KULTÚRA

Karácsony óta nem megy a fűtés a Pécsi Harmadik Színházban, szombaton lehet az utolsó előadásuk

Nyílt levélben fordultak a közönséghez, bíznak benne, hogy az adományok megmenthetik őket.

Jelinek Anna
KULTÚRA

Csütörtökön egy galériában búcsúztatják Bak Imrét

A festő végakaratának megfelelően festményei előtt emlékeznek majd róla barátai és kollégái.

Horváth Bence
KULTÚRA

„Táncolj!” – kiabált rá Megan Thee Stallionra, majd ötször rálőtt

Az esküdtszék bűnösnek találta Tory Lanezt, a harmincéves kanadai rapper húsz évnél hosszabb börtönbüntetést is kaphat.

Király András
KULTÚRA

Túl magas volt a metamfetamin-szint a könyvtár szellőzőjében, be kellett zárni

A könyvtár dolgozóinál metamfetaminnak való kitettség tüneteit észlelték.

Bódog Bálint
KULTÚRA

A CEU megnyitja budapesti könyvtárát

A magyar egyetemek és főiskolák hallgatói, oktatói, a tanárok, az MTA egykori intézeteinek tudományos munkatársai, valamint a sajtó képviselői látogathatják.

Boros Juli
KULTÚRA

Játékfilm készült Serrano, az ütőképes rapper történetéből

Kazincbarcika csillagszemű betörője, aki ha éppen nem a rendőrök elől menekül, akkor kirappeli magából a borsodi lét kíméletlenségét. Ez volt Serrano, aki a Larry című film alkotóit megihlette.

Ács Dániel
KULTÚRA

Több ezer oldalnyi jegyzetet találtak Hegel előadásairól

A Hegelt kutató életrajzíró szerint ez olyan, „mintha egy új Beethoven-kottát vagy egy eddig nem látott Constable-festményt találnánk”.

Mészáros Juli
KULTÚRA

Megrongálták az elpusztított ukrán épületekről szóló Klauzál téri kiállítást

„Nehéz elképzelni, hogy a lerombolt ukrán emlékművek látványa miért inspirálta a szóban forgó járókelőt további pusztításra.”

Bódog Bálint
KULTÚRA

Cserhalmi György rövid, de velős levélben reagált Vidnyánszky Attila legutóbbi kijelentéseire

Nem hagyta szó nélkül, hogy Vidnyánszky a frontvonalban érzi magát.

Kiss Imola
KULTÚRA

Vidnyánszky szerint egy évtizede lejárató hadjárat folyik ellene

„Előre kitalált, jól felépített koreo­gráfiát” lát a Nemzeti Színház igazgatója.

Szurovecz Illés
KULTÚRA

Vadászkiállításról, ereszen csúszó kamu keresztényről rappel Majka

"A másik parizerrel pózolgat, meg kamuzik a népnek, szembeköpi a sajátjait, ha úgy hozza az érdek.”

Botos Tamás
KULTÚRA

Kétszáz eurós kulturális utalványt kapnak a németek a 18. születésnapjukra

Felkeltenék az érdeklődést a művészetek iránt, és fellendítenék a kultúripart a járvány után

Bódog Bálint
KULTÚRA

Klímaaktivisták olajjal öntötték le Gustav Klimt Élet és halál című festményét Bécsben

Majd az egyikük a képet védő üvegtáblához ragasztotta magát.

Herczeg Márk
KULTÚRA

Háború lesz, menekülj! – zenés ismeretterjesztő óriáscikk 21 előadó 21 dalával egyenesen Ukrajnából

Az ukránok iránt jó nagy lett az érdeklődés, ideje tehát megismerkedni a popzenéjük színével és virágával is. Zenék, klipek, gitárok, szintetizátorok, tangóharmonika, rockerek, rapperek, szöveg- és népiesmotívum-centrikus dalok a 90-es évektől napjainkig, háborún innen és túl.

Gazda Albert
KULTÚRA

Római kori bronzszobrokat találtak Toszkánában

A termálvízbe merített szobrok gyönyörű állapotban kerültek elő.

Mészáros Juli
KULTÚRA