„Úgy érzem, a fiúk ezúttal úgymond minden beleadtak, mindenféleképpen ez vezetett a sikerhez.” Plovdélután Etyeken, kiemelkedő szakmai és emberi teljesítményekkel, kitűnő hangulatban.
Újabb szenzációs gasztrorandevúnk hamarost! Október 25-én, Etyeken találkozunk.
Magyar Péterék először kényszerültek védekezésre a kormányerőkkel szemben, ráadásul pont a legkényesebb területen. Ezért valami nagyot kell dobniuk Kötcsén, ha vissza akarják szerezni a kezdeményezést.
Egy férfi meghalt, egy nőt életveszélyes sérülésekkel szállítottak kórházba.
Közállapotaink manapság.
Döbbenetes műfajteremtés, sokkoló mérföldkő, hidegrázós szuperlatívuszok. Őrület, na. Nehéz ilyenkor szavakat találni. De azért csak sikerül. Hetven kiló ponty nem tévedhet.
Zólyomi Tamás, Etyek fideszes polgármestere viszont a helyiekkel ellentétben nem tart attól, hogy elveszíti az állását emiatt.
K. Endre ügye eddig is hemzsegett fideszes kapcsolatoktól, íme még egy.
Az etyeki tanárok és szülők évek óta küzdöttek, hogy egyáltalán működjön az általános iskola, azonban mostanra veszélybe került a helyi oktatás jövője.
A fideszes politikus felháborodott, mert nem szerepeltek gyerekek a falu október 6-i megemlékezésén.
Biztos, ami ziher, földrajzórákon se kéne tanítani semmit a szivárványról.
Ezt eredetileg 2019-re ígérték.
Feljelentették.
Működik az oltási terv.
„Félrecsúszott palák, kilógó betonvasak, repedések, beázások, szelelő ablakok, rozsdás vasajtó. A felszedett régi linóleum alatt vastag penész…” – írja az Etyeki Szülői Szervezet.