Hamar elkezdte a 2026-os választási ígérgetést Orbán Viktor miniszterelnök, aki már a februári évértékelőben bejelentette, hogy:
- két lépésben megduplázzák a gyerekek után járó adókedvezményt (első lépésként júliustól másfélszeres összeg járt), így január 1-től már egy gyerek után 20, két gyerek után 80, három és több gyerek után 200 ezer forintot lehet levonni a szülők adójából és járulékából,
- életük végéig tartó szja-mentességet kapnak a két- és háromgyerekes anyák (később kiderült, hogy a kétgyerekesek korosztályonként eltolva kapnak mentességet januártól, míg a háromgyerekesek kedvezménye októbertől él),
- bevezetik a csed és a gyed teljes jövedelemadómentességét idén július 1-től,
- és a nyugdíjasoknak visszatérítik a zöldség, a gyümölcs és a tejtermékek áfáját „egy bizonyos havi összegig.” (Ez jóval később nyerte el a végső formáját, és lett belőle egy egyszeri, 30 ezer forintos utalvány, amit szeptemberben postáztak ki.)
Akkor már elérhető volt a munkáshitel is azoknak, akik nem jogosultak a Diákhitelre.
Négy évvel ezelőtt ennél később, csak 2021 nyarán lebegtette be Orbán a legnagyobb dobást, vagyis hogy a szülők visszakapják a befizetett szja-t, ha „sikerül elérni az 5,5 százalékos gazdasági növekedést.” Őszre kiderült, ez sikerülni fog, úgyhogy mintegy 1,9 millió érintett kapott vissza akár milliós összegeket is pár hónappal a 2022-es választás előtt. Emellett a 25 év alattiak kaptak szja-mentességet, és befért a kampányígéretek közé az akkor már régóta lebegtetett 13. havi nyugdíj is.
Az viszont árulkodó volt, hogy Orbán idén ilyen hamar előállt az első tervekkel. Szabó Andrea szociológus akkor a 444-nek azt mondta, számított arra, hogy jönnek majd a lakosság közérzetét javító intézkedések, de úgy gondolta, csak fél évvel később, ősszel jelentik majd be az intézkedéseket, hasonlóan 2021-hez.
Szabó a korai időzítésből azt a következtetést vonta le, hogy a Fidesz szempontjából nem volt jó a politikai helyzet, és ha nem is pánikról van szó, a támogatottsági adatok szokatlan értéket mutattak. Ezért volt szükség arra, hogy már februárban javítsák a közhangulatot a hónapokkal később életbe lépő intézkedések ígéretével.
Könnyű belépni. Jó maradni. 3 hónapig 50% kedvezmény a Körre.
Már előfizetőnk vagy?
Vagy legalábbis azt ígérte, hogy megpróbálja. Percről percre követjük a beszédet, hogy kiderüljön, sikerül-e neki.
Igyekeztünk komolyan venni Orbán Viktort, és komoly gazdaságpolitikai lépésnek értelmezni azt, hogy akár 580 milliárd forint adót fizetne vissza a gyereket nevelőknek. De akárhogy is nézzük, nagyon választási trükknek tűnik.
Szabó Andrea szociológus fél évvel későbbre várta, hogy a kormány előáll a lakosság közérzetét javító intézkedésekkel. Mennyi esélye van Magyarnak a pénzesővel szemben? Mire játszik és meddig mehet el a Fidesz az ellenségképzéssel? Interjú.
Bod Péter Ákos közgazdász szerint a jelen helyzetben számolni kell a védelmi célú kiadások emelésével, ezért kritikus, ha az osztogatás után a költségvetésben nincs elég tartalék. Az látszik, hogy a kormány minden áron meg akarja tartani a hatalmat.
A beruházási hitelek eddig is 3 százalékos fix kamatozásúak voltak, így Orbán bejelentése nem annyira „óriási”, ahogy ő beharangozta.
A miniszterelnök szerint intellektuális kihívás nélkül csinálták végig az elmúlt 15 év gazdaságpolitikáját. Eddig.
A Fidesz most a Tisza-adós kampánynál is kevésbé alátámasztott sztorit kezdett fújni.
A legrosszabb években volt olyan nagy hiány az államkasszában, mint most.
A magyar gazdaság pocsék tavalyi teljesítménye keresztülhúzhatta a kormány számításait. Nagyobb lett a költségvetés hiánya, mint azt szerették volna.
4-5 százalékon tetőző infláció 2022-ben, Európa-bajnok magyar gazdasági növekedés 2023-ban, két számjegyű infláció az Egyesült Államokban. A nemzetgazdasági miniszter a tőle megszokott munkabírással ontja magából a jóslatokat, amik aztán köszönőviszonyban sincsenek a valósággal.
A nemzetgazdasági miniszter évek óta kergeti a 4 százalékos gazdasági növekedést. Mindig ezzel számol a következő évre, de sose jön össze. Talán majd jövőre.
A kormány új gazdaságpolitikai vízióit ismertette: kkv-k megsegítéséről és a munkáshitelről is beszélt.
Fantasztikus évünk lesz 2025-ben, mondta Orbán Viktor január végén. Azóta összeomlott a költségvetés, ismét Európa-bajnok a magyar infláció, az ipar ötéves, a születések száma történelmi mélyponton. És mi a helyzet az „ilyen a béke” forinttal?
„A korlátlan hatalom egy idő után mindig torzítja a személyiséget” – mondja a Tisza vezető gazdaságpolitikusa egykori diáktársáról, Rogán Antalról. A lapunknak adott interjúban beszélt arról, hogy visszahoznák a katát és bevezetnék a magyar eurót, de arról is, hogy nem úgy távozott az NGM-ből, ahogy Orbán Viktor meséli.
A magyar kormány hétpecsétes titokként őrzi a kínai hitelek részleteit. Az afrikai országok példájából azonban kiderül: Kína trükkös, titkolózó hitelező, és ez felvet néhány kérdést a magyar ügyleteket illetően is.