abcúg.hu

2018 május 22., 12:03

A súlyosan, halmozottan sérült gyerekek többsége születése óta él betegségével, gyógyulásukra legtöbbször kevés az esély. Szüleiknek ennek ellenére évről-évre bizonyítaniuk kell, hogy a gyerek továbbra is beteg. Mindezt azért, hogy megkapják az ápolási díjat, az emelt összegű családi pótlékot, vagy a kerekesszéket. Az Abcúg.hu riportja.

2018 május 07., 12:45

Tasi Kriszta az ország legszegényebb településein dolgozik pszichológusként, a körülmények miatt kénytelen unortodox módszerekhez nyúlni: árokparton vagy a gátoldalon tart rendelést, ha úgy hozza a szükség. Az abcúg.hu interjúja.

2018 május 03., 09:19

Egykori páciensek és segítőik találkoztak a Nyírő Gyula Kórház addiktológiai részlegén. Mindenki elmondhatta, hogyan birkózott meg a sóvárgással, hogyan kerülte el a visszaesést. Volt olyan beteg, aki hetvenévesen vágott bele a terápiába, mert az unokája miatt változtatni akart.

2018 január 13., 12:28

Az ország egyik leggyorsabban elnéptelenedő járásában jártunk, hogy megnézzük, milyen elvándorlási mintázatok rajzolódnak ki a statisztikai adatok mögött. Olyanokkal is beszéltünk, akik minden erejükkel azon vannak, hogy dobbanthassanak arról a vidékről, ahonnan nézve még Nyíregyháza is metropolisz, mégsem jutnak egyről a kettőre egy sor akadály miatt.

2017 szeptember 18., 10:10

Rendőrök lepték el az utóbbi hetekben Budapest legrosszabb hírű nyomortelepét, a Hős utcát, hogy felszámolják a környéken tapasztalható drogbűnözést. Ezrével kezdték igazoltatni a helyieket, van, aki azóta már a köntösében is személyi igazolványt hord. Az Abcúg.hu riportja.

2017 július 18., 12:00

A recepción sötétség, az ápolók ingerültek, a főorvos nem is köszön, a beteg pedig azt sem tudja, mit kellene tennie. A magyar kórházak egyáltalán nem betegbarátak, és bár vannak jó példák, sok helyen csak rosszkedvű orvosokkal és ápolókkal találkozni.