index

Történelmi kijelentések sora a köztévében: Magyar Péter akár győzhet is, egyes mérések szerint a Tisza vezet a Fidesz előtt, Orbánék a hatalomhoz közel álló embereket ültetnek mindenhová

A köztévének nyilatkozó elemző arról is beszélt: „ha már itt vagyunk a közmédiában, nem tartanám jónak, ha a Fidesz dicsérete után a Tisza dicséretét kellene éveken át hallgatnunk". Azért kapott Magyar kritikát is jócskán.

Takács Lili
szórakozás

Az ÖT-ben sikerült úgy elmagyarázni az eddigi legnyomorultabb fideszes akciót, hogy igazából a tiszások voltak a bénák

Ceglédi Zoltán, Hont András és Konok Péter érdekes szemszögből értékelte a fiatalkorúakkal elbáboztatott hamis zászlós akciót.

Herczeg Márk
POLITIKA

Jogerős: teljesen kamu az Index által lehozott, Tiszának tulajdonított adóemelési terv

A kormánypárti lap nem tudta bizonyítani, hogy a Tiszának bármi köze lenne a mintegy 600 oldalas, valószínűleg AI-generált szöveghez. A kormány egy egész kampányt felhúzott erre a hazugságra.

Keller-Alánt Ákos
POLITIKA

Nagy húzás kritikus pillanatban – így kebelezte be a kormánymédia a Blikket

Irányba állításával épp a választások előtt tűntek el a kritikai hangok az utóbbi években egyre politikusabbá váló Blikkből. A politizáló bulvárlap veszélyessé vált a Fidesz számára, mert az egyik legnagyobb értéke, hogy sok olyan ember olvassa, aki más közéleti újságot nem.

Keller-Alánt Ákos
belföld

Pert vesztett az Index a Tiszával szemben az „1300 milliárdos megszorításról” szóló cikk miatt

Az elsőfokú ítélet szerint a kormányközeli lapnak helyreigazítást kell közölnie a valótlan állítások miatt.

Német Szilvi
Média

4 milliárdért szerette volna megtudni Rogán Antal, mit gondolunk a Tisza-adóról

1,6 millióan küldték vissza a kérdőívet, szóval darabja 2500 forintba fájt.

Diószegi-Horváth Nóra
POLITIKA

Marad Mészáros Lőrinc bankjának fb-elnöke a propagandamédiát irányító Vaszily Miklós

A TV2 és Index vezére és tulajdonosa 2030-ig kapott újabb megbízatást Mészároséktól.

Kolozsi Ádám
gazdaság

Egy hét alatt két pert bukott el az Index a Tisza Párttal szemben

Magyar Péter bejelentése szerint a Mészáros-közeli lap a bíróságon nem tudta bebizonyítani, hogy a Tisza Párt titkos programjaként beállított papíroknak bármi közük lenne a Tisza Párthoz.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

A megismételt elsőfokú eljárásban a bíróság a Tisza Pártnak adott igazat az Indexszel szemben a kamu Tisza-adótervek ügyében

A párt még szeptemberben perelte be a lapot, miután a Tisza nem létező gazdasági kabinetjének tulajdonítottak egy szja-emelésről szóló, hamisított dokumentumot.

Herczeg Márk
POLITIKA

Hétvégi olvasnivalók újévi beszédekről, vertikális drámákról és békevíziókról

2025-ös összefoglalók, felfutó sportágak, teknősinvázió, ukrajnai riport és a hatalom lélektana a 444 napindító hírlevelében.

Bódog Bálint
reggel 4

Mit keres az Index vezetése Mészáros Lőrinc kitüntetettjei között?

Vaszily Miklós, Starcz Ákos és Ziegler Gábor is kapott díjat a felcsúti milliárdostól, pedig évek óta hirdetik lapjuk függetlenségét. Kitüntetésük újabb jele annak, hogy az Index nem valódi újság, hanem kormányzat megrendeléseket teljesítő üzenőfüzet.

Rényi Pál Dániel
Média

Felmondott a NER kezébe került Blikk főszerkesztő-helyettese

Tibay Gábor 18 év után hagyta ott a lapot.

Czinkóczi Sándor
Média

Megjelent az adatvédelmi hatóság a Tisza Párt irodájában

„Minek ez az egész színház, ha már megvan az ítélet, Virág elvtárs?”

Urfi Péter
POLITIKA
Videó

„Fél a »Tisza-adótól«?” – vidéki vásárban és Budapesten is feltettük a kérdést

„Ha a Fidesz versenyt akar csinálni abból, hogy kit utálunk, akkor van egy rossz hírem.” „A legjobban a fizetésadótól félek.” „16 év elég volt.” Többek között ilyen válaszokat kaptunk, amikor Ónodon és Budapesten az állítólagos „Tisza-adókról” és a közelgő választásról érdeklődtünk.

Bokros Dorka, Kiss Bence, plankog, Jelinek Anna, Kovács Bendegúz, Kristóf Balázs
video

Újra bevetette az amerikai kutatót az Index, kijött, hogy a többség tiszásnak hiszi a kamu dokumentumot

A számok alapján a kormánypropaganda hatékonyan végzi a munkáját.

Windisch Judit
POLITIKA