A helyreállítási munkák várhatóan egy hónapig fognak tartani.
Találtak Németországban, Hollandiában és az Egyesült Államokban működő cégtől származó alkatrészeket is.
Orbán a Tisza Párt elnökét ukránpártisággal vádolja, Magyar a Fidesz elnökét pedig oroszpártisággal.
A Költségvetési Bizottság elé került javaslat az állami gondozott gyerekek étkeztetésének keretösszegét is emelte volna. A fideszes tagok nem indokoltak, csak szó nélkül nemmel szavaztak.
Eddig még úgy volt, hogy az Egyesült Államok alapításának 250. évfordulója alkalmából lesz gála a Fehér Házban. Július 4-e helyett azonban június 14-én, az elnök születésnapján rendezik meg.
A Matolcsy Ádám baráti körébe tartozó Száraz István arra hívja fel a figyelmet, hogy bár tulajdonosa a Quartz alapkezelőnek, a vezetők nem tájékoztatják őt a fajsúlyos döntésekről.
Több országban gond van a vasúti közlekedéssel, Hollandiában repülőjáratokat is töröltek.
Volt miniszter, tévés műsorvezető és metáldobos, miközben konzervatívként Margaret Thatcher lelkes híve.
Nagyon sokat segítettünk a Jóistennek abban, hogy az országa ezen a földön ha nem is jön el, de megközelítődjék, mondta a miniszterelnök a Heteknek.
A beruházási hitelek eddig is 3 százalékos fix kamatozásúak voltak, így Orbán bejelentése nem annyira „óriási”, ahogy ő beharangozta.
„Elég a megfélemlítésből! – szolidaritási demonstráció Juhász Péter mellett” címmel lesz tüntetés vasárnap.
Ha pedig csődbe menne a város, akkor nem fog lemondani, hiszen szerinte ez nem az ő politikai felelőssége.
Emellett még félmillió dollár büntetést is fizetnie kell. Az ítélethirdetés előtt kegyelemért esedezett.
A Hamász beleegyezett Trump 20 pontos békejavaslatának néhány pontjába. Abba is, hogy lemond a Gázai övezet feletti kormányzásról.
Az első lezárás még 3000, a második már 6500 utast érintett.