Nem igaz, hogy csak hozzánk jön kétszer a pápa. Az sem igaz, hogy a látogatásai a keresztény kormányzás elismerései. Érkezésének személyes és földrajzi okai lehetnek inkább. És politikai tétje.
Egy jezsuita szerzetes leírta, milyen problémák vannak szerinte egyház és állam viszonyában, és hogy milyen félelmek miatt hallgatnak ezekről. „A kő sokszor fontosabbá vált, mint a lélek.”
A pápalátogatást előkészítő operatív törzs sajtótájékoztatóján az orosz-ukrán békéről, az egyházi visszaélésekről és a melegekről is beszélt a miniszterelnök-helyettes és a püspöki kar elnöke a 444 kérdéseire reagálva. Fontos: ki szabad hajolni az ablakon!
Katolikus papok ellen ritkán indul rendőrségi nyomozás, Sz. atyát viszont három gyerekmolesztálási ügyben is feljelentették bő egy éven belül. Az érsek hitt a papjának és nem függesztette fel, a bíróság viszont elrendelte a bűnügyi felügyeletet.
A magyar görögkatolikus egyház vezetője interjúnkban kijelenti: véleménye szerint koholt vádak miatt folyik rendőrségi nyomozás egy papja ellen, akit egy 9 éves kislány családja jelentett fel. Egy másik lány ügyében is feljelentették Sz. atyát, vele az érsek személyesen is találkozott.
De a szlovákokat és a románokat is ugyanúgy szereti a pápa. Húsvéti interjújában a bíboros észrevételezi, hogy az igazán nagy háborúkban mostanában nem hallgatnak a Szentszékre.