A kibertámadást még 2024-ben hajtották végre a légi forgalomirányítás ellen.
És nyolc bírót is, mindannyiukat „orosz állampolgárok elleni tudatosan jogellenes elfogatóparancsok” kibocsátásának elrendelésével vádolják.
A szakszervezetek a jobbközép kormány megszorító intézkedései ellen tiltakoznak, amelyek a dolgozókat sújtják.
Ja, a sorozatot sosem fejezte be.
Magas volt a szórakoztató faktor, közben azért megszavaztak egy olyan durva btk-módosító csomagot, ami menekülő utat ad Fico egyik bizalmasának és bevezeti a börtönnel fenyegető véleménycenzúrát.
Korábban az emberiség egyik legnagyobb kollektív eredményének nevezte az oltásokat.
El akarják venni a kereskedők kedvét a Maduro-rezsim olajától.
Azzal próbálta kimagyarázni a helyzetet, hogy a betlehem az otthona.
Új világfelosztási kísérlet zajlik Európában, de az EU nincs ott az asztalnál. Orbán vétófenyegetését is erőből nyomhatják le, hogy kijátsszák a talán utolsó lapjukat. És most már a begyasztott orosz vagyon miatt a belgákat is nyíltan fenyegetik.
A 14 év alatti lányok számára.
Orbán pedig belülről akarja felrobbantani az Európai Uniót.
Roszen Zseljazkov miniszterelnök kormánya januárban alakult.
Vagyis a csehszlovákiai magyarokat és németeket a jogaiktól és vagyonuktól megfosztó jogszabályokat.
Marco Rubio külügyminiszter betiltotta a 2023 óta használt Calibri betűtípust, helyette újra a Times New Romannal írhatnak csak a nagykövetségek, diplomaták és minisztérium dolgozók.
Az újmédia-sztár, akit Kanye West vitt el Trumphoz, és aki Charlie Kirkkel és Tucker Carlsonnal is összeveszett, és az amerikai elnökben és J. D. Vance-ben is csalódott, a feketéket és zsidókat szidva vallott arról, hogy még sosem volt szerelmes, és hogy nem meleg. Így gondolkodik a szélsőjobboldali fiatal republikánusok chicagói ikonja, aki „nem hajlandó behódolni az erkölcscsőszöknek”.