Nem sietik el, na.
Homonnai János elmondta, hogy még nem látott olyan „köztörvényes bűncselekménnyel vádolt politikust”, aki ne politikai támadást vélt volna az ellene folyó büntetőeljárás mögött.
És élete végéig eltiltották attól, hogy joggal foglalkozzon.
202 ezer forintért.
A két orvosi vélemény mellé készült egy 377 oldalas dolgozat a történelmi összefüggésekről is.
1991-ben, a Nincs pardonban szívott egy társaság füvet a vécén.
Vagyis a négyméteres kerítésnél, aminek átmászásáért szerdán hoztak először ítéletet. Egy iraki férfit egy évre tiltottak ki Magyarországról. Itt az ítélet videón.
Egy manhattani bíróság mondta ki az ítéletet.
Nagyon nem tetszik nekik, hogy 3 évre eltiltották a céget a közbeszerzésektől.
A szerelemtől a kiszolgáltatottságon át a bűnpártolásig. Mi motiválta a cigánygyilkossági ügy koronatanúját, az elsőrendű vádlott szeretőjét?
Azt remélik, hogy pénzbírsággal vagy 2-3 év börtönbüntetéssel sikerül megfékezniük a cyberbullyingot. Szép remények, de lehet, hogy az egész többet árt, mint használ.
886 civil jelentette fel a kormányt egy holland bíróságon. Jogászok szerint ez világszerte lehetőséget ad a civileknek, hogy fellépjenek a klímaváltozás ellen.