Csakhogy a zöldfelület nem nő, csak papíron legfeljebb. A Városliget Zrt. is készített saját kutatást, megkérdőjelezhető módszerrel.
A héten fellép a Városligetben, a Ligetvédők táborában a Kispál és a borz és a Kiscsillag énekese.
Pedig azzal szinte mindenki egyetért, hogy a parkot fel kell újítani, sőt a múzeumi negyed megépítését sem tartanák rossz ötletnek, csak ne Budapest egyetlen kétszáz éves közparkjába épüljön a fák helyére. A Greenpeace és a Medián kérdezte a fővárosiakat.
A kampányt elindító kutató más ügyekben nagyon hasznosnak tartja a Greenpeace munkáját, de szerinte itt egyszerűen tévednek.
Ennél 2016-osabb dolog nincsen.
Vlagyimir bácsinak elege lett, hogy a tetemek miatt mozdulni sem lehet a strandon.
Ludovico Einaudi fellépése egyben felszólítás is volt a sarkvidék védelmében. Videón most a szokatlan koncert.
Az ENSZ Környezetvédelmi Programjának jelentése szerint világszerte a talaj kb. 33 százaléka közepesen vagy súlyosan károsodott.
A kiérkező járőrök sem tettek ellene semmit.
A „sárga házat” erőszakmentesen foglalták el a Ligetvédők, akik szerint az ingatlan állapota is mutatja, hogy a Városligetet nem kell kétszázmilliárd forintért telerakni új épületekkel. Szerintük a hatalom hülyét csinál magából, ha nekikmegy. Ők kitartanak.
Európában még rosszabb a helyzet, a lakosság 60%-a nem látja, Szingapúr viszont elesett, mert ott a népesség „totális fényszennyezettségben” él. Új atlasz készült fényeink szennyéről.
Bár a helyi választási bizottság el akarta kaszálni a kezdeményezést, a Törvényszék zöld utat adott a kezdeményezésnek. 30 nap alatt kell több, mint 13500 aláírást összegyűjteni.
Még olyan cuccokat sem fognak beszerezni, amik előállításához erdőt kellett kivágni.
A német kormány attól fél, hogy túlteljesítik a 2025-ös célt, mert annyira terjednek a nap- és a szélerőművek, hogy már túlterhelődhet a rendszer, és felmehetnek az energiaárak.