Benics Márk

Győzike miniszterelnök nem, romákért felelős államtitkár viszont lenne

Amit behozna a politikába: „Az egyetértés, a megértés, a bizalom, a szeretet, hogy az emberek együtt tudjanak egy közösségben élni”.

Benics Márk
bulvár

A magyar kormány nem vesz részt politikai szinten az EU-s ügyekért felelős miniszterek ukrajnai találkozóján

Bóka János azt mondta, az elképzelés ellentétes a politikai és eljárási alapelvekkel, a „politikai színjátékhoz nem kívánunk asszisztálni”.

Benics Márk
POLITIKA

A Kneecap a magyar-ír után: Dugd fel ezt a seggedbe, Orbán Viktor!

Nem felejt a Magyarországról nyáron kitiltott rapbanda.

Benics Márk
POLITIKA

Az utolsó utáni pillanatban bukta el a vb-pótselejtezőt a magyar válogatott

Egy végig kontrollált meccset vesztettünk el a 96. percben, így megint nem lesz ott a világbajnokságon a magyar válogatott.

Benics Márk
foci

Kecskemét fideszes városvezetése 800 ezer forintot költött egy bringapálya melletti szervizállomásra, ami el sem készült

Az 5,7 millió forintos teljes beruházás egyetlen látványos eredménye 1, azaz egy darab murvás parkolóhely.

Benics Márk
belföld

Vízimentők mentették ki a két horgászt, akik a nagy köd miatt eltévedtek a Balatonon

Hiába indultak időben vissza, a tejköd miatt nem találták már meg a partot.

Benics Márk
belföld

Akár egyetlen generáción belül eltűnhet az izlandi nyelv a volt miniszterelnök szerint

Katrín Jakobsdóttir szerint a mesterséges intelligencia térnyerése és az angol nyelv növekvő dominanciája miatt radikális változás zajlik a nyelvhasználatban.

Benics Márk
külföld

December 14-től érvényes az új MÁV-menetrend

De az utasok többségének nem kell új időpontokat megtanulnia.

Benics Márk
közlekedés

Az MLSZ betiltotta a szurkolói koreográfiát a magyar-ír vb-selejtezőn

„A hivatalos indoklás szerint a legutóbbi mérkőzéseken tapasztalt, ellenük irányuló véleménynyilvánítások, szidalmazások miatt” – írta a válogatott szurkolói csoportja.

Benics Márk
foci

Trump régi szövetségesével is összeveszett az Epstein-ügy miatt

Marjorie Taylor Greene egyike a négy republikánus képviselőnek, akik aláírták az Epstein-ügy iratainak nyilvánosságra hozatalát sürgető kezdeményezést, szerinte az elnök meg akarja félemlíteni a többi képviselőt.

Benics Márk
külföld

Húszezer embernek kellett elhagynia otthonát Nürnbergben, amíg hatástalanítottak egy második világháborús bombát

A város történetének legnagyobb evakuálását hajtották végre.

Benics Márk
külföld

Utasokkal együtt loptak el egy buszt Kanadában

A rendőrök 15 perc után megállították a buszt, senki sem sérült meg.

Benics Márk
külföld

Mától érvényesek az Otthon start új részletszabályai

A szombaton életbe lépő változások lazítják a támogatott lakáshitelek feltételeit.

Benics Márk
belföld

Rétvári Bence kedvenc teakeverékével ajándékozták meg az aszódi újszülötteket és szüleiket

A dobozon a politikus arcképe is rajta van, növények, virágok és hegyek társaságában.

Benics Márk
POLITIKA

Szándékosan akarta felbőszíteni Kim Dzsongunt a volt dél-koreai elnök, hogy igazolja a saját önpuccsát

Telefonos jegyzetek utalnak arra, hogy Jun Szogjol és két katonai vezető tavaly októberben egyeztetett arról, hogy „instabil helyzetet” kell előidézni Észak- és Dél-Korea között. A Phenjan légterét megsértő drónok is a terv részei voltak, de Kim Dzsongun nyaralói és a rezsim fontos kirakatvárosai is szerepelhettek a célpontok között.

Benics Márk
külföld