autóipar

Az a helikopter, amiről szórni kéne a pénzt, még csak most szállt föl

Lakatos Péter, a Videoton társ-vezérigazgatója szerint a válságkezelésnek még csak a kezdeti fázisában vagyunk, a magyar kormánynak még rengeteg pénzt kell elköltenie. Európa nem fogja visszatelepíteni az iparát Kínából, és ez nem is baj. Az európai műkörmösök nem akarnak gyári munkások lenni.

Uj Péter
gazdaság

Több mint húsz százalékot zuhantak idén a BMW eladásai

Kínában 31, Európában 18 százalékkal csökkentek az eladások az év első három hónapjában az előző év azonos időszakához képest.

Király András
gazdaság

Szombattól leáll a Denso Gyártó Magyarország Kft. fehérvári üzeme is

Az európai autógyárak leállása miatt. Ez 4600 munkavállalót érint, akik egyelőre kapnak bért, szabadságon lesznek.

Herczeg Márk
gazdaság

Legalább két hétre bezár a kecskeméti Mercedes gyár is

Ebben az időszakban is fizetnek az alkalmazottaknak.

Horváth Bence
gazdaság

A német történelem legnagyobb vasútfejlesztése kezdődik

86 milliárd eurót költenek a vasútra. Közben pluszos a költségvetés, az autóipar csúcson, de gyengülésre számítanak, és 400 000 munkahely kerülhet veszélybe az elektromos autózás miatt.

Uj Péter
külföld

Ezernél több embert küldhetnek el az Audi győri gyárból

A G7 úgy tudja, hogy a gyárban a határozott idejű szerződéseket kezdték el nem megújítani, folyamatosan zajlik a létszámcsökkentés.

Horváth Bence
gazdaság

A Volkswagen a Szilícium-völgyben és Kínában fog önvezető autókat fejleszteni

Az új alegységet vezető Alexander Hitzinger azt mondta, a terveik szerint a következő évtized közepén kezdik el az önvezető autók széleskörű forgalmazását.

Herczeg Márk
gazdaság

Az autóipar is összeomlástól tart, ha Nagy-Britannia egyezség nélkül lép ki az EU-ból

Közös közleményt adott ki szinte az összes európai autógyártó, ilyen se történik minden nap!

Király András
külföld

Trump megvonja Kaliforniától az engedélyt a kipufogógáz-kibocsátás önálló meghatározására

Az USA legnépesebb tagállamának eddig joga volt az önálló döntésre, de a Trump-kormányzat szerint itt nem tagállami, hanem szövetségi hatáskörre van szükség.

Herczeg Márk
külföld

Az elektromos autók történetében világszerte először csökkent az eladás havi szinten

De az idei első 7 hónapban globálisan 35 százalékkal nőtt az elektromos autók eladása éves összevetésben.

Herczeg Márk
közlekedés

Úgy égetheti meg magát Magyarország az autóiparral, mint ahogy a privatizációs időszakban történt

Sok jel mutat arra, hogy leszálló ágban van a globális autóipar, de itthon egyre nő a gazdasági súlya. És ezt romló munkahelyi környezet, és óriási, a társadalomra hárított költségek kísérik. Interjú Gerőcs Tamással és Meszmann T. Tiborral.

Horváth Bence
gazdaság

Leépítésekre készül a Bosch, mert az autógyártás stagnálására számít a következő években

Az idén eddig Európában, Indiában, Kínában, az USA-ban, „gyakorlatilag mindenhol visszaesés volt”, helyenként 10 százalékot meghaladó mértékben – közölte a világ legnagyobb autóipari beszállítójának vezetője.

Herczeg Márk
külföld

Szijjártó: A kormány nem támogatja, hogy Brüsszel az autóipar versenyképességét a környezetvédelemre hivatkozva korlátozza

Ehhez azért biztos lesz egy-két szava Áder Jánosnak, a bolygó kapitányának is!

Herczeg Márk
környezetvédelem

Félmilliárd euróra büntette a Porschét a német ügyészség

A Volkswagen csoporthoz tartozó gyártót a dízelcsalás miatt büntették.

Horváth Bence
külföld

2 milliárd dolláros tőkeemelésre készül a Tesla

A cég 650 millió dollár értékben törzsrészvényeket, 1,35 milliárd dollár értékben pedig 2024-ben lejáró, átváltható kötvényeket bocsát ki.

Herczeg Márk
külföld