Árulással vádolják az egykori jobbikost, aki most alpolgármesternek állt, és az LMP-st is, aki valahogy két jó pozíciót is megszerzett magának.
A független képviselő pedig alpolgármester lesz, így a 9-9-es állásból hamar 11-7 lett.
A cég szerint a csepeli szerszámgépgyártás 2019 elején nehéz időszakot élt át: az Orosz Államvasutak és a DGC céggel kötött szerződés az orosz fél elállása miatt nem teljesült.
A parlamenti mandátumot ugyan kétszer is elbukta Németh Szilárd, de párttársa, Borbély Lénárd másodszor is polgármester lett.
Tetten lettek érve.
Hangok és zörejek Csepelről: tematikus sziget- és gyártörténeti Hangover a Nyitott Gyárak Hétvégéje mellé.
Mivel még zajlik az azonosítás, nem tudni, hogy a májusi hajóbaleset egyik dél-koreai áldozatáról van-e szó.
Az állambiztonság nem teketóriázott.
A fideszes önkormányzat Borbély Lénárd polgármester előterjesztésére az éves alapbére 50 százalékát kitevő prémiumot szavazott meg Vida Istvánnak. ZSÍRRAL.
A poén az, hogy a szobrot alkotó kohász ügyesebb, mint a Budapestet szörnyű giccsekkel teleszóró, elvileg profi kollégái. Időközben egyébként Kövér Lászlónak is állítottak egy szobrot.
A MÉH-telepen dolgozó férfi Csepelen indult még 2014-ben a képviselőségért, csak épp ő nem tudott róla. Egymillió forintot kapott a magyar államtól, amiből állítása szerint egy petákot nem látott. Most számon kérték rajta a pénzt.
Mivel jelenleg egy üres építési telekcsoport fejlesztését érzi a kormányzat legfontosabb feladatának Budapesten, a helyben lakók kénytelenek voltak saját tervvel előállni, hogy mentsék a menthetőt, többek között a kispesti Kiserdőt.
Közérdek füstölt nyúljával.
Eldurvult a vita két lakó között.