oktatás

„A csend nem rend” – az Eötvös József Gimnázium is csatlakozik az egyhetes sztrájkhoz

November 14-étől folytatódik a sztrájk az oktatásért.

Solti Hanna
oktatás

Az Egységes Diákfront a köztévében is el szeretné mondani a véleményét az oktatásról

Ha nem kapnak erre lehetőséget, akkor tüntetni fognak az MTVA székházánál.

Tárkányi Flóra
oktatás

Több egyetemi kollégium hetekre bezár a télen

Ahogy az egyetemeken is több hetes kényszerpihenőt tartanak az elszállt rezsiköltségek miatt.

Mészáros Juli
oktatás

Tanárballagás: egyházi iskolák pedagógusai tüntettek Budapesten

A demonstrálók a Deák Ferenc térről a Szent István Bazilika elé vonultak.

Szász Zsófi
oktatás

Szegeden több mint száz egyetemi oktató és kutató állt ki a tiltakozó tanárok mellett

Nyilatkozatuk szerint egyetértenek a pedagógusok bérköveteléseivel, a közoktatás megújításának igényével, a tanárok és diákok terheinek észszerűsítésével és a sztrájkjog csorbítatlan visszaállításának követelésével.

Mészáros Juli
oktatás

Egyhetes munkabeszüntetésre készül a Karinthy Frigyes gimnázium 34 tanára és egy általános iskola 26 tanára

Nyilatkozatukban úgy fogalmaznak, szeretnék felhívni a figyelmet arra, „hogy továbbra sem látszik a kormányzati szándék az oktatás legégetőbb problémáinak rendezésére”.

Mészáros Juli
oktatás

Idén nem lesz pedagógus-béremelés, a többi sztrájkkövetelésben sem volt semmilyen előrelépés

A kormány nem fogadja el a kompromisszumos követeléseket sem.

Herczeg Márk
oktatás

Egyházi iskolák tanárai tüntetnek kedden az oktatásért

Megmozgatnák „a jobboldali, konzervatív, keresztény réteget”.

Szurovecz Illés
oktatás

Sok munkába telik, mire a kárpátaljai menekült gyerekek eljutnak a magyar iskolába

A bizonytalanság és az ismeretlen bürokrácia akadályozza őket. Ha sikerül, akkor jön a neheze.

Szurovecz Illés
oktatás

A belügy felmérése szerint a tanárok több mint fele túl magasnak tartja az óraszámokat

Több tízezren töltötték ki a kérdőívet, ami elkerülte a legforróbb témákat.

Szurovecz Illés
oktatás

Miért nem követelik a tanárok Orbán Viktor lemondását?

És sztrájkolni is mi értelme? Feszítő kérdések merültek fel egy kerekasztal-beszélgetésen.

Szurovecz Illés
oktatás

Egyetlen fényképpel minden kormányzati érvet übereltek a miskolci Herman Ottó Gimnázium tanárai

A pedagóguskorfa az új élőlánc.

Miklósi Gábor
oktatás

Cinikus hatalom, rendészeti kérdéssé silányult oktatás: tiltakoznak a gödöllői premontrei iskolában

Csatlakoztak a zsámbéki premontrei iskola nyilatkozatához.

Szurovecz Illés
oktatás

Hosszabb vizsgaidőszak és előrehozott tavaszi szünet lesz az ELTE-n

A vizsgákat sem az egyetemen, hanem például fűtött kollégiumokban fogják megtartani.

Fődi Kitti
oktatás

Sem a DK, sem az LMP nem vesz részt az ellenzék oktatási kerekasztalán

Az LMP szerint az ellenzéki kerekasztal csak üres fontoskodás mintapéldája.

Fődi Kitti
oktatás