Hosszú évek óta foglalkoztunk azzal, hogy a Matolcsy-féle MNB körül egészen sötét dolgok történtek. 2025-ben szintet lépett az ügy, és hivatalosan is ez lett az elmúlt évek egyik legsúlyosabb politikai- és bűnügye, aminek számos elképesztő száláról írtunk ebben az évben is.
Felső kategóriás lakosztályok, magánrepülős utakra költött tízmilliók: az év elején megírtuk, hogy mit jelent valójában a repülőrajt a magyar gazdaságirányítás esetében.
A világpolitika egyik legizgalmasabb kérdése volt idén, hogy mit jelent a Trump beiktatásán készült ikonikus kép a világ leggazdagabb embereiről. Szily László különösen hosszú írást szentelt a témának.
Urfi Péter évek óta foglalkozik az egyházon belüli visszaélésekkel. Idén a Gyerekasztal Munkacsoport tagja lett, és újabb nagy cikket is közölt hatalmi visszaélésekről, ezúttal a színház világából.
2025 végén folyamatosan úgy pörög a közéleti érdeklődés, mintha a választások most vasárnap lennének. Olvasóink nemcsak arról értesülhettek, mi zajlik a felszínen, hanem arról is, hogyan gondolnak a kampányokat irányító meghatározó szereplők.
2025-ben a 444 stúdiójában is felpezsgett az élet. Élőben jelentkezünk minden hétfő reggel, elindult a Közért: ezeket a műsorokat mindenki láthatja, de előfizetőinknek köszönhetően tudnak elkészülni.
És még Orbán Győzőt is megkérdeztük erről, miután a miniszterelnök a saját apja felé irányította a figyelmet a vezető politikai témává vált családi birtok ügyében.
A szürke bürokrata imázs mögött a BVK-ba beépülő bűnszervezet vezetőjével való közeli kapcsolat rejlett. Karácsony Gergely a cikk megjelenésének délutánján bejelentette Bolla Tibor távozását.
Ott pedig elmondta NER-történeti szavait: Gondolom, nem gyalog. Valóban nem gyalog érkezett: pontosan bemutattuk azt is, ehelyett hogyan.
2025-ben külön állami intézmény létezik újságok lejáratására. Videónk megmutatta, hogyan fogja fel saját szerepét ennek vezetője, Lánczi Tamás.
Megrázó történeteket keresztül mutattuk be a rendszerszintű problémát, vagyis azt, hogy a jogrendszer, illetve a hatósági gyakorlat mennyire magára tudja hagyni az áldozatokat.
Sorszám nélküli parkolójegyekkel indult az a történet, ami a Nagymester mögött álló még nagyobb mester bemutatásáig vezetett. Azt, hogy éveken át tudjunk dolgozni ilyen sztorikon, a 444 előfizetői teszik lehetővé.
A szomszédban történelmi jelentőségű háború zajlik, ennek valóságát pedig a független sajtó mutatja meg a magyar közönségnek. A 444 idén a Munkácsot ért rakétatámadásról és egy Ukrajnában elesett magyar katona kijevi temetéséről is tudósított.
Megírtuk, hogy a V-Híd nem fizeti ki az alvállalkozóit, akik már a csőd szélén táncolnak. A sztorit már a NER-ben sem tartották védhetőnek, a vezérigazgató távozását a cikk megjelenésének napján be is jelentették.
A Maldív-szigetekről hazatérő Orbán Sára és a magánrepülőzős ügyektől hangos nyár után megint magánrepülővel utazó Orbán Viktor: Németh Dániel képei idén is megmutatták a rendszer valódi arcát.