Jó reggelt! Napindító hírlevelünkben összeszedtük a legfontosabb csütörtöki cikkeket, híreket. Vannak másfajta hírleveleink is, ezekre itt lehet feliratkozni.
Magyar Péter feketeruhások helyett tömeget vitt a győri utcákra. A legfeszültebb helyzet az volt, amikor valaki elájult a tömegben és orvost kellett hozzá hívni. Az új magyar pártrendszer első számú nyertese: a zászlóárus.
Fiatalok mentek búcsúzni Orbántól Debrecenbe: három nappal a választás előtt sokan voltak azok, akik már előre eltemették a rendszert, és még egyszer, utoljára a saját szemükkel is látni akarták a reményeik szerint 16 év után leköszönő miniszterelnököt. Semjén Zsolt nem szántja fel az országot.
Orbán rendszere visszafordíthatatlan legitimációs válságba került. A Tiszának nagy szüksége lenne a DK- és MKKP-szavazók támogatására is a biztos rendszerváltáshoz. Gesztust kellene tennie. Lehetséges-e politikai önkorlátozás gátlástalan ellenféllel szemben? Sik Domonkos véleménycikke.
Nem ez lehetett Orbán győzelmi terve a választás előtti utolsó napokra. Éveken át a kormány diktálta a tempót, most viszont már a lépést is nehezen tudják tartani. Egymás után szállnak szembe a rendszerrel olyanok, akikről korábban ezt elképzelni se lehetett volna, miközben a kormány mintha azt sem tudná eldönteni, hogy terrorveszély van vagy húsvéti locsolás.
Több ezer önkéntes megy vasárnap a legzűrösebb településekre, hogy jelenlétével akadályozza a szavazatvásárlásokat. Motorosok a szavazatszállítók nyomában, videózó civilek a telepeken: nem az emberek fogsorán akarnak rémüldözni, attól akarják megvédeni őket, hogy valakik ellopják a szavazataikat. Őrszemkiképzésen jártunk.
Az NVI közölte, szoros eredmény esetén csak a szavazást követő szombaton, 100 százalékos feldolgozottság mellett lehet ismert a választás végeredménye. Olvasónk annak ellenére kapott a romániai lakcímére levélszavazót, hogy arra nem is regisztrált. Mi több, mivel egy ideje Budapesten él, és néhány hete ott is lett állandó lakcíme, így elméletben két helyen is tudna szavazni.
Hogy mostanság mit miért tett a kormány? Nem derült ki – ilyen volt a választások előtti utolsó Kormányinfó. A tájékoztató egyúttal rekordot is hozott a 444-nek: zsinórban harmadszor sem kaptunk szót.
Magyarországon régi műemlék kastélyt venni és felújítani nem nagyon akar senki, főleg nem Borsodban. Kivéve, ha Rogán Antal ismerőseiről van szó, és a 120 éves kastély véletlenül pont Rogán Antal feleségének falujában van.
A miniszterelnök és a Fidesz-holdudvar nem győzi segíteni, támogatni Donald Trumpot és környezetét, de annyit sem tudtak elintézni, mint Gyurcsány Ferenc 2006-ban: tíz év hízelgés után mindössze néhány kedves szóra futotta egy kihangosított telefonból Trumptól. Erről meg is kérdeztük Orbánt egy benzinkúton, szerinte az amerikai elnök ott volt.
Wáberer György árulónak tartja a Fidesz felső vezetését és muszájnak a rendszerváltást. A leggazdagabb magyarok közé tartozó üzletember szívesen fizetne vagyonadót is. Magyar Péter Sopronban: Elmegyünk Dubajba, Csádba, Amerikába, hazahozzuk a magyarok pénzét. Egy hónap után kurtán-furcsán elutasította a rendőrség, hogy nyomozást indítson a Mol bennfenteskereskedelem-gyanús ügyében.
Hír volt még:
Az Izrael és a Hezbollah közötti háború eddigi legtöbb halálos áldozatát hozták a szerdai izraeli csapások Libanonban. Irán szerint Libanonra is kiterjed a tűzszünet, az USA és Izrael szerint nem. Veszélyben a tűzszünet, a Hormuzi-szoros újra lezárva, de a diplomácia is aktív.
Donald Trump a Fehér Házban tartott megbeszélést a NATO-főtitkár Mark Ruttéval, aki próbálta meggyőzni az elnököt, hogy Amerika maradjon a NATO tagja. Meloni eltávolodik Trumptól, hogy mentse magát.
A miniszterelnök és a Fidesz-holdudvar nem győzi segíteni, támogatni Donald Trumpot és környezetét, de annyit sem tudtak elintézni, mint Gyurcsány Ferenc 2006-ban.
Korábban szövetségesnek számítottak ők ketten, de Trump rendkívül népszerűtlen lett Olaszországban.
A 444 és Telex egyszerre érte el ezt a szintet ezen a történelmi héten.
A kutyapárt arra kérte a választóit, hogy egyéniben a Tisza jelöltjére szavazzanak és talpon maradt például Hadházy és Csárdi Budapesten.
Az Alapjogokért Központ előrejelzése szerint Németh Balázst az állításával szemben nem a DK-s, hanem a tiszás jelölt győzi le.
Az Izrael és a Hezbollah közötti háború eddigi legtöbb halálos áldozatát hozták a szerdai izraeli csapások Libanonban. Irán szerint Libanonra is kiterjed a tűzszünet, az USA és Izrael szerint nem. A Hormuzi-szoros újra lezárva, de a diplomácia is aktív.
Magyarországon régi műemlék kastélyt venni és felújítani nem nagyon akar senki, főleg nem Borsodban. Kivéve, ha Rogán Antal ismerőseiről van szó, és a 120 éves kastély véletlenül pont Rogán Antal feleségének falujában van.
Vízfejesedésről, központosításról és alacsony bérekről beszéltek a Közszolgálati Rendőr Szakszervezet vezetői.
Orbán rendszere visszafordíthatatlan legitimációs válságba került. A Tiszának nagy szüksége lenne a DK- és MKKP-szavazók támogatására is a biztos rendszerváltáshoz. Gesztust kellene tennie. Lehetséges-e politikai önkorlátozás gátlástalan ellenféllel szemben?
Megszaladt a szépítés a kormányzati kommunikációban az üzemanyagárakról.
Rengetegen voltak Magyar Péter országjárásának győri állomásán. A legfeszültebb helyzet az volt, amikor valaki elájult a tömegben és orvost kellett hozzá hívni. Az új magyar pártrendszer első számú nyertese: a zászlóárus.
Éveken át a kormány diktálta a tempót, most viszont már a lépést is nehezen tudják tartani. Egymás után szállnak szembe a rendszerrel olyanok, akikről korábban ezt elképzelni se lehetett volna, miközben a kormány mintha azt sem tudná eldönteni, hogy terrorveszély van vagy húsvéti locsolás.
A leggazdagabb magyarok közé tartozó üzletember szívesen fizetne vagyonadót is. A Tisza hívévé lett milliárdossal a Telex készített nagyinterjút.
Az egykori miniszterelnök-jelölt Magyar Péter sikeréről, a Tisza ellenzékhez való viszonyáról értekezett a Politicónak.
A Tisza Párt miniszterelnök-jelöltje országjárásának soproni állomásán az Orbán Viktor-kedvenc patkószeges tanmesét is újrahasznosította.
Kipakoló egyenruhások, szakmányban kikerülő orosz-magyar telefonbeszélgetés, Vance és Trump hangja Budapesten – dübörög a kampány. De közben ne feledjük a komoly szakpolitikai kérdéseket sem!
Donald Trump a Fehér Házban tartott megbeszélést a NATO-főtitkár Mark Ruttéval, aki próbálta meggyőzni az elnököt, hogy Amerika maradjon a NATO tagja.
A 444 cikke nyomán Magyar arról beszélt, hogy a Honvédelmi Minisztérium 2025-ben közel 22 milliárdos kiadással számolt a csádi misszióra.
Motorosok a szavazatszállítók nyomában, videózó civilek a telepeken: nem az emberek fogsorán akarnak rémüldözni, attól akarják megvédeni őket, hogy valakik ellopják a szavazataikat. Őrszemkiképzésen jártunk.
A NER örökös miniszterelnök-helyettese, a pártszövetség másik feje, a győzelmi színpad állandó kelléke az árnyékból kíséri a kampányt.
Három nappal a választás előtt sokan voltak azok, akik már előre eltemették a rendszert, és még egyszer, utoljára a saját szemükkel is látni akarták a reményeik szerint 16 év után leköszönő miniszterelnököt.
A levélszavazatokat április 17-én adják át az illetékes országgyűlési egyéni választókerületi választási irodáknak, ahol a kijelölt szavazókörök április 17-én vagy 18-án számlálják meg azokat.
Debreceni kampányeseménye előtt a benzinkúton futottunk össze a miniszterelnökkel.
Olvasónk annak ellenére kapott a romániai lakcímére levélszavazót, hogy arra nem is regisztrált. Mi több, mivel egy ideje Budapesten él, és néhány hete ott is lett állandó lakcíme, így elméletben két helyen is tudna szavazni.
A feljelentés elutasításáról szóló végzés többek között azt állítja, hogy az ügyben az MNB sem folytat piacfelügyeleti eljárást. A jegybank nem válaszolt a kérdésünkre, hogy ez így van-e.
Ezek a „bitang erős” jelszavak az interneten bárki számára elérhetők.