Mert elindult a találgatás, ki lehet az ügyben érintett diák.
Az új rektor személyéről hónap végéig döntenek.
„Amennyiben az Európai Uniónak és Magyarországnak nem sikerül megállapodni az Erasmus program finanszírozásáról.”
Hallgatók szerint az egyik tanár azért döntött a távozás mellett, mert jövőképe nem egyezik a közben komoly belső átalakításon átesett Corvinuséval.
A közgazdász arról beszélt a végzősöknek, hogy az ő feladatuk lesz a rendszerváltás végleges befejezése.
A közgazdász szerint az a nagy kérdés, hogy Magyarországon demokrácia van, vagy inkább csak annak megcsúfolása, esetleg kimondottan kleptokráciában élünk.
Már keresik az új intézetvezetőket.
A lap úgy tudja, az Oktatási Hivatal megállapította, hogy Karácsonynak nem volt meg a nyelvvizsgája és nem kezdte meg a doktorjelölti jogviszonyt.
A Wizz Air vezérigazgatója maga is az egyetemen végzett.
Lánczi András szerint a téma nem tartozik a szenátus hatáskörébe, így nem veheti napirendre.
Ötnapos képzést hirdettek 18 és 30 év közötti roma nők számára.
Egy biztonságpolitikai szakértő és egy ökológus segített egyet hátrébb lépni a koronavírus-járvány napi történéseitől a Rajk Szakkollégium száz százalékban érintkezésmentes beszélgetésén.
A fociklub a programtól azt reméli, a következő években az együttműködés megoldást fog biztosítani a back office pótlására.
A Maecenas Universitatis Corvini közérdekű vagyonkezelő alapítványként jön létre, létrehozásakor az állam képviseletében a tudománypolitika koordinációjáért felelős miniszter jár el.