Sokkal pocsékabbul kezdte az idei évet a költségvetés, mint tavaly, ez pedig nem jó előjel. A 2024-es költségvetés is villámgyorsan omlott össze.
Csúnyán elszámolta magát a kormány tavaly az áfánál és az uniós bevételeknél, miközben kamatokra, saját magára és az állami vagyonra sokkal többet fordított a tervezettnél.
A magyar gazdaság pocsék tavalyi teljesítménye keresztülhúzhatta a kormány számításait. Nagyobb lett a költségvetés hiánya, mint azt szerették volna.
Egyetlen mondat elég volt neki ehhez.
Az államnak ismét hatalmas összeget kellett kamatokra kifizetnie októberben. Ha ez nincs, nincs a brutális hiány sem.
Ezzel együtt már több mint 3000 milliárd forint hiányzik az államkasszából.
A gazdaság 3500 milliárddal gyengébb teljesít, a költségvetésből 1800 milliárddal több folyik ki. Egyetlen táblázatban minden, ami megmutatja, hogyan tévesztett el a gazdaságpolitika ismét minden lehetséges mutatót.
Úgy indult az év, hogy idén 2514 milliárddal költ többet az állam, mint amennyi bevétele lesz. Most ott tartunk, hogy 4790 milliárdos deficit lehet reális. A GDP-arányos éves hiány már félévkor jóval magasabb, mint amit egész évre terveztek.
A friss kormányhatározat lefordította a konkrétumok nyelvére, hogy hogyan tervezi megvalósítani a kormány az áprilisban bejelentett 675 milliárdos csomagot. Elemzők szerint a beígért lépésekkel az újraírt célok nagyjából teljesülhetnek, de a 2025-ös költségvetésben sok a kérdőjel.
Nem csoda a költségvetés állapotát nézve, hogy 130 pontos megszorító csomagot rejtett el a kormány a pénteki Magyar Közlönyben.
„Amennyiben szükséges, további intézkedésekkel tartja a kitűzött hiánycélt” a kormány, áll a közleményben. Az államadósság kamataira már 40 százalékkal több megy el, mint tavaly. Az időarányos deficit már a módosított célhoz képest is rosszul alakul.
Nagyon csúnyán elmaradnak az áfabevételek az államkasszában, ami részben tervezési hiba eredménye is.
Hét hónap alatt így is 2443 milliárd forintos mínuszt termelt az állam.
A Pénzügyminisztérium szerint stabil pályán van a teljesen félrecsúszott idei költségvetés.
Továbbra is súlyos terhet jelentenek a kamatkiadások.