Miért lett ideges a kormány, amikor közterületet neveztek el az üldözött Hszie Si-kuang püspökről? Ez van, amikor a keleti nyitásba sikerül belekeverni Orbán ideológiai háborúját.
És egyébként is csak hátráltatja a két ország közötti együttműködést, ami már eddig is gyümölcsöző eredményeket hozott.
Baranyi Krisztina és Karácsony Gergely bemutatták a kínai kommunista rezsim áldozataira emlékező utcaneveket a Nagyvásártelepen.
Felavatták a Fudan Egyetem területének új utcanévtábláit.
Az új utcanevek: Ujgur Mártírok útja, Szabad Hongkong út, Dalai Láma út, Hszie Si-kuang püspök út.
De lesz Dalai Láma út és Szabad Hongkong út is.
Kim Dzsong Ün új esztétikai minőségbe lovagol, miközben podcastunk a 22. adás után megtalálni véli a nevét. Fény derül továbbá a halászlére, a Tiktokra és Jackson Pollockra is.
Ezzel gyakorolnának nyomást a kormányra, hogy ne a Diákváros helyén építsék fel a kínai egyetemet.
A veszélyhelyzet miatt népszavazás csak sokára lehetne, ezért fordul Baranyi Krisztina a magyarok kedvenc népképviseleti eszközéhez.
Pont azt a területet kapná meg a kínai egyetem, ahol a Budapest Diákváros beruházás diákváros része épült volna, vagyis ahogy magyar egyetemisták lakhattak volna korszerű kollégiumokban.
A ferencvárosi polgármester azt mondta, „sok jóra nem számít”.
Korábban Palkovics még azt mondta, inkább tárgyalna erről Baranyival és Karácsonnyal.
Ha őszig kitart a rendkívüli jogrend, addig időközi választásokat és népszavazásokat sem lehet tartani.
A miniszter tárgyalni szeretne az ellenzéki városvezetőkkel.
A IX. kerületi polgármester szerint a ferencvárosiaknak kell dönteni arról, hogy az önkormányzat eladja-e azt a területet, ahová a kormány a kínai egyetemet építtetné.