Semjén a kordonbontókat is „szeretettel várja a szentmisére”, a pápát gyalázó Bayer Zsolt barátját nem tagadja meg

egyház
2023 április 25., 12:27

Készen állunk, és alázattal várjuk a pápát, mondta az „Őszentsége Ferenc pápa magyarországi apostoli látogatásának biztonságos lebonyolításáért felelős operatív törzs” sajtótájékoztatóján Kovács Zoltán kommunikációs államtitkár. A szervezés állami feladat, de mindenben a magyar katolikus egyház és a vatikáni nagykövetség, a nunciatúra útmutatását követik, a programokban és a technikai részletekben egyaránt. Két hónapunk volt ennek a három napnak a megszervezésére, és most is több százan dolgoznak a helyszínek kialakításán - mondta Kovács.

photo_camera Az „Őszentsége Ferenc pápa magyarországi apostoli látogatásának biztonságos lebonyolításáért felelős operatív törzs” Fotó: Bankó Gábor/444

Semjén Zsolt azt emelte ki, hogy Ferenc pápa apostoli látogatásra jön, a katolikus egyház fejeként és egyben államfőként. De azért alapvetően lelki természetű látogatás ez, fejtegette a miniszterelnök-helyettes, aki szerint mi - gondolom mi, magyarok - politikai beállítottságtól függetlenül tiszteljük a pápát, úgyhogy ez az alkalom teljen az Isten békéje jegyében.

Semjén nevetve tette hozzá, hogy ő maga is törekszik arra, hogy szelídebb legyen a politikai harcokban ebben a pár napban.

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke elmesélte, hogy eredetileg volt egy halvány remény arra, hogy a Szentatya vidékre is eljut, de világossá vált, hogy erre egészségügyi állapota miatt nem kerülhet sor. Olyan programot állítottak össze, hogy ne csak a katolikus híveknek, hanem az egész országnak öröm legyen a látogatás, és a határon túli magyar testvéreket is várják, akik az előzetes jelzések alapján sokan fognak is érkezni. A Sportaréna, ahol a pápa fiatalokkal találkozik, már meg is telt.

A pápa személyi védelmét a TEK látja el, 0-24-ben ügyeletben lesznek - mondta Hajdu János, a Terrorelhárítási Központ főigazgatója. A rendőrség is hónapok óta készül, és az egyházzal, illetve a svájci gárdával is együttműködik. Kuczik János Zoltán rendészeti országos rendőrfőkapitány-helyettes azt mondta, hogy igyekeznek a lehető legkevesebb fennakadást okozni, de résen kell lenni a hétvégén a lezárások miatt. Aki rossz helyen parkol, annak a kocsiját elszállítják, és a metrót ajánlják közlekedésre, bár az pont a pápa mise alatt nem fog megállni a Kossuth tér környékén.

Kiderült az is, hogy a Kossuth tér befogadóképessége véges, a hely szűkös, de az egyház kérése volt, hogy ott legyen a vasárnapi mise. Arra többszöri kérdésre sem adtak választ, hogy hány embert várnak erre a rendezvényre, a költségekről pedig utólag tájékoztatnak nemzetbiztonsági okokra hivatkozva. Az biztos, hogy mindent az állam fizet, és Semjén megígérte, hogy a költségekkel transzparensen elszámolnak majd.

Nem vagyok Bayer Zsolt szóvivője

A 444 rákérdezett arra, hogy milyen a kormánypártok viszonya Ferenc pápával, annak tükrében, amiket a kormánypárt fő véleményvezére, Bayer Zsolt mondott róla. A Fidesz-alapító korábban többször is arról értekezett, hogy a pápa vagy egy demens vénember vagy gazember, most viszont már azt mondja, hogy a pápai szentmise legyen békemenet, tehát egy kormánypárti politikai demonstráció. Mi ezekről a személyes véleménye, illetve mennyire jellemző ez a hozzáállás a kormánypártok vezetésében? - kérdeztem.

photo_camera Tóth Tamás, Veres András, Semjén Zsolt és Kovács Zoltán
Fotó: Bankó Gábor/444

Semjén azzal kezdte, hogy „a barátaimat soha nem tagadom meg, és Bayer Zsolt a barátom, ugyanakkor nem vagyok a szóvivője - bár az is szép hivatás”. Semjén szerint Bayer semmilyen békemenetet nem hirdetett meg (erről lásd a lenti videót), ha ezt tette volna, azt ő „mélységesen ellenezné”, ahogy „mindenfajta politikai szimbólumot és áthallást” is a pápa lelkipásztori látogatásával kapcsolatban. Szerinte Bayer annyit mondott, hogy azokat is várja a misére, akik a békemenetre szoktak járni, de Semjén a kordonbontókat is szeretettel várja, mindenkit bal- és jobboldalról, csak ne hozzanak pártzászlót.

link Forrás

Milyen béke?

Arra is rákérdeztem, hogy bár Orbán Viktor szerint ketten maradtak a béketáborban Ferenc pápával, de a Vatikán mintha egészen másképp képzelné ezt a békét. A pápa kvázi-külügyminisztere, Richard Gallagher érsek például határozottan kijelentette, hogy „Az igazságos béke azt jelentené, hogy az oroszok kivonulnak Ukrajna területéről.”

Semjén erre elméleti fejtegetésekbe kezdett arról, hogy „más az állapotbeli kötelessége a Szentatyának, és más egy ország vezetőjének”, a pápa a világegyház, sőt az egész világ, míg a miniszterelnök a magyar nép szempontjait képviseli. Az általam felvetett ellentmondásra nem reagált a miniszterelnök-helyettes, hanem arról beszélt, hogy a kormány és a pápa álláspontja a békéről nagyon hasonló. „A kiindulópontunk az, hogy mindenkinek joga van az önvédelemhez. A célnak annak kell lenni, hogy a vérontás minél előbb véget érjen. Nem tudunk mást tenni, és nem is akarunk, mint a béke pártján lenni. Az más kérdés, hogy ez aktuálisan hogy történik. Nem teszünk le konkrét tárgyalási javaslatot, hanem azt a szándékunkat fejezzük ki, hogy legyen tűzszünet, és utána majd a konkrét békemegállapodás irányába lehet továbblépni. II. János Pál pápa mondta, hogy a béke nem pusztán a háború hiánya, hanem az igazságosság gyümölcse. De már az is nagy dolog, ha a háború hiánya van, mert akkor megszűnik a vérontás.”

Szexualitás és visszaélések

Semjén kérdés nélkül is előhozakodott azzal, hogy a kormány mennyire támogatja a családokat, az egyházi iskolákat, és kiemelte, hogy a házasság a katolikus tanítás szerint férfi és nő között köttetik. Ugyanakkor az LMBTQ-emberekkel kapcsolatban a kormánypropaganda többéves gyűlöletkampányainak hangvételénél érzékenyebben fogalmazott, amikor azt mondta, hogy „ez egy szabad ország, mindenki olyan formációban él, amilyenben akar.” Az egyháznak joga van arra, hogy bizonyos életállapotokat ne legitimáljon, de ez nem azt jelenti azt, hogy az emberrel szemben kemény, hanem hogy a rendezetlen életállapottal szemben kemény - mondta Semjén, aki szerint

„meg kell különböztetnünk az embert, akit szeretünk, és a bűnt, amit elvetünk.”

A szexuális visszaélésekről először is leszögezte, hogy azok oka az eredeti bűn, de „a magyar állam szempontjából teljesen érdektelen, hogy az illető [az abúzus elkövetője] milyen foglalkozású. Pontosan ugyanaz a büntetőtörvénykönyv vonatkozik rá.” Semjén hozzátette, hogy az egyházi szabályok sokkal szigorúbbak, mint a világiak, és az egyházi vezetők maximális szigorral járnak el - ezzel ugyan Sz. atya ügye után tudtam volna vitatkozni, de visszakérdezésre nem volt lehetőség.

photo_camera Veres András és Semjén Zsolt
Fotó: Bankó Gábor/444

Veres Andrástól azt kértem, segítsen feloldani az ellentmondást: március elején azt mondta nekem, hogy a magyar egyház nem javasol programokat a pápalátogatásra, illetve hogy nem merült fel, hogy a pápa szexuális visszaélések áldozataival találkozzon. Aztán kiderült, hogy korábban Erdő Péter bíboros is beszélt arról, milyen programokat javasoltak előzetesen, a pannonhalmi főapát pedig elmondta, hogy terveztek találkozót áldozatokkal.

A püspöki kar elnöke nem oldotta fel az ellentmondást, hanem azt kérte tőlem: ne feltételezzem azt, hogy hazudik.

Ugyanakkor most már nem azt mondta, hogy ők nem javasoltak programokat a pápalátogatásra, hanem úgy fogalmazott: „a Szentszék jött a kérdéssel, hogy milyen programot tudnánk szervezni, és együtt kialakítottunk egy forgatókönyvet, és az lett. Higgye el, soha nem szerepelt nyilvánosan, vagy számunkra tudott módon, hogy Pannonhalmára is menne a Szentatya.” Ezzel megint nehéz mit kezdeni, hiszen már 2021 decemberében végigment az egész magyar sajtón, hogy a pápa azt mondta Cirill főapátnak, hogy el fog jönni Pannonhalmára.

Országimázs

Egyéb újságírói kérdésekre a törzs tagjai kifejtették, hogy hiába Ferenc pápa közismert ökumenikus elkötelezettsége, nem lesz a testvéregyházakkal találkozója, mert két éve volt az Eucharisztikus Kongresszuson már volt ilyen. Semjén határozott nemmel válaszolt arra a kérdésre, hogy a pápa találkozik-e az igen érdekes múltú Hilarion metropolitával. Azt mondta, hogy a Kossuth téren biztos ott lesz az orosz egyházi vezető, de hivatalos találkozó nincs tervben. A pápa a Rózsák terén főleg ukrán menekültekkel találkozik.

photo_camera Veres András, Semjén Zsolt, Kovács Zoltán
Fotó: Bankó Gábor/444

Kovács Zoltán szerint országimázs szempontjából felbecsülhetetlen érték a pápalátogatás, amelyet milliók fognak követni élőben. A pápalátogatás idejére szervezett politikai demonstrációról nincs tudomásuk.

A legjobb kérdést a Blikk tette fel, a riporter szerint ugyanis a pápának szállást adó nunciatúra környékén a budai lakók azon aggódnak, hogy nem szabad majd kihajolniuk az ablakon. Semjén nevetve nyugtatott meg mindenkit, hogy nyugodtan hajoljanak, csak ki ne essenek. Aztán azért hozzátette a törzs, hogy amikor a pápa ki- és behajt a követségre, akkor előfordulhat, hogy a környék lakói nem léphetnek ki az ajtón.