Orbán Anita külügyminiszter megdöbbent, egy magyar szurkoló sípcsonttörést szenvedett, a konzulok újra munkában.
Budai Gyula lényegében a külügyminiszter minden tárgyalásán részt vett – indokolta meg Paczolay Máté azt is, hogy ha független újságírók nem is, Budai miért volt ott Szijjártó minden sajtótájékoztatóján.
Szijjártó Péter egészen abszurd dolgokat állított a sajtószabadságról. Nem hagytuk annyiban, és három év után ennek meg is lett az eredménye.
Ki volt adva, hogy a minisztérium különböző szervezeti egységeitől hány főnek kellett statisztálni a miniszteri szerepléseken. A vendégek meg csak ámulhattak, hogy milyen sok újságíró kíváncsi Szijjártóra.
Marius Corbu szerezte az FTC gólját.
Magyarország jelenleg másodpercenként 400 köbméternyi vizet kap, amivel Taraba szerint Szlovákia eleget tesz a nemzetközi kötelezettségeinek.
Pedig a Fidesz külügyminisztere szeretett lódítani azzal, hogy Magyarországon a média sokkal szabadabb, mint Nyugaton.
Pont akkor esik szét még jobban a Fidesz, amikor lenne fogás a Tiszán. Tusványostól a parlamentig, mi hazánkos beszólástól a kibontakozó energiaválságig húzódik a kérdés: megállt már a lejtőn a volt kormánypárt? Erről beszélgettünk a 444 stúdiójában.
A nyomtatott Népszabadság, a Magyar Hírlap és a Népszava után a Magyar Nemzet sem jelenik meg többé naponta.
És mindenezt valamiért a helyszínen nézhettük meg.
A döntőben a kínaiakat győzték le.
Lesz reptéri pótdíj is.
Kikértük az északi-pesti fideszes „civil” szervezet pályázatát, hogy éppen a kampányban valóban fideszes propaganda terjesztésére kértek-e pénzt. Majdnem.
Az egészségügyi minisztert Takács Péter hozta ki a sodrából. Videón a vita.
Magyar az ülésteremben sétált oda Takács üres padjához, és elvett két papírt. A kormányfő közölte, hogy nem a fideszes politikus jegyzeteit, hanem azokat az ajándékokat, amiket korábban ő tett oda.