Már neve is van Tiborcz István és a BPDST leendő ékszerdobozának: Mandarin Hotel Gellért.
Palkovics László legalább három állami lábon áll, szokványos lett az 5 milliós bér a nagyobb közcégek élén.
Még úgy is szépen gyarapodik a politikai osztály, hogy az átlagbér emelkedése az infláció alatt marad.
A miniszter véletlenül nem a roskadozó magyar, hanem a német költségvetést elemezte.
Ahol Tiborcz István cégcsoportja a többségi tulajdonos.
A befutó az a cég lett, ami a Karmelita kertjén is dolgozott.
A G7 szerint 35 év alatt 700 milliárd forint nyereségre is szert tehet a felcsúti mágnás és Szíjj László közös konzorciuma.
Mert úgy látják, hogy „a bankkártya nélküli ember már szinte nem tekinthető a társadalom teljes jogú tagjának”.
Ő a negyedik sportoló, aki a Forbes listája szerint csatlakozott a leggazdagabbakhoz.
De azt senki sem árulja el, hogy hol épül fel a turistaház.
November végéig egy fővárosi és több vidéki nagyvárosi bankfiók is lehúzza a rolót, vagy összevonják más, nagyobb egységekkel.
Pénzügyi stabilitás, hitelre.
A terület üresen áll, egy apró gödröt sem ástak még ott, de többen évek óta kapnak havi rendszerességgel fizetést a kórházberuházás projektfelelősétől.
Ebből eddig 185 milliót fizetett ki az állam.
A külügyminiszter nagy bánatára valószínűleg nem készpénzben kapják majd meg.