Várhegyi kipróbált intézőember volt a Fidesznél: a kormányzati kérések hozzá futottak be, a közmédia vezetői pedig őt kérték arra, hogy járjon el a kormánynál.
Papp Dániel korábbi MTVA-vezérigazgató 28,1 millió forintot, Altorjai Anita, a Duna Médiaszolgáltató volt vezérigazgatója 7,2 millió forintot kapott jogviszonyának megszűnésekor.
Több mint 200 milliót fizetett ki a közmédia a távozó dolgozóknak a választások óta
Az ideiglenes vezetést várhatóan szerdán nevezi ki az Országgyűlés Művelődési Bizottsága.
Miután pénteken megjelent a Magyar Közlönyben a módosított médiatörvény.
Magyar Péter Papp Dániel és Altorjai Anita vezérigazgatók távozását követeli.
Áder korábbi sajtófőnöke öt éve vezeti a Duna Médiaszolgáltatót, heteken belül meneszthetik.
Érdekes kísérlet lenne.
Miután felszólalt a kormány ellen a Partizánban, a kormánymédiát hirtelen zavarni kezdték a 2017-ben állami díjjal kitüntetett humorista korábbi cigányozásai.
Uszítás, történelemhamisítás és kormánypropaganda helyett dugás minden mennyiségben: nemcsak emiatt, de tök jó lett a valaha volt legdrágább magyar tévésorozat. A kurzusfimnek képzelt mű díszbemutatóján a stáb egyik tagja vicces-trágár szövegű pólóban állt ki a színpadra.
A Kabul művelet munkacímű alkotás ráadásul állami támogatást is kap.
Sikerült megtalálnunk, hogy mi a közös a lemondott, a le nem mondott, a megszólaló és a lapulva hallgató tanácsadók között.
Párhuzamos univerzum.
Altorjai Anita váltja a nyugdíjba vonuló Dobos Menyhértet. Az új vezető korábban tíz évig volt a köztársasági elnök sajtófelelőse.