czunyiné bertalan judit

Lázár János, Farkas Sándor, Czunyiné, Aradszki András, V. Németh Zsolt, Burány Sándor, Dunai Mónika, Nagy István és Czerván György mandátuma is megvan

Újabb végeredmények.

Uj Péter
politika

Váratlan fordulat: a választási bizottság szerint Orbán nyugodtan pózolhat óvodás gyerekekkel szülői beleegyezés nélkül

Hiszen ez nem is kampányesemény volt.

Rényi Pál Dániel
POLITIKA

Jobb híján épületmakettet adott át a fideszes jelölt

Átadnak sárhegyeket, árkokat és már ősszel elkészült ravatalozót, még el sem kezdett utat, mindent, amit csak lehet.

Haszán Zoltán
POLITIKA

Orbán azzal dicsérte meg a Fidesz képviselőjelölt-asszonyát, hogy az egyik legférfiasabb parlamenti képviselő volt

Még Czunyiné szeme is elkerekedett a sajátos értékelésen. Aztán Orbán korrigálni próbált, bár ne tette volna.

Haszán Zoltán
POLITIKA

Sikerült a kampányt egy tökéletes fotóba megkomponálni

Czunyiné fotóján ott van minden: a bogárevést elutasító magyar konyha, az idegeneket megállító magyar avatási szalag, ráadásul mindez egy óvodában.

Haszán Zoltán
POLITIKA

Három dolog, amit az oktatási rendszer megmutat Magyarországról

Pontosan öt éve vágott bele az oktatás átalakításába Orbán Viktor kormánya. Az azóta történt változásokból sokat lehet tanulni.

erdelyip
POLITIKA

Nem kell a gyerekeket a modern világról kérdezgetni, és akkor mindjárt jobban mutatnak a magyar oktatás eredményei

Van aki szerint igazságtalan a PISA felmérés, meg nem veszi figyelembe a magyar iskolarendszer sajátosságait, és ezért lettek olyan gyengék a friss eredmények.

erdelyip
politika

Orbán: 2018 előtt nem jöhet szóba a Klik feldarabolása

De akkor tényleg meg kell fontolni. Az Index szerint erről beszélt a miniszterelnök a lillafüredi frakcióülésen. Czunyinét pedig nem tartja felelősnek az oktatásban kialakult helyzetért.

Sarkadi Zsolt
oktatás

Orbán először áldozott be államtitkárt egy széleskörű lázadás miatt

Orbán eddig úgy volt az embereivel, mint a felcsúti kisvasúttal. Ha támadják, meghosszabbítja őket. Czunyinét viszont úgy engedte el, mintha Gyurcsánytól örökölte volna. Pedig korábban nagy jövőt jósolt neki.

Haszán Zoltán
POLITIKA

Orbán szerint külső erők gerjesztették a tanárok tüntetéseit

Erről beszélt a zárt frakcióülésen a Népszabadság információi szerint.

Horváth Bence
politika

Ilyen jó hangulatban kerekasztalozik (elsősorban) magával a kormány

Ott van Czunyiné is!

kasnyikm
oktatás

Hallgassa meg Czunyinét, ahogy leváltása után két nappal elmagyarázza, hogy miért jó a Klik

A Klebelsberg Képzési Ösztöndíjak okleveleit adták át hétfőn délelőtt a Müpában. Ott kérdeztük meg Balog Zoltánt, hogy jó irányba megy-e az oktatás.

erdelyip
oktatás

A tiltakozó tanárokat nem hatotta meg Czunyiné menesztése, megtartják a tüntetést szombaton

Nem személyekkel, hanem az oktatás rendszerével van bajuk, ezért folytatják a tiltakozást.

Horváth Bence
oktatás

Balog Zoltán: A KLIK nem szűnik meg, csak átalakul

Orbán Viktornak egyébként semmi baja sem volt Czunyiné munkájával, ragaszkodott ahhoz, hogy az államtitkár a köznevelés területén komoly szerepet kapjon.

Czinkóczi Sándor
politika

Czunyiné digitális tartalomfejlesztésért felelős kormánybiztosként teljesít tovább

Új feladatot találtak a leváltott államtitkárnak.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA