Az ügynökakták és „a hírhedt mágnesszalagok” titkosításának teljes feloldásáról egyeztetett az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának főigazgatójával.
Nem csak azokat érte trauma, akiről jelentettek az előző rendszerben, hanem azok közül is sokakat, akik a jelentéseket írták. Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának beszélgetésének résztvevői szavakat kerestek a nehezen megfogalmazhatóra, hátha a következő nemzedék tanul belőle valamit.
A háború sújtotta Libanonban évtizedek óta a Qasszár testvérek a magyar külpolitika fő szövetségesei, Orbán is kitüntette őket. Az állambiztonsági akták szerint azonban palesztin fegyver- és műkincscsempészetben vehettek részt, a magyar tiszteletbeli konzult pedig terrorizmus finanszírozásával hozták kapcsolatba.
Sajnálta, hogy elfecsérelte a korábbi éveit a Beatrice zenekarra.
Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára szerint a nemrég elhunyt író neve 89 dossziéban szerepel.
A házelnök azt mondta, „emberhez méltó körülményeket csak a magyar választópolgárok többségének akaratán alapuló, sem népi, sem liberális jelzővel le nem minősített demokrácia és jogállam képes teremteni”.
Komikusak, éppen ezért félelmetesek a Horthy- és a Rákosi-korszak rémhírterjesztési ügyei. Milyen szerencse, hogy ma már elő sem fordulhat ilyesmi.
Nem könnyű meló titkosszolgálati eszközökkel elcsábítani és aktus közben lefotózni valakit.
De senki nem vette komolyan.
Hogyan kezelte a csernobili katasztrófát a magyar állam a színfalak mögött? Ezt korabeli iratokból ismerhetjük meg a levéltárakból.
Az állambiztonság nem teketóriázott.
HÜJE. BUNKÓ. MAFLA. Még egy 10 éves gyerek is tudja, milyen inflációt csináltál! Aláírás: Fidesz.
Egy szigorúan titkos jelentésben számoltak be egy botrányba fulladt Star Wars-buliról.
Tanulságos történet arról, hogyan lett még a meteorológusból is rendszerellenes elem az állampárti időkben.