Lapunk birtokába jutott egy fotó egy állítólagos ügyészségi dokumentumról. Felsorolják benne, kiknek a büntetőjogi felelősségét kellene tisztázni az úgynevezett aranykonvoj-ügyben. A nevek között ott van Orbán Viktoré is. Farkas Örs exállamtitkárról és Hajdu János ex-TEK-főigazgatóról azt írják, „gyanúsítotti kihallgatásuk indokolt”. Az ügyészség a nyomozásra hivatkozva érdemben nem válaszolt a kérdéseinkre, de nem írták azt sem, hogy nem valódi a dokumentum.
Holott MOL-vezetők pont akkor adtak el 1,3 milliárd forintért részvényeket. A százmilliárdos nyereségű cég 43 millió forint bírságot kapott az MNB-től. Az ügyben nyomozás folyik.
A rendőrség nem tisztázta, „miként történhetett jelentős volumenű részvényértékesítés egy árfolyamérzékeny eseményt követően” – írja a Fővárosi Főügyészség a kedden kiadott határozatban. Három Mol-vezető összesen közel 1,4 milliárd forintnyi tranzakcióját vizsgálhatják.
Egy kicsit.
J. D. Vance április eleji kampánycélú látogatásának egyetlen kézzelfogható eredménye volt: a Mol 510 000 tonna kőolajat vesz 500 millió dolláros áron. Némi osztással-szorzással kiderül, hogy ez nagyon magas, 130 dollár fölötti hordónkénti árat jelent.
Az Oroszország elleni új szankciós csomagról is sikerült megállapodni.
Az újraindítás utáni első szállítmányok legkésőbb csütörtökön érkeznek meg Magyarországra és Szlovákiába.
Az ukránok készen állnak, hogy újraindítsák a kőolajszállítást.
A magyar választás után megjavult a Barátság, Kallas szerint 24 órán belül dönthetnek a hitelről.
Mostantól a vezeték ismét üzembe helyezhető.
A leköszönő miniszterelnök szerint a hitel folyósítása Magyarország számára nem jelent pénzügyi terhet és felelősséget.
Magyar Péterék mind a gázolaj, mind a benzin esetén fenntartják a rögzített árat.
De az ukránoknak szánt hitellel kapcsolatban engedékenyebbek, mint Orbán.
Arra számít, hogy Ukrajna Magyar Péter választási győzelme után megkaphatja az Európai Uniótól a 90 milliárd eurós hitelt.
A friss számokat a Magyar Szénhidrogén Készletező Szövetség tette közzé egy nappal a választási eredmények kihirdetése után.