Nem is akármennyit, mai árfolyamon több mint 70 millió forintot. Egy 250 ezer forintos vacsorával egybe kötött Tinder randit pedig állásinterjúnak számolt el.
Hadházy Ákos szerint ez már alkotmányozási válság.
Az ellenzéki kampánynak bedolgozó cég közleményben háborodott fel a kormányzati vádakon.
Hazai és uniós pályázatokon csaltak és adót sem fizettek.
Biztos az aláírás után haltak meg hirtelen.
A kampány eddigi legcinikusabb húzása. A lapnak nincs impresszuma. A meglopott aktivisták feljelentést tesznek.
Erre ad magyarázatot az Inventing Anna című sorozat, ami a Delvey álnevet használó, orosz származású Anna Szorokinról szól, aki évekkel ezelőtt dollár százezreket csalt ki különböző bankoktól és emberektől, miközben totálisan hülyére vette a manhattani elitet.
A Tinder Swindler című dokunak nem a végkifejlete az érdekes, hanem az odáig vezető út. Hogy valaki miként csalt ki egy rakás jóhiszemű emberből lehetetlen mennyiségű pénzt azzal, hogy egy milliárdos fiának adta ki magát.
A háziorvost és asszisztensét letartóztatták, három rendőr szabadlábon védekezhet.
Bűnszövetségben elkövetett költségvetési csalás miatt tizenkét embert állítottak elő, közülük kettőnek elrendelték a letartóztatását.
Persze nem ingyen, szakápoló bűntársával ezzel 60 millió forintot keresett.
Beírják, hogy valaki megkapta a második oltást, pedig nem is.
A GVH tavaly januárban már 1,6 milliárdos bírságot szabott ki az ügyben érintett cégekre.
A magyar származásúak honosítási folyamata lehetővé tette, hogy bűnözők és csalók jussanak magyar útlevélhez, és utazzanak be az Egyesült Államokba.
A közmédiát sem érdekli az ügy.