Parkoló gladiátorok

reggel 4
november 14., 06:55

Jó reggelt, itt a 444 napindító hírlevele. Benne például olyan cikkekkel, minthogy:

Hírleveleinkre itt lehet feliratkozni.

Az élet itthon

photo_camera Fotó: Németh Dániel/444

Karácsony Gergely a 444-nek mondta el, hogy számára világos volt, hogy Vitézy Dávid félrevezeti a választókat, de ettől függetlenül van most egy közgyűlési helyzet. A főpolgármester arról is beszélt, hogy ő nem egyeztetett a Fidesszel, azt pedig nem tudja, milyen bolygón él, aki szerint mosolygóssá vált a főváros és a kormány viszonya.

Írtunk arról, hogy a belső kerületekben élő autósoknak egyre jobban a zsebükbe kell nyúlniuk, ha a házukhoz közel akarnak parkolni, várhatóan a zöld rendszámosok sem ússzák meg, de a külvárosokban is egyre kevesebb az ingyenes övezet. És ez egyáltalán nem baj. Budapesti hír volt, hogy január elsejétől jön a BKK rendészet, hogy úgy jelentette be Szentkirályi a Diákvárost, hogy a kormány azt sem tudja, mennyibe kerülne a beruházás, és hogy kiderült, három jogcímen kap fizetést a polgármester volt felesége a budafoki önkormányzattól.

Kiderült ezen kívül, hogy mégis lehet népszavazás a budapesti olimpiáról, de az NVB elutasította a Momentum népszavazási kérdését, eldőlt, hogy száműzik a mogyorót, a diót és a szezámmagot a közétkeztetésből, Várkonyi Andrea elmondta, hogy Mészáros Lőrinc a hihetetlen akaraterejének köszönhetően fogyott le, és megszületett a magyarországi buzizások emlékműve a Zebegény és Törökmező közötti erdőben.

Pénzek

photo_camera Fotó: Richard Stachmann/Unsplash

A keleti nyitást megideologizáló gazdasági semlegesség alaptézise, hogy azzal kereskedünk, akivel megéri. Ehhez képest a megjelent költségvetési tervezet alapján 2025-re a kormány megint azzal számol, hogy az import jobban nő majd, mint az export. Közben a frissen megjelent adatokból kiderült, hogy továbbra is szenved a magyar autó- és aksigyártás, és a kilátások sem lettek jobbak, valamint hogy jelentős könnyítéseket tervez a kormány a CSOK Plusznál és a Babavárónál. Szintén a költségvetési tervet vizsgálva mutattuk be azt is, hogy a kormány papíron kevesebbet tervez sportra költeni, mint eddig.

És a Habitat jelentése alapján írtunk arról is, hogy a kormány ugyan ráeszmélt, hogy lakhatási válság van, de a rászorulók helyett az építőipari beruházókat támogatja.

Világok vége

Trump és Biden találkozója a Fehér Házban 2024. november 13-án.
photo_camera Fotó: Saul Loeb/AFP

Miközben Biden a Fehér Házban fogadta Trumpot, nagy lendülettel zajlik a következő amerikai kormány összeállítása: írtunk arról, hogy Kína-héják kerültek fontos külpolitikai pozíciókba, a Fox News exkatona műsorvezetője vezetheti a Pentagont, Musk pedig megkapta a kormánytól független, kormányzati hatékonyságot (értsd: tömeges leépítést) szervező ügynökségét.

Részletesen írtunk az Oroszországba érkező észak-koreai katonákról, akinek bevetésével kapcsolatban rengeteg a kérdés, és az állítólagos pornófüggésnél sokkal érdekesebb szempontok is felmerülnek. A háborúval kapcsolatos hír volt, hogy ballisztikus rakétákkal és drónokkal támadta Kijevet Oroszország, miközben orosz katonai tanácsadók érkezhettek Egyenlítői-Guineába, és hogy az ukrán határőrség nem védetheti le az orosz hadihajónak szánt trágár üzenetet.

És hír volt még, hogy

Gladiátor

Ridley Scott nemhogy folytatta, szinte lemásolta 24 évvel ezelőtti filmjét, ami egy fél generációt kattantott rá az ókori Rómára és a búzamezőkre. Ami változott: a demokrácia már csak távoli álom, a Colosseumban pedig cápák úszkálnak.

Qubit

Fabó Dániel, Balázs Zsuzsanna, Ella Krisztina, Bódizs Róbert
photo_camera Fabó Dániel, Balázs Zsuzsanna, Ella Krisztina, Bódizs Róbert Fotó: Fórizs Dániel

A Qubithoz eljutott törvénytervezet értelmében a magyar kutatóhálózat központosítására készül a kormány, ami a kutatóintézetek autonómiáját és finanszírozását is veszélybe sodorhatja. A HUN-REN elnöke egy régészeti tárlat megnyitóján állt ki az átszervezés mellett.

Mire jó a cirkadián ritmus és a kronobiológia? Mi az a szociális jetlag? Meghalhatunk-e álmunkban? Ilyen kérdéseket boncolgattak kedd este a Qubit Live #10 előadói, Bódizs Róbert pszichológus, Fabó Dániel neurológus és Ella Krisztina molekuláris biológus.