Magyari Péter

Két nap alatt kétszer léptek át a magyar ellenálláson az EU-ban és a NATO-ban

Londonban Varga Judit nélkül írtak alá közleményt az EU-s igazságügyi miniszterek hétfőn, majd kedden a NATO főtitkára közölte Szijjártóval, hogy akarata ellenére meghívja az ukrán külügyminisztert egy találkozóra. A magyar diplomácián egyre könnyebben lépnek át a nyugati szövetség szervezetei.

Magyari Péter
eu

Macron mindent feltett a nyugdíjkorhatár kitolására

Sztrájkolnak, tüntetnek ellene, a parlamenti többsége sincs meg hozzá. Az elnök túlélt már hasonló tiltakozásokat, a 49.3-nak nevezett politikai atombombát is ledobta már, de most először fenyeget előrehozott választással a belpolitikai feszültség Franciaországban.

Magyari Péter
külföld

MSZP: Nincs magyar nyelvű szerződés, érvénytelen a Vodafone-üzlet

Pereskednek a megállapodás nyilvánosságra hozásáért, és közben derült ki, hogy valószínűleg csak angol változat van. A nemzeti vagyonról szóló törvény azonban előírja a magyar nyelvű szerződéskötést. Polt Péterhez fordultak, hogy tegye semmissé az óriási állami bevásárlást.

Magyari Péter
gazdaság

Orbán megtalálta önmagát Petőfi Sándorban

Kiderült, hogy a nagy költő az EU-t és az ukrán ellenállást is meg akarta volna állítani, miközben akkor is szerették, amikor cézárként viselkedett.

Magyari Péter
POLITIKA
Podcast

Miért várható az áram drágulása? Lehet még Texas Magyarországból? - Létforgatag #5

Pletser Tamás energiaipari elemző magyarázza el, hogy az olaj, a gáz és az áram ára mitől változik. Szerinte ha idén választás lenne, akkor most csökkenne a lakossági gáz ára. Az akkumulátorgyárak telepítése viszont drága mulatság lesz.

Magyari Péter, Mészáros Zsófia, Botos Tamás
podcast

Hogy nem fagyott meg Európa orosz gáz nélkül?

Hiába ment le 50-ről 10 százalékra az orosz gáz aránya Európában, nem lett baj. A tárolók több mint fele tele maradt, és ez alapján a következő tél is sima lesz. Simson biztos elmondott néhány adatot, hogy sikerült ez.

Magyari Péter
gazdaság

A román csirkehús esete a rekordmagas magyar inflációval

A rosszul működő élelmiszeripartól a tavaly kivetett különadókig számos oka van, hogy éppen Magyarországon a legmagasabb az infláció. Öt elismert közgazdász arról beszélgetett, hogy a kormány gerjeszti, és nem tompítja az áremelkedést.

Magyari Péter
gazdaság

Rákosi iparpolitikáját idézi az akkumulátorgyárak erőltetése

Győrffy Dóra professzor friss tanulmánya részletesen bemutatja, hogy miért káros és észszerűtlen ázsiai cégek akkumulátorgyártására feltenni Magyarország jövőjét. A magyar kormány éppen megismétli az 50-es évek hibáit, csak most nem külföldi megszállók nyomására történik ez, hanem saját meggyőződésből.

Magyari Péter
gazdaság

Kutyus és Cicus hamarosan gond nélkül utazhat Birminghamből Belfastba

A hétköznapi élet szintjén komoly könnyítést jelent a Brexit-megállapodás átírása. Akik viszont elvi alapon utálták az alkut az Egyesült Királyságban, azok nem nyugodhatnak meg. Brüsszel ugyanis nem engedte el Észak-Írország ellenőrzését.

Magyari Péter
külföld
Podcast

Miért ekkora az infláció? Ingatlant vagy eurót vegyek? - Létforgatag #4

Zsiday Viktorral beszélgettünk inflációról, a magyar gazdaság problémáiról. Mennyit számítanak a külső körülmények és a hazai döntések? Mit kell tudnia a jó befektetőnek? Miért az élelmiszerek drágulnak leginkább?

Magyari Péter, Mészáros Zsófia, Botos Tamás
podcast

Galeotti: Európából akkor lesz nagyhatalom, ha elviseli, hogy a lányai és a fiai koporsóban térnek haza

Mi köze lehet Putyin unalmának a háború kitöréséhez? Miben hasonlít Lukasenka és Orbán? Miben erős és miben gyenge az EU? Többek között ezekről beszélt lapunknak a világ egyik legelismertebb biztonságpolitikai szakértője.

Magyari Péter
külföld

A háborút megjósoló tábornok óva int az ukránokra kényszerített tűzszünettől

Richard Shirreff brit tábornok 2013-ig a NATO európai főparancsnok-helyettese volt. Hét éve írt könyvében megjósolta, hogy Putyin háborút indít Európában. Most Veszprémben mondta el a 444-nek, hogy szerinte a nyugati országoknak mit kellene tenniük, hogy a háború ne terjedjen át újabb országokra.

Magyari Péter
külföld

Ahonnan a szovjet tankokat tankolták, ott most a MOL ad el dízelt az ukrán államnak

A Tiszaújvárosig érő egykori szovjet katonai dízelvezetéket megfordították, és már hónapok óta Ukrajnának ad el dízelt a MOL. Amit orosz olajból finomít, és előtte Ukrajnán keresztül megy Százhalombattára. A konstrukciót az EU is támogatja.

Magyari Péter
gazdaság

Orbán szerint addig volt jó, amíg a Nyugat elfogadta az oroszok hódításait

Magyarország szembeszáll az USA és az EU egységes akaratával, de így is minden jó lesz itt, ha a homoszexuális lobbitól sikerül megvédeni a hazát - ez volt a miniszterelnök idei évértékelőjének a veleje.

Magyari Péter
POLITIKA

Oroszokkal üzletelő, korrupt bolgár politikusokat sújtott szankcióval az USA

Az ország egyetlen atomerőművének két volt főnöke is feketelistára került. Két hónappal a választás előtt szocialista és jobboldali politikusok is érintettek.

Magyari Péter
külföld