Buszgarázstól a Karmelitáig követtük a hétfői eseményeket a fővárosban: a tét az volt, hogy Budapest januártól fizetésképtelenné válhat. Szentkirályi Alexandra szerint Karácsony Gergely csak hárítja a felelősséget, míg a főpolgármester szerint „a kormány okozta a problémát és neki kell megoldania”.
12 igennel, 10 tartózkodással, a Tisza el se ment a szavazásra.
A Fővárosi Közgyűlés rendkívüli ülését pedig a Kelenföldi autóbuszgarázsba hívta össze.
Már dolgoznak a terveken.
A főváros tervei szerint ha a felújítás után sem térnek vissza az autók a hídra, eltűnhet a Széchenyi István téri óriás körforgalom, és a híd budai lába körül is több lenne a zöldfelület.
Az nem derült ki, hogy mit keresett ott.
Folytatódnak a Lánchíd-felújítás előkészületei.
Tavaly tavasszal kaptak százezres büntetéseket a Clark Ádám téri tüntetők, ezekben az ügyekben születnek meg most a bírósági döntések.
Ésszerű szabályozás helyett az állam megabírságokkal próbálta elrettenteni a polgárokat, hogy dudálással kritizálják a járványügyi lépéseket. Bíróságon fog eldőlni, hogy be kell-e fizetniük a tüntetőknek a sok százezres bírásokat.
A hétfői dudálós tüntetésen történt a tragikus dekázás.
Szél Bernadett munkatársa nem úszta meg olcsón a Clark Ádám téri tüntetést.
Ettől függetlenül jövő héten ugyanúgy ott lesz.
A szervezők szerint meg lehet oldani, hogy mint az okos leány a mesében, dudáljanak is meg nem is.
Mivel tüntetni most nem lehet, Hadházyék ismét szervezett dudálással tiltakoztak, de ezt már nem nézte tétlenül a rendőrség.
Az alagút fölé kilógatott képen az orosz elnök mellett török és magyar kollégáját láthatta, aki nagyon közelről nézte.