részben újraszámlálják a grúz választáson leadott szavazatokat, és közben teljesen felpörgött az oroszbarát magyar trolldiplomácia: Szijjártó kezdésként „szokásos károgóknak” és „hivatalos rettegőknek” nevezte a grúz választást bíráló uniós külügyminisztereket, majd Orbán is gratulált az országnak, amiért nem lett „második Ukrajna”, és beszélt arról is, hogy nem akart a kampány alatt Grúziába menni, de érvelése nem volt túl meggyőző. Kiderült az is, hogy Szijjártó a napokban Belaruszba utazik az orosz és a szíriai külügyminiszter társaságában, miközben a lengyel külügyminiszter arról beszélt, hogy úgy fest, Orbán a Lenin-éremrendre hajthat.

Részben kapcsolódó, hogy a Qubiton Sz. Bíró Zoltán arról írt, az orosz propaganda szerint a „kollektív Nyugat” Oroszország megsemmisítésére tör, és azon töri a fejét, hogy miként darabolhatná fel az országot, hogy hozzájusson természeti kincseihez, de az évek óta tartó kampány csak részben járt sikerrel.


Fotó: PAUL MORIGI/Getty Images via AFP

Az Egyesült Államokban sem a Washington Post, sem a Los Angeles Times nem közöl idén olyan vezércikket, amiben valamelyik elnökjelölt mellett foglalnak állást. Valahogy mindkettő tulajdonosának, most jutott eszébe szakítani a tradícióval. A világ leggazdagabb emberei féltik befektetéseiket a sértődős Trumptól, és nem számít, hogy ezzel éppen saját lapjaik, és úgy általában a független média sírját ássák.

Írtunk arról is, hogy miközben Donald Trump rasszista kijelentésekkel riogat, a közvélemény-kutatások szerint mégis előretört a kisebbségi szavazók között, közben Kamala Harrisnek jó esélye van arra, hogy a fehérek között jobb szavazatarányt érjen el, mint bármelyik demokrata jelölt az elmúlt évtizedekben. Hír volt még az Egyesült Államokból, hogy Steve Bannon egy héttel az elnökválasztás előtt kiszabadult a börtönből, és írtunk arról is, hogy

Fotó: Soós Bertalan

A Csontváry-házról sokan tudják, milyen regényes körülmények között menekült meg itt a magyar festészet több remekműve a pusztulástól. De nem ez az egyetlen érdekes története. És írtunk arról is, hogy a könyvtár mélyén találtak rá egy eddig ismeretlen Chopin-keringőre.

Kapcsolódó cikkek

Megint szarszag van a fővárosban és környékén

Árad!

Herczeg Márk
Budapest
Videó

Ungár: Abszurdumok sokasága történt; Csárdi: Életszerűtlen, amit Vitézyék el akarnak hitetni

Ungár Péter tagadta, hogy valaha is egyeztetett volna Rogán Antallal az LMP politikai stratégiájáról, míg Csárdi Antal szerint ő ennek ellentmondó bizonyítékot látott. Szembesítettük az ügy kulcsfiguráit egymás állításaival.

Jelinek Anna, Botos Tamás
video

Orbán és Fico barátságpróbája lehet a szlovák nyelvtörvény szigorítása

Mečiar és Slota politikai kísértetei forszírozzák a nyelvtörvény szigorítását, ami 1995 óta vörös posztó a szlovákiai magyarság körében. Többször szigorították már, és többször enyhítették. Ficónak nem érdeke a módosítás, a Magyar Szövetség skizofrén helyzetben van.

Tóth-Szenesi Attila
külföld

Jobb, mint a színház, a mozi, a zene, a pia vagy a meccs, csak a szex mérhető hozzá: az új dili a Fővárosi Közgyűlésbe járni

Ez komoly? Halálosan! 15 éve nem volt ilyen jó szórakoztató előadás Magyarországon és ez teljesen ingyenes. Programajánló azoknak, akiket érdekel a közélet, mégis szeretik élvezni az életet.

Szily László
ÉLET

Már Trumpnak csicskulnak az amerikai médiatulajdonosok

Sem a Washington Post, sem a Los Angeles Times nem közöl idén olyan vezércikket, amiben valamelyik elnökjelölt mellett foglalnak állást. Valahogy mindkettő tulajdonosának most jutott eszébe szakítani a tradícióval. A világ leggazdagabb emberei féltik befektetéseiket a sértődős Trumptól, és nem számít, hogy ezzel éppen saját lapjaik, és úgy általában a független média sírját ássák.

Bede Márton
Média

Frusztráció, halálvisongás, vádaskodás - reagálta Ungár Péter arra az ügyre, ami a Rogánnal való egyeztetéséről szól

A Csárdi-ügy kirobbanása után Ungár Péter sokáig nem reagált a fő állításra, kedden viszont a 444-nek tagadta, hogy valaha is egyeztetett volna az LMP politikai stratégiájáról Rogán Antallal. Vitézy is azt mondja, ő sem egyeztetett.

Windisch Judit
POLITIKA

Hogyan lett egy diákokról szóló javaslatból politikai összefeszülés Karácsonyék és a Magyar-Vitézy duó között?

Vitézy karácsonyozik, Magyar Péter hazugnak nevezte Ferencváros polgármesterét. A diákmozgalmak meg értetlenül állnak az ügy előtt.

Diószegi-Horváth Nóra
POLITIKA

Minden budapesti középiskolának kiküldené a diákmozgalmak javaslatait a Tisza Párt

Módosítást nyújtanak be a diákszervezetek javaslataihoz.

Windisch Judit
belföld

A második ülésen is botránnyal indult a több minisztériumot érintő korrupciós ügy tárgyalása

Az elsőrendű vádlottat ismét ki kellett vezettetni a tárgyalóteremből, szerinte ez az eljárás a botrány, nem az, amit ő csinál.

Haász János
bűnügy

A rendőrség a körülmények mérlegelése után rendelte el a nyomozást Lakatos Márk ügyében

A II. kerületi Bolyai Gyermekotthon pedig azt írta, nem tud válaszolni a kérdéseinkre, mert folyamatban lévő büntetőügyről van szó.

Molnár Kristóf
bűnügy

Tiborcz István szeretné, ha Magyar Péter végre az értékteremtés mezejére lépne

Vádaskodó, szenzációhajhász megnyilvánulásai helyett.

Molnár Kristóf
gazdaság

Több fideszes polgármester is megszavazta, hogy a Tisza Párt megyei koordinátora vezesse a kistérségi társulást

Ennek többek szerint erős politikai üzenete van.

Windisch Judit
POLITIKA

A Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye újabb pap ellen indított eljárást kiskorút érintő ügyben

Az egyházmegye október 24-én kapott bejelentést „büntetendő cselekmény elkövetésének gyanújáról”.

Herczeg Márk
vallás

Gimnázium helyett a szakképzésbe terelnék a tankerületi központok a gyengébb felvételi eredményt elérő diákokat, ajánlást küldtek a gimnáziumoknak

Szeretnék, ha mindenki a számára megfelelő helyen tanulna.

Székely Sarolta
oktatás

Lakóházak közelében építene gyárat egy dél-koreai cég Maglódon

A helyiek szerint velük senki sem egyeztetett a tervekről.

Székely Sarolta
belföld

Újraszerkesztik a kiadványt, amiben a szülés előtt álló nőknek azt tanácsolják, hogy több napi étellel és vasalt ingekkel gondoskodjanak a gyerek apjáról

Természetesen az ominózus mondatot is eltávolítják a kiadványból.

Székely Sarolta
belföld

Új mélypont: közel két éve nem volt ennyire gyenge a forint

Rossz napja van kedden a forintnak.

Székely Sarolta
gazdaság

Jelentősen drágulnak az üzemanyagok jövőre

Az egyik, benzinkutasok által fizetett adó emelkedik, az üzemanyagok drágulása tehát tartós lesz.

Székely Sarolta
gazdaság

Részben újraszámlálják a grúz választáson leadott szavazatokat

Minden választókerületben 5, sorsolással meghatározott szavazókör eredményét ellenőrzik le.

Molnár Kristóf
külföld

Szijjártó „szokásos károgóknak” és „hivatalos rettegőknek” nevezte a grúz választást bíráló uniós külügyminisztereket

Szerinte nem tudják elfogadni, hogy nem Brüsszelből jelölik ki a grúz kormányt.

Molnár Kristóf
POLITIKA

Orbán gratulált Grúziának, mert nem hagyták, hogy az országukból második Ukrajna legyen

Orbán nagyra értékeli a grúz miniszterelnök elkötelezettségét a béke iránt.

Székely Sarolta
külföld

Orbán nem akart a kampány alatt Grúziába menni, inkább egy sokkal kritikusabb időpontot választott ki

Az érvelése megbicsaklik.

Windisch Judit
POLITIKA

Szijjártó, Lavrov és a szír külügyminiszter lesz a minszki eurázsiai biztonságpolitikai konferencia kiemelt vendége

Tavaly sem hagyta ki az eseményt.

Molnár Kristóf
POLITIKA

Lengyel külügyminiszter: „Úgy látszik, Viktor a Lenin-rendre hajt”

Radosław Sikorski kommentálta a tényt, hogy Orbán már a hivatalos végeredmény kihirdetése előtt gratulált a grúz kormánypártnak.

Molnár Kristóf
POLITIKA

Az orosz társadalmat még mindig nem sikerült teljesen szembefordítani a Nyugattal

A propaganda szerint a „kollektív Nyugat” Oroszország megsemmisítésére tör, és azon töri a fejét, hogy miként darabolhatná fel az országot, hogy hozzájusson természeti kincseihez, de az évek óta tartó kampány csak részben járt sikerrel.

Sz. Bíró Zoltán
tudomány

Fekete és latino voksok erősítik Trumpot, de Harris is kijöhet jól a szavazóbázisok átrendeződéséből

Miközben Donald Trump rasszista kijelentésekkel riogat, a közvélemény-kutatások szerint mégis előretört a kisebbségi szavazók között. Eközben Kamala Harrisnek jó esélye van arra, hogy a fehérek között jobb szavazatarányt érjen el, mint bármelyik demokrata jelölt az elmúlt évtizedekben.

Tábor Áron
külföld

Steve Bannon egy héttel az elnökválasztás előtt kiszabadult a börtönből

Bevonulásakor azt mondta, hogy büszke arra, hogy börtönbe megy.

Székely Sarolta
külföld

Izrael megtiltotta az ENSZ palesztinokat segítő ügynökségének működését, mert szerinte összedolgozik a Hamásszal

A szervezet egészségügyi ellátást nyújt Gázában és oktatási tevékenységet is végez.

Székely Sarolta
külföld

Közel 100 ember, köztük civilek, gyerekek haltak meg Gázában egy izraeli légicsapásban

Az Egyesült Államokat „mélyen aggasztja” mindez és „borzalmasnak” nevezte a történteket.

Mészáros Juli
külföld

A Hezbollah megnevezte új vezetőjét, mire az izraeli védelmi miniszter megüzente, ez ideiglenes

A Hezbollah előző vezetőjét múlt hónapban likvidálta az izraeli hadsereg.

Windisch Judit
külföld

Több ezer orvos adta be felmondását Szlovákiában, mert nem kapnak elég nagy béremelést

Az orvosok átlagbére csaknem 4900 euró (vagyis kétmilllió forint).

Windisch Judit
külföld

60 méter magas szargejzír tört föl Moszkvában

A Gazprom közölte, hogy az incidens egy rutinszerű tisztítási eljárás miatt történt.

Herczeg Márk
külföld

Rodrigo Duterte elismerte, hogy halálosztagot vetett be a drogok elleni háborújában

Hétfős osztaga volt, akik nem rendőrökből, hanem gengszterekből álltak saját bevallása szerint.

Székely Sarolta
külföld

Villamos hajtott egy Apple boltba Oslóban

Benézett.

Herczeg Márk
baleset

Hajtóvadászatot indítottak az osztrák férfi ellen, aki agyonlőtte két vadásztársát

50 embert pedig személyi védelem alá helyeztek.

Molnár Kristóf
külföld

Hallatlan: egy budapesti bérház közössége fellázadt a közös képviselő ellen

A Csontváry-házról sokan tudják, milyen regényes körülmények között menekült meg itt a magyar festészet több remekműve a pusztulástól. De nem ez az egyetlen érdekes története.

Koniorczyk Borbála
Város

A könyvtár mélyén találtak rá egy eddig ismeretlen Chopin-keringőre

Most jön az a rész, amikor szórakoztatóan heves vita kezdődik arról, hogy a kotta eredeti vagy hamisítvány.

Urfi Péter
zene