A Vadhajtások woke fordulata
A Vadhajtások kinyitotta a kétharmados rendszerváltás ördöglakatját: Magyar Péter piros pirulás alfainfluenszer.
A Vadhajtások kinyitotta a kétharmados rendszerváltás ördöglakatját: Magyar Péter piros pirulás alfainfluenszer.
Még mindig nem árulták el nekik, hogy ki lett a Tisza-kormány közlekedési minisztere, illetve az akadálymentesítésért és esélyegyenlőségért is felelős Szociális- és Családügyi Minisztérium vezetője.
különösebb gúnyos hangnem nélkül, de látványosan gyorsan elhadarva közölte az M1 híradósa, mit írt Magyar Péter a vonatkozó Facebook-posztjában Vitézy Dávidról és Kátai-Németh Vilmosról.
A HírTv-n most a tegnap esti Komment című ismétlése megy. A műsor elején Puzsér Róbertről és az elszámoltatásról beszélgettek, ennek kapcsán fejtette ki Szanyi Tibor, az Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom alapítója a véleményét, amit még a műsorvezető se látott jönni. Futó Boglárka azt kérdezte „Tibortól", hogy Puzsér fenyegetőzése összeegyeztethető-e azzal, hogy szeretetországot építünk?
Szanyi azt válaszolta, hogy nem az ilyen internetes megmondó emberek, hanem Magyar Péter alakít kormányt. Erre Futó Boglárka gőgösen félbeszakított, és azt mondta, Ruff Bálint is a Partizán műsorvezetője volt, aztán most meg miniszter lesz.
„Igen, ettől még ez nem azt jelenti, hogy kívánságműsor a történet. (...) Én nulla jelentőséget tulajdonítok annak, hogy mit javasol Puzsér Róbert vagy bárki más” - mondta.
Aztán hozzátette, hogy azt ő se tudja mi lesz, de ha tippelnie kéne:
„a Tisza Párt, vagy a környékén lévő megmondó emberek mind így vagy úgy a NER kebelén cseperedtek fel. (...) Én azt gondolom, hogy politikilag olyan nagyon nem fognak elugrani a Fidesz-kormányzástól. Egy más személyzeti leosztásban, itt ez tagadhatatlan. A NER-en belüli generációváltásnak élem meg ezt a történetet.”
Erre csak Futó Boglárka reakcióját idézzük:
A putyinista PestiSrácok főszerkesztője végső kétségbeesésében könnybe lábadt szermű emojival szidalmazza a leendő miniszterelnököt.
miközben a Hírek+ című műsorban épp arról beszélnek, hogy Rétvári Bence volt a legtöbbet felszólaló politikus a parlamentben.
Németh Balázs, a leghazugabb kampánnyal orbitálisat bukó fideszes propagandista, aki ütemtévesztés nélkül tolja továbbra is fullba az arcoskodást, az új videójában azon vekeng, hogy a Tisza Párt a Képviselői Irodaház helyett a Szabad György Irodaházba költözik.
:DDDDD
Zakatol tovább a MIÉP-es bulivonat.
– ment le az imént ezzel a címmel egy riport teljesen komolyan a HírTV-n.
Pedig de.
Németh Balázs bozótharcosként tolja az utolsó töltényig.
A Tények két prominens hírolvasója, Gönczi Gábor és Marsi Anikó napokkal a Fidesz választási veresége után jelentették be, hogy pihenni mennek, de a jelek szerint Andor Éva még tartja magát.
A Tények hírolvasója épp arról posztolt Facebook-oldalára, hogy „Ezért okoz szorongást, ha más életét nézed a közösségi médiában”. Videójában a szerotoninszintről magyaráz hosszan.
Andor Éváról legutóbb akkor írtunk, amikor kollégával együtt kitöltötték a nemzeti konzultációt, azt megelőzően pedig akkor, amikor az esti híradó közben kezdte szidni az MTI-t, majd háromszor futott neki egy hírnek, mert nem tudta kimondani Szalay-Bobrovniczky nevét és a „fejlesztés” szót.
A Magyar Nemzet szerint elszomorodnak majd a Tiszánál, ha ezt olvassák.
Mármint azt, hogy mit mond Orbán Viktorról az egykori fideszes, majd SZDSZ-es képviselő Fodor Gábor, a fideszes médiavilág állandó megszólaltatottja. Most éppen a TV2-s Mokkában járt a ki tudja mit csináló Közép-európai Rendszerváltást Kutató Intézet (KRKI) igazgatója (az Intézet Facebookja 2022 decemberben frissült utoljára).
Nade a Magyar Péter-szomorító rész:
„A leköszönő miniszterelnök esete nehéz ügy, hiszen egy politikatörténeti jelentőségű személyiségről beszélünk az esetében, aki egyúttal nagyon megosztó alakja is a közéletnek. (…) Orbán Viktor a Fidesz–KDNP összetartó ereje, ha most kihúznák a rendszerből, valószínű, hogy pillanatokon belül összeomlás alakulna ki. Arra a kérdésre is választ kell találnia a választásokat elveszítő politikai tömörülésnek, hogy a pártban maradva, de a frontvonalból visszalépve képes lenne-e összetartani és erőt adni az egykori kormánypártnak.”
Vagy lehet, hogy ez az:
„Az egykori liberális politikus elismerően szólt Orbán Viktorról. Kiemelte, hogy „megosztó személyiség, de mindig azt mondta egy régi osztályfőnököm, amikor beírt egy intőt az ellenőrzőmbe és látta rajtam, hogy nem igazán értek egyet a büntetéssel, hogy ne csüggedjek, mert az élet egyik alapigazsága az, hogy inkább legyél valamilyen, akár megosztó is, minthogy semmilyen legyél.”
Mást nem említettek a cikkben.
Már férje vezetéknevével, Gecse Vivien néven fut Instagram Szalai Vivien, akit napokkal a Fidesz választási veresége után rúgtak ki a TV2 hírigazgatói pozíciójából.
Szalai a jelek szerint – nem tudni mikor – legyalulta Instagram-oldalát, azon már csak három fotó látható, a legutóbbit egy évvel ezelőtt posztolta.
Szalai Vivienről, a TV2-ről, Rogán Antalról és a pártközpontból irányított militáns hírszerkesztési gyakorlatról hosszabban ebben a cikkünkben írtunk.