Haász János

Új mégsem-szabály: ma délután négyig léphet vissza, aki nem akar jelölt lenni

Az egyéni választókerületeket átrajzoló törvénnyel fogadták el, idén januártól hatályos ez az szabályozás. Korábban a választás kezdetéig, majd péntek délután 4-ig lehetett visszalépni.

Haász János
belföld

Jogerősen elítéltek két vádlottat a túlárazott pécsi buszvásárlás ügyében, aminek még az utolsó perbeszédében is előkerült a fideszes Bánki Erik neve

Az ügy két vádlottja jogerősen is 5-5 év börtönbüntetést kapott. A Pécsi Ítélőtábla végzése is felhívta a figyelmet arra, hogy az egész buszvásárlásnak számos aggályos pontja volt, és a közbeszerzést eleve eredménytelennek kellett volna nyilvánítani.

Haász János
belföld
Podcast

Dohánygyár#10 – Jön a Revolut. És most mi lesz?

Hivatalosan is elindítja magyarországi fióktelepét a Revolut. A várható változásokra több mint kétmillió hazai ügyfélnek kell majd tudatosan odafigyelnie.

Diószegi-Horváth Nóra, Botos Tamás, Haász János
podcast

A 2010-es évek óta úgy kaphat fizetést a Sárvári Gyógyfürdőtől a polgármester ismerőse, hogy nem jár be dolgozni és nem ismerik őt ott

Az ügyben nemrég büntetőeljárás indult. A fideszes polgármester régóta ismeri a férfit, és arról is beszélt, hogy rendszeresen egyeztetnek a város ügyeiről Ágh Péter képviselővel. A fürdővezetés állítólag nem tud az eljárásról.

Haász János
belföld

Több mint egy tonna kokaint találtak egy virágföldet szállító teherautóban Franciaországban

A teljes rakományt kiöntötték a földre, majd azt egy kotrógép segítségével átkutatva találták meg a 998 droggal teli tasakot.

Haász János
külföld

Szijjártó Péter szerint az unió energetikai biztosának drámai felhívása olyan drámai, hogy csak azért nem nevetséges, mert a helyzet drámai

Dan Jørgensen szerint a közelgő energetikai válságra felkészülve jó lenne többet home office-ban dolgozni, telekocsizni, szóval spórolni az energiahordozókkal. Szijjártó szerint a válasz inkább: Oroszország.

Haász János
ÉLET

„Ki kell mondanunk az igazságot, a demokrácia nem nekünk való”

„Az ország vezetése jelenleg más feladatokra összpontosít” – mondta az állami tévében a Burkina Fasót a 2022-es hatalomátvétel óta irányító katonai junta vezetője.

Haász János
külföld

Szívinfarktust kapott a pótselejtezős kiesés után lemondott román szövetségi kapitány

A 80 éves Mircea Lucescu egészségügyi okok miatt távozott. Szintén lemondott a vb-ről lemaradt olaszok szövetségi kapitánya, Gennaro Gattuso.

Haász János
sport

Nagyon fájhat a Fidesznek, hogy kilőtt a külföldön szavazók száma

Azokban a szavazókörökben, ahol a külképviseleteken és a belföldi átjelentkezők által leadott szavazatokat számlálták, négy éve átlagosan 16 százalékkal rosszabb eredményt értek el a Fidesz-KDNP jelöltjei a választókerületi eredményüknél, és csak 5 helyen tudtak nyerni. Idén másfélszer több átjelentkezős szavazó lesz, mint 2022-ben.

Haász János
belföld

Megvan a végleges szám, több mint 90 ezren szavaznának külképviseleteken

Ez majdnem másfélszerese a négy évvel ezelőttinek. A legtöbben, csaknem tízezren, Londonban szavaznának.

Haász János
belföld

Debrecenben ukrán feliratos, kamu tiszás plakátok bukkantak fel

A kihelyezőket tetten érték a tiszások, és rendőrt hívtak rájuk. Gyanús gyorskötöző-együttállások bukkannak fel az ügyben!

Haász János
belföld

A Nézőpont szerint is bukásra áll egyéniben Vitályos Eszter, Menczer Tamás és Németh Balázs

Most először beszélnek a kormány közelében arról, hogy a Fidesz elbukja Debrecent. A Nézőpont szerint egyetlen fővárosi fideszes mandátum sem lesz, kiesik a parlamentből Hoppál Péter és bukik Hankó Balázs miniszter is. A kormánypárti intézet módszertana viszont eltér a megszokottól.

Haász János
POLITIKA

Ma is mélyrepülésben a tőzsdén egy-egy Mészáros Lőrinc- és Tiborcz-cég

De Schmidt Mária sem lehet boldog a mai tőzsdei hírektől. Két NER-es vállalat viszont pluszba fordult a nagy esések után.

Haász János
gazdaság

Rendkívüli tájékoztatást adott ki az Opus, átrendezi a cégben a sorokat Mészáros Lőrinc

A Mészáros és Mészáros Zrt.-ből létrejön egy új leányvállalat, valamint átalakul az egyik Mészáros-féle magántőkealap is.

Haász János
gazdaság

Újabb pofátlan tételek az MNB-felújításról: edénykészlet elhelyezése 42 ezerért, 21 milliós csillár és furcsa árazási technikák

Figyelmes és szakértő olvasók belemerültek a százmilliárdos székházfelújítás több mint ötszáz oldalas tételezőjébe, és arcpirító vagy éppen megmosolyogtató tételeket találtak. Ki mennyit fizetne azért, hogy egy kést vagy egy lábost elhelyezzenek a szekrényben? Az MNB a vételár 54 százalékát.

Haász János
POLITIKA