Olvasónk hivatalos viszonteladón keresztül fizetett a parkolásért, mégis megbüntették. Neki köszönhetően viszont lehet, hogy az ön bírságát is törlik, ha hasonlóképpen járt mostanában.
Százmilliókat kapott Balatonfüred egy kézilabda akadémiára, de a kollégium helyén csak egy hotelt találtunk. Két éjszaka két embernek 80 ezer forint, szerintük ezt tesztüzemnek hívják.
Rasovszky Kristóf a 25 kilométeres verseny 20. kilométerénél szállt ki. Azt mondta, hogy amikor a nőket körözték le, a rosszabb helyeken is eltalálták.
Francia győzelem, Rasovszky Kristóf a hetedik helyen végzett a nyíltvízi úszók 5 kilométeres versenyében, a vizes világbajnokság első döntőjében, Balatonfüreden.
A Balatonon rendezik az úszó vb nyílt vízi számait, a versenyzők a balatonfüredi uszodában melegítenek majd. Az uszoda megépülését évek óta várták a helyiek, a vb miatt pedig a kormány is adott rá 350 milliót. Az építő cég azonban több alvállalkozójának tartozik, akik milliókat buknak.
12 napja még vízben ázott az alsó szint, szigeteletlen volt a födém, és még nyoma se volt a bekötőútnak. Most úgy tűnik, hogy hétfőn, négy nappal az úszóvébé nyitánya előtt átadhatják.
Az 1,85 milliárdból épülő mélygarázs legalsó szintjén bokáig áll a víz, a nyersbeton lépcsőknek nincs korlátja, a liftakna üres. A parti sétányt pedig ellepték a konténerek, amik szeptemberig ott is maradnak.
A többszörös, gondos állatorvosi ellenőrzés sem képes kiszűrni az olyan eseteket, amikor betokozódott elváltozás van egy nagyobb hús belsejében. Az áruházlánc reagált a balatonfüreden talált rettenetes mellre.