Nem lesz rosszabb, de lehet, hogy jobb sem.
A miniszterelnök bruttó fizetése márciustól 860 ezer forinttal nőhet, Kövér fizetése több mint 600 ezer forinttal emelkedhet, a köztársasági elnök pedig tavasztól bruttó 4,6 milliót kereshet.
Az Eximbanknak éveken át fontos szerepe volt a Fidesz hátországának feltőkésítésében.
Gulyás egy hónappal ezelőtt nyilvánosan kritizálta a nagy összegű jutalmak kiosztását.
A Horthy-érából felélesztett Corvin-lánc kitüntetést adományozó testület pár évente azért összeül a 4,7 milliárdért felújított székházában.
A lakáshitelét törlesztette belőle.
Külső segítségre és a kintlévőségeik beérkezésére várnak, mert állami segítséget hiába kértek.
A DK képviselője pénteken nyilatkozta egy pártrendezvényen, hogy a magyar emberek félretett pénzéből próbálhatja meg feltölteni az államkasszát a kormány.
A Budapest Bankot még tavasszal olvasztották be az MKB-ba, most pedig az MKB-t és a Takarékbankot is egyesíti az állami és kormányközeli hazai tulajdonosok kezében lévő Magyar Bankholding.
A Magyarságkutató Intézet kicsivel többet költött 2021-ben a tervezettnél.
A költségvetési hiány orvoslására hiteleket kell felvenni.
„Beruházás, beruházás, beruházás!” - mondta.
Pénz a pénzhez megy.
Potenciálisan több száz milliárd forinttal csökkenhetnek a kormány költségei.
Most, hogy lezárta a Twitter 44 milliárdos felvásárlását.