A kamarai elnökkel tartott sajtótájékoztatóján több figyelmet szentelt a futballválogatott vereségének és a háborúnak, mint a magyar gazdaság helyzetének.
Jövőre a pénz negyedét kapják meg.
Donald Tusk szerint egy vonat felrobbantása lehetett a cél. Az érintett szakasz az Ukrajnának szállított segélyek egyik fontos útvonala.
A demenciával küzdő asszony holttestét az eltűnésének helyszínétől pár kilométerre találták meg.
A republikánusok már dolgoznak a vonatkozó törvényjavaslaton.
A Samsung SDI-t eddig hatszor támogatta az állam.
Áttörést jelent az eredmény, soha ilyen régi RNS-t nem tudtak még szekvenálni.
Razzia, házkutatás és hergelés: politikai okokból tört ki az új magyar drogháború. Kit akar a hatalom megfélemlíteni? És miben hozott újat Orbán és Magyar győri összecsapása? A stúdióban Rényi Pál Dániel és Ács Dániel!
Teljes vezetőváltás lesz a legfontosabb energetikai cégek élén, az ukrán elnök „gyors és igazságos” fellépést ígért.
A devizacsere is napirenden van.
Hatodik alkalommal kerül megrendezésre az egészségügyi szakemberek és üzletemberek találkozója, a Digital Health Summit, ahol segítünk minden résztvevőnek a kapcsolatépítésben. Az előadások pedig 3 teremben a Health AI-ról, a telemedicináról, egészségügyi adatok felhasználhatóságáról, pharma digitalról és a health startupokról szólnak a DHS konferencián.
3-2-re kikapott a magyar válogatott, így elbukta a vb-pótselejtezőt.
Az árverés híre közfelháborodást okozott Lengyelországban.
A képviselő szerint egyre jobban megdől Orbán meséje arról, hogy ez az édesapja félkész mezőgazdasági üzeme lenne.
Éjjel lakóházakat lőttek az oroszok Balaklija városában, tinédzserek is vannak a sérültek között.