Bayer Zsolt már októberben is vonult volna, de akkor éppen nem volt kampányhajrá.
A Magyarságkutató Intézet vezetője a Polgárok Házában nagyívű előadást tartott a magyarok őstörténetéről. Kiderült, hogy történelmünk vezérelve a szuverenitás, hogy a szentkorona-eszme „érti az univerzum működését”, az SZFE-n pedig a természeti törvényekkel szembemenő ambíciók helyett értékorientált egyetemi oktatás indult el.
A kormány kedvenc civiljei elvileg orvosoktól kaptak anonim levelet, amely szerint a MOK nem képviseli a teljes magyar orvostársadalom véleményét, amikor kritizálja a kormány egészségügyi terveit.
Békemenet most nem volt.
Futballnyelven szólnak az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltjéhez.
A Belügyminisztérium szerint már kirúgták a kormánytisztviselőt, aki erre használta a telefonját.
Itt a nap legkevésbé meglepő híre.
Ősztől települések közterületein mutogatnak majd fotókat, rendőrségi fegyvereket és hasonló dolgokat.
A Békemenetet is szervező, állami milliókkal kitömött szervezet szerint a randalírozó tanárok és diákjaik hatalmas károkat okoznak.
A Liget beépítésének terve mellett állnának ki, a főváros online fogadóórájára terelnék a híveiket.
Január 31-én a CÖF-CÖKA feljelentést tett közösség tagja elleni erőszak, illetve közösség elleni uszítás bűncselekmények alapos gyanújára hivatkozva, február 12-én pedig közölte, hogy feljelentés-kiegészítést terjeszt elő garázdaság alapos gyanúja miatt.
A Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány közölte: „bízunk abban, hogy a faj, nem illetve szexuális beállítottság alapján uszítók ideológiai színezettől függetlenül elnyerik méltó büntetésüket”.
A kormánybarát szervezet szerint a DK-s polgármester mondatai "kihívóan közösségellenes, erőszakos jellege miatt másokban megbotránkozást vagy riadalmat kelthetett."
Nagyon súlyos támadás indult a magyar kormány ellen: valaki aláírásokat gyűjt a jogállamiság védelmében.
Jó, hogy vannak igazi civil szervezetek is!