Egy belvárosi étterem üvegfalát törte be, most aztán benne van a szószban!
A védője a bipoláris zavarra hivatkozva kérte a bíróságtól a férfi előzetes kényszer-gyógykezelésének az elrendelését, de a bíróság ezt egyelőre nem rendelheti el.
Szombat hajnalban történt, 25 éves volt.
Tavaly már csaknem húsz budapesti közterületen érte el a milliós szintet a négyzetméterenkénti ár, városon belül 16-szoros különbség alakult ki.
Járókelőket szólítottak le az utcán.
A belváros örökifjú lovagja a kartonpapír és a művészet erejével varázsol nekünk egy szórakoztatóbb hazát.
Közel két méter mély kráter keletkezett.
Szó sem volt kampányról.
Bejártam a Városháza környékén felújított utcákat és undorítóbb látványban volt részem, mint a lenti laktanya vizesblokkjában.
A jobbikos Losonczy Pál „az együttműködés keretében, de önállóan” indul a belvárosi polgármesterségért. Hogy is van ez?
Szegény autósokról már nem is beszélve.
Garázdaság valósult meg.
Ha az autók szavazhatnának, Budapesten már nem élne eleven ember.
Az MSZP-s képviselő a felesége helyett eljáró személy és az ingatlan tulajdonosaként kapcsolatban állt a Banco-Investtel, aminek a tulajdonosa körül üzlettársként megfordult kenőpénzzel lebukott, MSZP-közeli táskás ember és ingatlanmágnás is. Ők Rogán polgármestersége alatt több belvárosi ingatlant is be tudtak húzni jó áron.
Elkapták.