jog

Figyelnie kell annak, aki érvénytelenül akar szavazni az októberi népszavazáson

Kézikönyv készült a szavazatszámláló bizottságoknak, hogy milyen voksokat lehet érvényesnek, és milyeneket érvénytelennek tekinteni.

erdelyip
POLITIKA

Jövő héten eldől, betiltják-e az abortuszt Lengyelországban

Célba érhet a héten a lengyel katolikus templomokból induló “civil” népi kezdeményezés. Holnap újra utcára vonulnak a tiltakozók.

Feminfo
jog

Azért veszik el a gyereket, mert szegény a család

A kiemelés mögött sokszor nem tényleges veszélyezettség, csak előítéletek állnak. Ez nagyon rossz a gyereknek, akit elszakítanak családjától.

Horváth Bence
jog

Kakukkfióka törvény készülhet Németországban

Igazságot szolgáltatnának a férfiaknak akik nem tudták, hogy más férfi gyerekét nevelik sajátjukként. A biológiai apákon pedig kétévnyi gyerektartást vasalhatnak be.

Feminfo
anyaság

Kirúghatják a kanadai bírót, aki megkérdezte a megerőszakolt nőtől, miért nem zárta össze a lábait

A 64 éves Robin Camp az áldozatot hibáztatta, amiért egy házibulin megerőszakolták a mosdóban.

Herczeg Márk
SZEX

Visszadobta az ügyészség az MNB alapítványa elleni feljentést

Az ügyészség levele ugyan az MSZP frakcióvezetőjének ment, de valaki ráírta a borítékre, hogy "téves bontás Miniszterelnökség".

Magyari Péter
jog

5,7 milliót követel Spéder a TV2-től

A rejtőzködő milliárdosok sorozat róla szóló epizódja miatt. A TV2 szerint Spéder közszereplő.

Magyari Péter
jog

Szeretné tudni, kik járnak állandó belépővel a Parlamentbe? A Kúria szerint semmi köze hozzá!

Másfél éve megkérdeztük, hogy milyen tanácsadóknak kértek állandó parlamenti belépőt a pártok. Az ügyben nyáron született elképesztő ítélet a Kúrián.

erdelyip
politika

Közleményben magyarázkodik az OBH a különbíróságokról szóló kritikájuk miatt

Azt írják vannak azért pontok, amiben egyetértenek a kormánnyal. Például, hogy magasabb legyen a fizetés.

erdelyip
POLITIKA

Pontosan tudják, hogy politikai ügyeket tennének a különbíróságok elé

Összesen 32 oldalon kritizálja az Országos Bírósági Hivatal a kormány különbíróságos ötletét. Lázár János egy hete még úgy csinált, mintha a bírák imádnák az elképzelést.

erdelyip
politika

Börtön járt volna egy eldobott papír zsebkendőért, önkéntes jogászok mentették meg a hajléktalant

Hat éve minden péntek délután a Blahán várják az Utcajogász fiatal jogászai azokat, akik máshol nem számíthatnak igazi jogi segítségre.

Horváth Bence
jog

Csókolom, puszika, itt vannak a terrorista nyilasok

Úgy volt, hogy Magyarország legkeményebb radikálisai gyűlnek össze, hogy tiltakozzanak a Budaházy Györgyékre kiszabott szigorú ítélet ellen. De végül a keménység és a radikalizmus inkább elmentek a telekre. 2006 szelleme a palackban maradt. Ki a hibás?

Ács Dániel
jog

Az Igazságügyi Minisztérium jogi megoldást keres arra, hogy erkölcsi bizonyítvány nélkül ne lehessen valaki polgármester

Sok olyan álláshely van Magyarországon, ahol az erkölcsi bizonyítványt be kell mutatni, hogy egyáltalán állást kaphasson bárki, de kiderült, hogy Magyarországon lehet polgármester valaki erkölcsi bizonyítvány nélkül – mondta Trócsányi László.

Herczeg Márk
jog

Kinevették a transzneműt, aki eladónőnek jelentkezett egy ruhaboltba

Hat éve már nőként él egy nyugat-magyarországi kis faluban, de a személyiben a férfi neve szerepel. Jogellenesen utasították el az üzletben.

Haszán Zoltán
jog

Létrehoznak egy különbíróságot, és máris könnyebben elsikálhatók a kényes ügyek

Úgy tűnik, hogy a kormány környékén valakinek elege lett az igazságszolgáltatás relatív függetlenségéből, ezért átszerveznék a rendszert. A közbeszerzések jogszerűségétől a közérdekű adatokig sok mindent egy új testület kezébe adnának.

erdelyip
POLITIKA